MichaaBee írta:1. A TSI csak egy szám, ha 20-30 emberre bontva nézzük, akkor még feleannyit sem ér, mint önmagában.
2. Ezek nem nagyképű felállások voltak, hanem elfelejtették beállítani a csapatot, s így a rendszer kisorsolt 11 játékost, aki nem is a saját posztján játszott. Nem volt ez olyan hűdenagy taktikai bukó az ő részükről.
A TSI-ből egy kicsit több idő eltöltésével azért elég jól le lehet szűrni egy csapat átlagos erősségét: meg kell nézni az edzett játékosokat, illetve, hogy hogy oszlik ez az egész. Mert pl én most játszottam először a legerősebb keretemmel, ezért eddig nem lehetett volna kitalálni a csapatom erősségét 3-4-3-ban.
Ami meg a felállást illeti. Szerintem az ellenfelem is pórul járt, ez igazából zavar, mert így fölösleges volt taktikáznom, kevésbé volt izgalmas a meccsem, de persze nagyon örülök, hogy sikerült továbbjutnom. A következő körben számomra véget is ér majd a kupa, mivel nagyszerű középpályával nem nagyon tudok majd mit kezdeni.
