Barca Igazolások
Olyan ez a lista, mint amikor leárazás van az outletben. A méretedben csak rózsaszín cipő van a többi 38 alatti, vagy 45 feletti méret, téged meg bosszant, hogy nem tudsz semmit venni és valami elemi béna cuccot veszel, vagy olyat amire nem futja . Azért ne vegyünk senkit, hogy vegyünk. Legyen szerződése azoknak, akik itt vannak, nézzük meg alaposabban a kölcsönökkel mi legyen, vegyünk 2 játékost, de azzal oldjunk meg 1-1 komolyabb gondot.
Vegyünk 1 jó jhvet, akkor hátul kész vagyunk, plusz az előre játéka miatt a góllövés is javulhat.
Ezzel Kounde középre kerül és nem kell Inigo szintű játékosokat idehozni. Amúgy sem értem, mert itt van Alonso is, akkor neki minek új szerződés?
Roque szép és jó, de még sosem játszott Európában, akkor már inkább Abde, olcsóbb is és van Laliga tapasztalata.
Messi elférne, de ne azon az áron, hogy nincs normális szerződés Gavi, Araujo, Balde, meg még ki tudja kiknek.
Gundogan meg szerintem nem megoldás, ha nem futja egy fiatalabb, magas szinten játszani képes játékosra, akkor ne vegyünk senkit most oda. Fogadjuk el, hogy van 5-6 kp most is a keretben és majd 2024ben vegyünk valaki jót.
Az a cikkek fele, hogy Messi is középre jönne, akkor nem kell más még középpályára.
Ilyen Amrabat félék meg szóra sem érdemes.
Szóval legyen 2 érkező ember ( Frimpong, Messi) de az olyan is és ne kezdjünk összegereblyézni mindenkit.
Upd: közben pont mai cikkek sora jelent meg, hogy kiszivárgott Inigo szerződése és 9m bruttó bére lesz. Az 5.sz középhátvédnek. Egy legatyásodott csapatnál. Logikus. Araujo, Christensen, Kounde előtte van/lesz a sorban és gondolom Alonso is, ha már annyira kellett ide még 1 évre.

-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 777
- Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31
Troym:
Ez a lista mèg csak-csak, Messi az Messi, de leírtam, mièrt nincs semmi esèly a leigazolására.
Gündogan ingyen jó, Gavi helyère/mellè kellene valaki, èn szeretnèk egy minősègi kp-t is a kezdőbe, aki nem Gavi ès nem Gündogan
Carrasco jó kis játèkos egy èves szerződèssel 10+ millióèrt nem rossz igazolás, egy jó csere szint egy komoly csapatban, Raphinha árának töredèke
Aubat el sem kellett volna adni, Lewanak nincs cserèje, bal szèlsőt is tud játszani.
Inigo a liga egyik legjobb vèdője, ráadásul bal lábas, ami nálunk nincs, mert Alonso nem az, ès ingyen èrkezne cserènek
Az ilyen Amrabat, Zubimendi fèle közèpszereket èn sem èrtem. Silva, Foyth, Laporte fèlèk jók, de túl sokba kerülnek.
Roque én nem èrtem mit látnak benne, èn szemèly szerint semmit, Barbosa ingyen ott az akadèmián, de távozik mint Jutgla, mi pedig Roquet kergetjük állítólag 40+ millióèrt, akinek a számai a brazil (területi???) bajnokságban sem meggyőzőek.

- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1269
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
A cél nyilvan a címvédés mi mas, de gondolod h le hozunk még egy evet 20as xa ra 9 kapott góllal es 11 db megnyert 1-0 ás meccsel ?Troym írta: ↑2023.05.05. 22:32:09A lista maga a katasztrófa. Nem csodálom, hogy elmegy Alemany.
Mik a céljaink? Bajnoki arany így is megvan.
Cserébe adjunk el mindenkit, mert FFP amúgy nem lesz meg, hogyha közben még regisztráljuk be Araujo, Gavi, Balde, Yamal, Pena szerződéseit. (Inkább nem is írom le SR és Alonso szerződéseit, meg Busi évődését) Mindezt úgy, hogy kb senki nem szeretne távozni.
-
BL: mondjuk csoportból tovább jutás mar nagy szó lenne ..
