Bemutatásra került a harmadik számú szerelés
💚 Love It 💚 pic.twitter.com/gRQCF0BSEL
— FC Barcelona (@FCBarcelona) September 17, 2024
azért ott még lett vna több mint 10 kör és ott meglehetett volna.Dehát szerencse nélkül nem lehet nyerni.Alo nem bírt vele
Atya ég, ilyen szinten is ez megy? Mert ha az utca embere vissza szól ezzel a szöveggel akkor elküldöm magamba jó messzire, de Hamilton.. rettentően forrófejű, ha visszanézi a szituációkat látni fogja, ma nem gondolkodott hanem cselekedett elsőre a mai futamon. Schuminak is a nagy feketeségét mutogatott.. vicc.Game90 írta:"Ez azért már vicc, hogy hat futamon ötödször rendelnek a sportfelügyelők elé. Mindig mindenről én tehetek, vagy az a baj, hogy fekete vagyok?" – kesergett Hamilton a BBC verseny utáni interjújában. "Az ütközésünkkor Felipe jött nekem, és nem én neki, Maldonado is rám csukta a kaput a kanyarban. A csapat pedig nem készült fel a boxkiállásomra."
Jaj már, Maldonados szitut láttam csak igaz, de az kb olyan volt, mint amiket én csináltam régen mikor Rally-s játékokat toltam, hogy belerohantam az előttem haladóba a kanyarba, hogy azt 1. megelőzzem 2. nem kell lassítanom így a kanyarbevételnél elég csak a gázt nyomnom... Csak valóságba törnek is az autók te butusGame90 írta:"Ez azért már vicc, hogy hat futamon ötödször rendelnek a sportfelügyelők elé. Mindig mindenről én tehetek, vagy az a baj, hogy fekete vagyok?" – kesergett Hamilton a BBC verseny utáni interjújában. "Az ütközésünkkor Felipe jött nekem, és nem én neki, Maldonado is rám csukta a kaput a kanyarban. A csapat pedig nem készült fel a boxkiállásomra."
Igen.... Most is már rajtnál lehetett valami, direkt őt néztem, Rosberg röhögve kerülte ki... vissza fulladt vagy nem tudom... de utána a Loewsben hatalmasat előzöttozsimiki írta:Én ezt McLaren nélkül remélemMessithebest írta:Jövőre remélem Schumi és a Merci ott lesz, meg a McLaren.
Sajnos lassan kijelenthető, eddig biztos, hogy a Merci gyengébben teljesít, mint tavaly ilyenkor. Azért a tesztidőszak után ez komoly csalódás.
Most is, egyik se tudta kezelni a gumikat, és még a technika se bírta végig Schuminál.
Én ezt McLaren nélkül remélemMessithebest írta:Jövőre remélem Schumi és a Merci ott lesz, meg a McLaren.
Hoppsz, én valamit nagyon benéztem akkor.... Full abban voltam hogy Jensonnak cseszték el Tanultam közben, szóval ezt betudom annak Bocsi akkor.....ozsimiki írta:Látod, pont az ilyenekért kezdenek téged nagyon megunni itt.Messithebest írta:Nem, nem volt az, de a McLarennél is elcseszték a boxot, szóval még mindig 2-1. És igen ezt is leírtam az előbb, hogy lehet hogy megcsinálta volna Vettel, de azokkal a gumikkal......ozsimiki írta:
Várom arra a válaszod,hogy Vettel box kiállása szerencsés volt e? Mert tegyük fel,hogy az nagy pech, és az is. A vége meg legyen szerencse, kiegyenlítik egymást, nem?:) Olyan elvakult vagy, hogy nem veszel észre ilyen egyértelmű dolgokat. Teszem hozzá azt se lehet biztosra venni,hogy Alonso megelőzi abban a 6körben.
Az első helyhez mi köze volt Hamiltonnak most??? Buttonnal nem rontottak el semmit, így hiába írod a McLarent teeeeee. Ha Buttonnal is elrontják a boxot,akkor meg nem kellett volna 1kiálláson lennie Vettelnek, és teljesen mind1, hogy van e piros zászló vagy nincs.
Szóval nincs itt semmilyen 2-1.
Ezért írtam,hogy csak is az a célod,hogy vitázz.
Látod, pont az ilyenekért kezdenek téged nagyon megunni itt.Messithebest írta:Nem, nem volt az, de a McLarennél is elcseszték a boxot, szóval még mindig 2-1. És igen ezt is leírtam az előbb, hogy lehet hogy megcsinálta volna Vettel, de azokkal a gumikkal......ozsimiki írta:
Várom arra a válaszod,hogy Vettel box kiállása szerencsés volt e? Mert tegyük fel,hogy az nagy pech, és az is. A vége meg legyen szerencse, kiegyenlítik egymást, nem?:) Olyan elvakult vagy, hogy nem veszel észre ilyen egyértelmű dolgokat. Teszem hozzá azt se lehet biztosra venni,hogy Alonso megelőzi abban a 6körben.
Nem, nem volt az, de a McLarennél is elcseszték a boxot, szóval még mindig 2-1, de ugyan Alonál nem, szóval akkor legyen 1,5-1. És igen ezt is leírtam az előbb, hogy lehet hogy megcsinálta volna Vettel, de azokkal a gumikkal......ozsimiki írta:
Várom arra a válaszod,hogy Vettel box kiállása szerencsés volt e? Mert tegyük fel,hogy az nagy pech, és az is. A vége meg legyen szerencse, kiegyenlítik egymást, nem?:) Olyan elvakult vagy, hogy nem veszel észre ilyen egyértelmű dolgokat. Teszem hozzá azt se lehet biztosra venni,hogy Alonso megelőzi abban a 6körben.
