Kalap1988 írta:Nem tudom, hogy tudtok e már valamit az új fifáról, de részemről nagyon remélem, hogy lesz végre benne valami kihívás is. Több különbséget tennék a fokozatok közé, mert vicc, hogy egy legendás szinten, gyors tempó mellett, egy online középszerű játékos, mint én (játszottam anno online, bár lehet picit gyengébb voltam még akkor, de középmezőnyben vagy lejjebb voltam az ellenfeleimhez képest) már nem tud rendesen játszani. két szezon alatt építettem egy igen erős Valenciát, igaz kevés cserével, de a kezdőcsapat bitang ( 3 db 90 alatti játékos van, ők is 88,88 illetve 87-esek) és hát 25 meccs alatt ezen a fokozaton 97 gólt lőttem a bajnokságban és csak 20-at kaptam. Simán vezetek, az elvesztett meccseket szimuláltam ( 2 ilyen van, illetve 2 döntetlen, mind a 4 szim), ha én játszom le bárki ellen, bármilyen meccset, akkor 99,999%, hogy nyerek. Sőt a legjobban védekező csapatnak is berámolok legalább 3 gólt. Szóval már nincs értelme játszani. ezért is reménykedem a kihívásokban. Az nekem nem kihívás, hogy mondjuk 50-60-as játékosokkal próbáljak játszani, mert nem életszerű a különbség a 90-es és a 60-as játékos közt. Hisz a legfontosabb tényezőben, a futásban látszódik meg leginkább a meccsen. Ez meg magunk közt szólva butaság, és nem lehet úgy játszani, ha az ellenfél 3-4-szer olyan gyors, mint te, ráadásul hamar el is fáradsz.
Fifa 11-ről néhány infó:
-PC_N IS NEXT GEN grafika lesz!
-A Personality az egyediség evolúciója, mely a focista pályán tanúsított képességeit élethűen tükrözi a játékban is, egyedi személyiségeket hozva létre a FIFA 11 világában %u2013 nyilatkozta Kaz Makita ügyvezető producer. Olyan fokú kifinomultságot értünk el a játékmotorban, hogy minden egyes futballista igazi egyéniségként fog cselekedni és viselkedni.
-A Personality egy adatbázis alapján különbözteti meg egymástól a focistákat, amely minden játékos képességeit értékeli és osztályozza 36 tulajdonság és 57 adottság mentén. Az EA SPORTS FIFA franchise 1700, világszerte tevékenykedő kutatóból, szerkesztőből és bírálóból álló hálózat segítségével értékel minden játékost, és az így szerzett adatok felhasználásával létrehozta a világ legátfogóbb adatbázisát, mely méltó párja piacvezető futball-játékmotorjának. A Personality mindenütt integrálódik a játékba. Az elitjátékosok most bemutathatják világklasszis tehetségüket. A Real Madridban játszó Kaká erőteljes, kreatív passzokat küld, a Barcelona csapatában futballozó Andres Iniesta szűkebb fordulókkal és pontos irányítással vezeti át a labdát a védelmen, még az ellenféllel lökdösődve is, Wayne Rooney erejét használva tartja fel a védőket és távolról lő a kapura, a védelem olyan ászai pedig, mint Giorgio Chiellini a Juventusból, kiszámítják a támadók cselekedeteit, és megfelelően reagálva igyekeznek visszaszerezni a labdát. Az új testtípusok és játékosmodellek még egyedibbé teszik a pálya minden játékosának kinézetét. A Personality funkció a kapusokra is hatással van. Való életbeli egyéniségük például akrobatikus vagy hagyományos mozgásuk határozza meg stílusukat a játékban. A vetődési tulajdonságok segítségével távolabbi labdákat is elérnek, a reflextulajdonságok pedig a reakcióidőt határozzák meg, így a világklasszisok, például Petr Cech a Chelsea FC-ből, itt is megmutathatják, mire képesek.
-A FIFA 11 egy másik újdonsága a Pro Passing rendszer, melyben a passz hatékonyságát a vezérlővel tanúsított ügyességünk, a játékos képességei, a helyzet és az időtényező határozza meg a pályán: mindezek együtt jól megalapozott és élvezetes passzolási szisztémát tesznek lehetővé. A rossz döntések, illetve a labda túl gyenge vagy túl erős megrúgása hibákat eredményeznek. A játékosok biztonságosabb, hatékonyabb játékot várhatnak az új típusoktól, például a kanyarodó passztól.
-a szurkolók importálhatják és elhelyezhetik egyéni szurkolónótáikat és rigmusaikat miden csapathoz és ligához. Mindenki beállíthatja saját klubjának himnuszát és rigmusait, melyek megszólalnak a játékosbemutatók közben, félidőkor és gólok után akár virtuális profink nevét is hallhatjuk visszhangozni az Old Trafford vagy a San Siro stadion lelátóin! Most már egyedi zeneszámok is importálhatók a játékba.