Ebből a 6 -osbol Messi es Gündogan akik egyértelmű minőség a többi lutri de hat szegény ember ugye ….mondjuk Carrascoval tuti veszélyesebb lenne a bal oldalunk mint Torres vagy Fatival !
Vagy neked mi lenne az elkezelesed akkor?
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
A lista maga a katasztrófa. Nem csodálom, hogy elmegy Alemany.baas11 írta: ↑2023.05.05. 21:48:22Annyit olvastam h meg mielőtt Alemany hivatalosan is lelép Jul.1 , ezt még tető alá kell hozza .:
1. Messi / mert ez az otthona
2. Inigo Martinez / mert nincs jhv
3. Ilkay Gündogan / mester, es mert Gavi 80% kung- fu 20% foci ez meg kevés )
4. Sofian Amrabat / Busquets ..
5. Auba vagy Roqe / Lewa csere
6. Yannick Carrasco / mert bal oldalon rettegesben tartjuk Európa jhvedeit Torres Fati párossal
Oszt jónapot
Mik a céljaink? Bajnoki arany így is megvan.
Tőlük várjuk a BL feltámadást?
Inigo meg Amrabat, plusz 36 éves Messi, 1 éven játékon kívüli Auba? Gündogan még csak-csak, Carrasco egy vicc, fél éve nem véletlen akarta elzavarni az AtMa.
Cserébe adjunk el mindenkit, mert FFP amúgy nem lesz meg, hogyha közben még regisztráljuk be Araujo, Gavi, Balde, Yamal, Pena szerződéseit. (Inkább nem is írom le SR és Alonso szerződéseit, meg Busi évődését) Mindezt úgy, hogy kb senki nem szeretne távozni.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7518
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Nem vagyok túlzottan képben a sráccal, de tudtommal ő egy ballábas középső védő, aki néha balhátvédet játszik, a jobbhátvéd poszthoz szerintem semmi köze, azért sem érti senki, mit akarunk vele azon kívül hogy többedik cserének látatlanban is jobb, mint Garcia,
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1269
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Annyit olvastam h meg mielőtt Alemany hivatalosan is lelép Jul.1 , ezt még tető alá kell hozza .:
1. Messi / mert ez az otthona
2. Inigo Martinez / mert nincs jhv
3. Ilkay Gündogan / mester, es mert Gavi 80% kung- fu 20% foci ez meg kevés )
4. Sofian Amrabat / Busquets ..
5. Auba vagy Roqe / Lewa csere
6. Yannick Carrasco / mert bal oldalon rettegesben tartjuk Európa jhvedeit Torres Fati párossal
Oszt jónapot
1. Messi / mert ez az otthona
2. Inigo Martinez / mert nincs jhv
3. Ilkay Gündogan / mester, es mert Gavi 80% kung- fu 20% foci ez meg kevés )
4. Sofian Amrabat / Busquets ..
5. Auba vagy Roqe / Lewa csere
6. Yannick Carrasco / mert bal oldalon rettegesben tartjuk Európa jhvedeit Torres Fati párossal
Oszt jónapot
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Ja, nagyon gyenge volt Messi a VB-n.
Ezt komolyan írtad
Lehet, a 20-as éveihez képest igen, de azért nem legyünk komolytalanok.
Olyan megoldásai voltak, amik nélkül a büdös életben nem nyertek volna VB-t az argentinok, nem beszélve a számtalan objektív cselekménnyel (gólok, gól/kulcspasszok), amit nehéz letagadni még a legelvakultabb Messi gyűlöletben élőknek is.
Nélküle ez a VB nem nagyon lett volna emlékezetes, a zsenialitását számtalanszor bizonyította, de nehogy már útban a 35 felé azt várjuk el tőle, amire egy évtizede képes volt.
Megjegyzem, olyan feltételekkel, amiért ide érkezhet, semmit sem befolyásol a csapat jövője szempontjából, sem anyagi, sem sportszakmai okból.
Persze rossz májúan mindent bele lehet magyarázni, de ha olyan feltételekkel érkezik, ahogy azt a hírekben hallani lehet, akkor a Barca anyagilag nagyon jól fog járni ezzel az újabb búcsútánccal, azzal a figyelemmel, ami a személyéből a csapatra irányul, s, ami egy picit továbbtartja fent a már jelentősen megkopott glóriát.