Az a mázlija, hogy nincs peche. Ha valamit elszúrnak a boxban, akkor valahogy visszakapja még a futamon belül. Nem feltétlen baj ez, csak így kezd unalmassá válni a VB.ozsimiki írta: Vedd sorba a történéseket.
ÖNERŐBŐL VOLT ELSŐ HELYEN, és PECH (box kiállás) miatt kényszerült arra a taktikára,hogy védekezzen. Ha nincs PECHE, valószínű, hogy nem is kell 30körön át védekeznie.
Ha ez szerencse,hogy önerőből első helyen van valaki,és ott is marad a piros miatt, akkor azt minek nevezed, hogy HA VALAKI ELŐL KIESNEK ÉS ÚGY NYER, MINT TAVALY SZÁMTALANSZOR AZ ELLENFELEI? AZ ÖTÖS LOTTÓ?
Az számára kedvező volt,hogy azt a maradék 6 kört nem kellett már védekeznie,de első helyen volt addig is, nem a szerencse miatt.
Grt Sebnek, óriási volt, ahogy 50körös lággyal is tartotta a köridejeit, Grt Alonsonak is, és Buttonnak is.
Nem szítok én itt semmit, de:ozsimiki írta:figyelj, ha csak szítani tudod itt a népet, pihenhetsz ok?Messithebest írta:Nem hiszem el h Vettel ekkora makker........ istenem.... f..... tele van már vele........
Vedd sorba a történéseket.
ÖNERŐBŐL VOLT ELSŐ HELYEN, és PECH (box kiállás) miatt kényszerült arra a taktikára,hogy védekezzen. Ha nincs PECHE, valószínű, hogy nem is kell 30körön át védekeznie.
Ha ez szerencse,hogy önerőből első helyen van valaki,és ott is marad a piros miatt, akkor azt minek nevezed, hogy HA VALAKI ELŐL KIESNEK ÉS ÚGY NYER, MINT TAVALY SZÁMTALANSZOR AZ ELLENFELEI? AZ ÖTÖS LOTTÓ?
mert ha ez szerencse,az akkor mi? Nem a szerencse miatt volt az első pozícióban, vagy amiatt? Szánalmas vagy, és hamar meg fogom unni.
Az számára kedvező volt,hogy azt a maradék 6 kört nem kellett már védekeznie,de első helyen volt addig is, nem a szerencse miatt.
Grt Sebnek, óriási volt, ahogy 50körös lággyal is tartotta a köridejeit, Grt Alonsonak is, és Buttonnak is.
Hamilton ma nem volt méltó szerintem egy világbajnokhoz, ennyi év után már tudnia kellene mit szabad, azt tisztelem benne,h megy,és próbálkozik, de Massa és Maldonado ellen is hülyeséget csinált, utóbbit egyértelműen ki is ejtette.
De erről Ő tehetett, ő ott már az íven nem fért volna el, és pályán kívül tudott volna előzni csak. Maldonado a pályán fordult volna el, és Hami nem volt mellette, egyértelműen hibás volt a brit, szerintem meg is büntetik, igaz ez neki most nem jelent hátrányt.Messithebest írta:Elég lesz mára szerintem a fricskából, mert erről nem Hamilton tehetett, mert Maldonado húzta be a kocsit. Mondjuk csak magad égeted ezzel....csababarca írta:Azért Hamilton még szolidan kiütötte a 6. helyről Maldonadot.
Ne aggódj, ez nem jut el a MessiThebest féle emberek agyáig. Vagy ha eljut, akkor meg direkt csinálja itt a showt, de utoljára szóltam ma neki.Mikaos írta:Örülök, hogy izgalmas volt a verseny.
Értetlenül állok, hogy miért nevezték szerencsésnek Vettelt a Gyuláék meg itt páran. Egyrészt elszúrták az első boxkiállását a gyereknek, a verseny jó részét vezette - ha úgy nézzük, Alonso-nak volt leginkább szerencséje, hogy éppen ki tudott menni első SC-nél a boxba, és nem vesztett időt ezáltal.
Apám, te égeted magad, nem veszed észre? Simán Hamilton ütötte ki Maldonadot, aki pozíció előnyben volt. Ezt kicsit figyeld már.Messithebest írta:Elég lesz mára szerintem a fricskából, mert erről nem Hamilton tehetett, mert Maldonado húzta be a kocsit. Mondjuk csak magad égeted ezzel....csababarca írta:Azért Hamilton még szolidan kiütötte a 6. helyről Maldonadot.
Messithebest írta:
Elég lesz mára szerintem a fricskából, mert erről nem Hamilton tehetett, mert Maldonado húzta be a kocsit. Mondjuk csak magad égeted ezzel....
figyelj, ha csak szítani tudod itt a népet, pihenhetsz ok?Messithebest írta:Nem hiszem el h Vettel ekkora makker........ istenem.... f..... tele van már vele........
De erről Ő tehetett, ő ott már az íven nem fért volna el, és pályán kívül tudott volna előzni csak. Maldonado a pályán fordult volna el, és Hami nem volt mellette, egyértelműen hibás volt a brit, szerintem meg is büntetik, igaz ez neki most nem jelent hátrányt.Messithebest írta:Elég lesz mára szerintem a fricskából, mert erről nem Hamilton tehetett, mert Maldonado húzta be a kocsit. Mondjuk csak magad égeted ezzel....csababarca írta:Azért Hamilton még szolidan kiütötte a 6. helyről Maldonadot.
Elég lesz mára szerintem a fricskából, mert erről nem Hamilton tehetett, mert Maldonado húzta be a kocsit. Mondjuk csak magad égeted ezzel....csababarca írta:Azért Hamilton még szolidan kiütötte a 6. helyről Maldonadot.