2007.12.13. 21:32:35
Tudjátok van itt egy érdekes dolog. Mit csinálunk mi itt most, egy kudarc után? Siránkozunk és szigort akarunk, miközben a dánokkal példálózunk. Pedig a dán (és norvég is) iskola pont a lazaságáról híres, ott az első edzésen, amikor labdát fognak a kezükbe cunderezni tanulnak. És nem azért, mert az jó csuklófejlesztő gyakorlat, a hangsúly a játék örömén van. Az itthon rendezett Európa Bajnokságon volt szerencsém élőben látni a magyar-dán mérkőzést. A koreográfia sok más meccshez hasonló volt, vezettünk 4-5-tel (és ilyen hátrányba is úgy ünnepelték a gólt mind a játékosok, mind a szurkolók, mintha Olimpiai címet jelentene), majd a dánok lassan felzárkóztak, s a meccs végén a szabaddobás kombináció kapufán való puffanása a vereséget jelentette. És itt jön a lényeg, a szurkolók hozzáállása. Nem tudom, hány férőhelyes a Főnix csarnok, mondjuk 3000. Teltház volt, ami 2980 magyar és 20 dán szurkolót jelentett. Hatalmas Himnusz éneklés, taps, üdvrivalgás, jó hangulat, a játékosok neveit kiabáltuk, megléptünk 5-tel, majd felrobbant a csarnok. DE! Mindeközben 20 dán szurkoló folyamatosan bíztatta a csapatát, kihagyott helyzetek után is ugyanúgy kiabalták, hogy ,,Denmark, Denmark". Aztán jöttek a dánok percei, döntetlen, a 2980 ember olyan kussban volt, hogy már-már kriptahangulat lett volna, ha 20 dán nem kiabál ugyanolyan hangerővel, mint 3000 "veszett fanatikus". Hogy mit vonok le én ebből? Egy csapat sikere nagyrészben a játékosokon, szakmai stábon alapszik, de hányszor olvastuk, hallotuk már egy sportoló szájából, hogy mennyit segítettek a szurkolók. És mondjátok, hogy mentálisan gyenge a csapat, szerintem mi, szurkolók pedig alaposan rásegítünk. Kisebb kihagyás, egyből felemlegetjük a régi meccseket, hibákat, fájdalmakat, a kommentátorok is megjegyzik, hogy ,,volt egy bizonyos orosz-magyar", meg szidjuk és lehülyézzük őket, és jó ezt nem hallják a lányok adott pillanatban, de utána mindig megtalálják vele őket, és nyílván, hogy nekik is eszükbe juthat ott a pályán, hogy mi van, ha megint megtörténik, ha megint az lesz, mint a múltkor. Nem csak az ő mentalitásukon kellene változtatni, hanem a miénken is. A magyar kézilabda iskola nagyon is jó, játszuk a saját játékunkat és fejlesszük tovább. A VB, Olimpia és EB első 6-8 helyezettje általában ugyanaz, sokszor már-már lutri, aki 8. lett akár világbajnok is lehetett volna, ilyen a sport. És én büszke vagyok a lányokra, mert ez egy kis ország, és ilyen kis lakossággal is ilyen komoly csapattal és múlttal rendelkezünk. Oroszországból azért nem nehéz összeszedni egy jó gárdát, van miből választani.