Simán lehet ez még egy AC Milan út, nem nehéz ennyit zuhanni ilyen feltételrendszerek és "csúcsra járatott" lelkületű fogyasztói társadalom mellett.
Messinek ez csak érzelmileg üzlet, de csodálkoznék azon, ha eldobna százmilliós fizetést ezért cserébe.
Persze, akkor mindenki lesz...hatja, aki folyamatosan azért basztatta, hogy mennyire pénzéhes. Semmi sem garantálja, hogy az életben még egyszer akárcsak megközelítőleg ekkor suskát adjanak neki, amivel az arabok most előálltak, már csak a életkorából adódóan is.
Szerintem max. két évről lesz szó és ennél az egyletnél nincs olyan anyagi lehetőség, hogy válogassanak a következő évtized legjobb focistái között.
Jó esetben egy-egy szerencsés "olcsó" vagy ingyenes igazolás (Araujó, Christensen) és az up-ból érkező tehetségek azok, akikre lehet számítani és így kellene folyamatosan az elit környékén járni, ami nagyon nem egyszerű feladat valós és jelentős tulajdonosi/tőkési viszonyokkal rendelkező csapatokkal szemben.
Itt még az is nagy szó, hogy ha az értékeket meg tudják tartani a következő években is.

Nagyon jól hangzi, de ahogy írtad ez FM sajnos. Raphinha biztos marad, Dembele meg világ legjobbja lenne, ha be tudná fejezni az akcióit, nem a lelátóra küldené a labdát.Cseri írta: ↑2023.05.05. 17:16:41Nálam akik érinthetetlenek lennének:MATS,Ara,Chris,FDJ,Pedri,Baldé,Lewy,Koundé
Jó pénzért mehetne:Dembi,Raphi,Gavi
A többiek mehetnének szinte bármennyiért.
Bejövő oldalon pedig:idén nyáron is,és amennyire tudom, jövőre is, több használható játékosnak jár le a szerződése,akiket elhoznék.
Hátra:Martinez,Semedo
Középre;Tielemans,Gundogan,Kamada
Előre:Messi,Zaha
Jövőre:Leao,Lewy helyett H.Kane:),Rashford
FM vége
Mondjuk Alba szerintem még szint, neki a fizetése lehet a gond, azért nem játszatják. Torresnek esze van menni fog, ennyi játéklehetőséggel fölösleges itt maradnia.
Annyi, hogy én Messi-t nem igazán akarnám visszahozni, nekem, már a VB-n se tetszett. Magához képest nagyon gyenge volt.
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1815
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Nálam akik érinthetetlenek lennének:MATS,Ara,Chris,FDJ,Pedri,Baldé,Lewy,Koundé
Jó pénzért mehetne:Dembi,Raphi,Gavi
A többiek mehetnének szinte bármennyiért.
Bejövő oldalon pedig:idén nyáron is,és amennyire tudom, jövőre is, több használható játékosnak jár le a szerződése,akiket elhoznék.
Hátra:Martinez,Semedo
Középre;Tielemans,Gundogan,Kamada
Előre:Messi,Zaha
Jövőre:Leao,Lewy helyett H.Kane:),Rashford
FM vége
Jó pénzért mehetne:Dembi,Raphi,Gavi
A többiek mehetnének szinte bármennyiért.
Bejövő oldalon pedig:idén nyáron is,és amennyire tudom, jövőre is, több használható játékosnak jár le a szerződése,akiket elhoznék.
Hátra:Martinez,Semedo
Középre;Tielemans,Gundogan,Kamada
Előre:Messi,Zaha
Jövőre:Leao,Lewy helyett H.Kane:),Rashford
FM vége
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6732
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Én is azon a véleményen vagyok, hogy sem Fati, sem FT nem szolgált rá a maradásra. Volt egy teljes szezonjuk bizonyítani, ha jól rémlik egyikük se volt sérült, de szinte semmit nem sikerült mutatni. Viszont csak akkor lenne értelme mindkettőt eladni, ha legalább 1 szélsőt tudnánk még szerezni.
Mondjuk ha Carrasco-t behúzzuk, akkor felőlem mehetnek mindketten. A belgát nagyon bírtam az első Atletis időszakában, aztán a kínai kiruccanással nálam leírta magát, de ahogy nézem nem felejtett el focizni. Vagy ha Abde felnő a feladathoz.
