Várok én is, de mire is várunk, ha erre már hosszú évek óta várunk?
Ez nagyon hosszú és felesleges választ igényelne, mivel Laporta megválasztásáig kellene visszamenni.
De kicsit nagyobb vonalakban kifejthetem:
Ugyanakkor szurkolóként Valverde kinevezése óta azt éljük meg, hogy minden szezonban lejjebb és lejjebb csúszunk.
A Liga jobb hullámai simán beleférnek a lejtmenetbe ilyen olyan körülmények miatt, de a nemzetközi teljesítmény mutatja a valós képet.
Szóval nagyon vissza kell menni időben ahhoz, hogy megfogjuk ahonnan minden elindult. Ez van akinél már Torinó, de sokaknál inkább Róma.
Szóval ami Torinótól Rómán és Liverpoolon keresztül elmaradt, arra Laportának már a megválasztása előtt rendelkeznie kellett volna kész tervvel. Végülis rendelkezett ilyen olyan tervekkel, de ezek toldozgatós, foldozgatós, nem a megreccsent alapokat érintő tervek voltak.
Akik már 5-6 éve az alapok újraalapozását várjuk, azt tapasztaljuk, hogy minden évben az alapokon kívül minden változgat, miközben a csapat teljesítme folyamatosan romlik.
Nem a filozófiával, iskolával van a baj, hanem annak a kivitelezhetőségével, végrehajthatóságával. Ez a filzófia egy határozott, kreatív, lendületes és intenzív csapatot kíván. Az pedig, hogy szezonról szezonra gyengébb a csapat, miközben a magja változatlan, hát minimum elgondoztatónak kellene lennie.
Akik 5-6 éve változást várnának évről évre, ami évről évre elmaradt, miközben a nemzetközi kupa már EL szintjén is nehézségbe ütközik, amihez hozzájön a mai átigazolási időszak, hát mitől is várnánk megváltó hurráhangulatban a következő szezont?