Abszolút. Szezonokat még hagyján, nyilván ez relatív, a BL pl. legyen meg, abból fel lehet állni gyorsan. Épp ezért bármi lesz Xavival, a vége lehet, hogy az, hogy nem elég ide a szintlépéshez, de sosem fogom kudarcnak látni amit csinált, mert az érkezése évében emberfelettit hozott, ott megvolt annak a réme, hogy lecsúszunk a BL-helyekről és elvesztjük a vonzerőnket, abból nehéz lett volna felállni. (A kövi szezon meg mégiscsak kétkupás volt.)gránit írta: ↑2024.01.08. 18:20:41Pontosan ezért nem engedheti meg magának egy nagy klub, hogy szezonokat elengedjen vagy a jelenéről bármikor lemondjon. Mert fogy a vonzerő, és tűntek már el egykor nagy klubok a süllyesztőben a folyamatos visszaesés eredményeképp. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy néhány off év után van visszaút a csúcsra. Minden évben menni kell a trófeákért. Nem mindig sikerül, de mindent meg kell tenni érte, hogy lássa mindenki, hogy ebbe a csapatba érdemes igazolni, mert van közeljövője.
Ez a vonzerőnk még megvan, bár már nem akkora, mint volt. Roquét hívták más klubok is, de ő ide akart jönni. Sok mostani fiatal játékosnak kissrácként a Barcelona volt a kedvenc csapata. Ez erre a generációra még igaz. Mindent meg kell tenni, hogy ez a következő generációkra igaz legyen.
Ez tényleg nagyon fontos, ha egyszer elengedjük a gyeplőt, nem tudni, hol lehet a zuhanás vége, mint Milánóban is történt. Ezért értek pl. maximálisan egyet Laportáék igazolási politikájával másfél évvel ezelőtt, az a pakk nagyon kellett. De még az azelőtti téli is, bármennyire leeresztett abból Ferrán. Jól tettük, hogy előremenekültünk, és ezzel megakadályoztuk az igazi nagy bajt, és most azon vinnyoghatunk BL továbbjutóként, hogy jó eséllyel csak harmadikok leszünk a bajnokságban.