Középre meg Thuram/Vitor Roque, akkor aztán tényleg mehet mindkét jómadár amerre lát.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Ámen!Ronaldinho&Barca írta: ↑2023.05.05. 12:42:41Amen mind a két deal-re. Fatiból amennyit lehet ki kell csikarni, Ferrant pedig látjuk hetente, hogy rettentő kevés ehhez a szinthez, ha pedig érkezne Messi ő is létszámon felüli lenne, ha még nem az. Érdekes igazolási időszak elé nézünk, de Alemany neve nálam biztosíték, hogy jól fogunk végre sakkozni.Messa írta: ↑2023.05.05. 08:39:34Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
Ha értelmezhető pénzt látnánk Fatiból, Torresből és Raphinhából, akkor adjuk őket.
Én kiegyeznék helyettük a Messi, Aube, Roque, Carrasco cserével. Még bőven pluszos lenne a dolog, akár nem is kicsit. Jutna irányítóra es jhv-re. Már ha 1:1ben igazolhatnánk valahogy..
belső védő és balhv ingyen.
Tudom bili..
De jó álmodozni!
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7448
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
A Spurs állítólag hajlandó lenne megvenni Lenglet, a Barca 15 milliót kér az angoloktól. Bármely más klubnál simán reálisnak tartanám, nálunk viszont nem tartom valószínűnek. Ha 10-et kapnánk már jól járnánk.
Trincaot viszont lehet, hogy elviszik és akkor annak az 50 %-át megkapjuk és Todibo is úgy néz ki sanszos, hogy lép (még a PSG-ről is pletykálnak) annak pedig a 20 %-át kapnánk meg. Dest és Abde lehet még távozó kisebb összegért. Ha ezekből összejönne vagy 30 millió beljebb lehetnénk.
André Cury nyilatkozott a RAC1-nek, hogy elkezdődtek és haladnak a tárgyalások Roquéért, állítólag a sportvezetés és Xavi is áldását adta rá. Lehet, hogy valamilyen opciókkal is el lehetne hozni, Cury ráadásul azt nyilatkozta, hogy mindent megtesz azért, hogy végül a Barcában kössön ki, ráadásul nagyon jó a kapcsolata a klubbal, 10 évig dolgozott a Barca vezetőségében és a braziliai scoutja is volt.
Ha az lenne az ára, hogy Torres és Fati is lépjen szerintem simán megérné.

Forca Barca!!!!
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4516
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Amen mind a két deal-re. Fatiból amennyit lehet ki kell csikarni, Ferrant pedig látjuk hetente, hogy rettentő kevés ehhez a szinthez, ha pedig érkezne Messi ő is létszámon felüli lenne, ha még nem az. Érdekes igazolási időszak elé nézünk, de Alemany neve nálam biztosíték, hogy jól fogunk végre sakkozni.Messa írta: ↑2023.05.05. 08:39:34Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
kicsit olyan érzésem van, mint mikor FM-ben hozzáadok egy új managert, hogy a legszarabb játékosomat megvegyem túlárazva, majd le is mondokMessa írta: ↑2023.05.05. 08:39:34Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
Before you laugh at kids who believe in Santa, remember there are grown men who believe that Cristiano Ronaldo is a better footballer than Lionel Messi.
- ocsike83
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 303
- Csatlakozott: 2022.01.05. 21:10:37
- Tartózkodási hely: Győr
Fati esetében volt már valami 60-70 milliós Tottenham érdeklődés is. Őt ezzel az alkattal Angliában megennék reggelire.....fanbarca írta: ↑2023.05.05. 09:20:52Könnyen lehet, hogy Ferran ismét magára talál a PL-ben. Fati esete nehezebb...Messa írta: ↑2023.05.05. 08:39:34Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
Valdes - Puyol, Touré, Pique, Sylvinho - Iniesta, Busquets, Xavi - Henry, Eto'o, Messi
FT kapcsán 60milliós AV ajánlatról írnak, ami szerintem full kamu, egyszerűen kizártnak tartom, hogy ennyit bárki is adna érte, főleg egy ilyen szezon után.
Nála szerintem a max ajánlat egy kölcsön +30m körüli opció lehet .

- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2163
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Könnyen lehet, hogy Ferran ismét magára talál a PL-ben. Fati esete nehezebb...Messa írta: ↑2023.05.05. 08:39:34Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
més que un club
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 3796
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Két friss hír ma reggel, a sport értesülései szerint az Aston Villa szemet vetett Ferránra, és ő az egyik fő kiszemeltük a támadószekció megerősítésére. Ha ebben már benne van Alemany keze, azt javaslom Laportáéknak, hogy öntsék aranyba azt a bizonyosat.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
A másikat a saját topicjába már leírtam, állítólag ajánlat érkezett Fatiért (forrás szintén sport), 30M+ Ruben Neves csereügylet a Wolvestól. Nem hangzik rossz üzletnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy Fatiék rábólintsanak a PL 14. helyezettjére.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 777
- Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31
https://barcauniversal.com/la-liga-forc ... er-window/
Na jól van. Ideje lesz kiválni ebből a pöcegödör La Ligaból. Már nemcsak 200 millióval kell csökkenteni a bèrkeretet, de játèkos eladásokból 250 milliós bevètelre kell szert tenni az egy az egyben igazoláshoz. Enélkül minden bevètel 40%-a mehet vásárlásra. Az indok (mert csak), A Barca több pènzèrt vásárolt játèkosokat, mint amennyièrt eladott.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
ha visszajön messi, tényleg felesleges raphinha. bár ha dembele ennyit sérült megint, lehet őt adnám el inkább, annyival nem jobb játékos mint a brazil. vmelyiket biztos pénzé tenném, plusz a fati/ferran duóból az egyiket, egyik sem nagy eresztés, gyenge közepes szintet tudnak hozni.
Aki nálam tutira menne, az EG, SR, kessie, buszkecc, fati/torres, meg ha messi jön akkor a dembele/raphinha duobol az egyik.
Ezzel szemben a valóság annyi lesz, h roberto hosszabbított, buszkecc tuti h marad és akkor fix kezdő lesz jövőre is, eric garcia a kp új csillaga lesz, meg marad a többi is.
Egy normalis klubnál kb ennyit ki lehetne sajtolni eladásokból
eric 15 millio
kessie 25 millio
fati 50 millio
dembele/raphinha 50 millio.

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1815
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Ha esetleg munkát keresel,a Villanál már van egy jó pontod,látom az angol már megy
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Most hogy a Bayern leeresztett, persze ők még visszajöhetnek, és ugye a PSG sincs a legjobb formában valamint a Liverpool és a Chelsea se, valamint az olasz csapattokkal és a Real is olyan egy szinten vagyunk. Máris jobbak a kilátások a jövő évi BL szereplésre.
Szerintem, akkor lennénk jó csapat, ha jönne egy igazi ügyes jobbhátvéd, persze nem valószínű, hogy ez összejön. Valamint, középpályára Gavi helyett mellé, kell még valaki és akkor, van vagy lesz egy nagyon erős kezdőnk.
Fatit még jövőre megtartanám, ára már így is csak nyerni lehet az üzleten veszíteni nem, ha összeszedi magát, és csak egy 20 éves srácról beszélünk. Utolsó két meccse, már alakult.
Szerintem, akkor lennénk jó csapat, ha jönne egy igazi ügyes jobbhátvéd, persze nem valószínű, hogy ez összejön. Valamint, középpályára Gavi helyett mellé, kell még valaki és akkor, van vagy lesz egy nagyon erős kezdőnk.
Fatit még jövőre megtartanám, ára már így is csak nyerni lehet az üzleten veszíteni nem, ha összeszedi magát, és csak egy 20 éves srácról beszélünk. Utolsó két meccse, már alakult.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6732
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Ezt most is hozza a csapat, ha jól tudom még mindig 80.000 feletti az átlagnézőszám, ami a legmagasabb Európában.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7518
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Alba az egyetlen a katalán magból, aki még mindig tényleg magas szintet képvisel, talán még BL-szinten is elég, bár ott tán én is Baldét tolnám már a védekezése miatt. De ő játszik a legkevesebbet.
Xavinak a játékosmegítélése rombadöntheti az amúgy szerintem jó taktikai, csapatkovácsoló érzékét... ha bebukik végül, egyértelműen ez lesz a veszte.