Josep Guardiola
Szerintem Pep nagyon jól döntött amikor a Bayern München-t választotta.
1. Olyan helyre fog menni, ahol nem egy milliárdos futballszurkoló irányítja a csapatot, hanem Hoeneß, aki maga is profi futballista volt, sőt nem is akárhol és akárkivel ért el sikereket.
2. Münchenben is támogatják az utánpótlást, lehet nem olyan sok ifista van az első csapatban, mint nálunk, akadnak bőven.
3. Német játékosok alkotják a Bayern keretének nagy részét, összetartó a kertet.
4. általában 4-3-3-as felállásban játszanak, ami azért nem az a 4-3-3,ami nálunk van (főleg mert ők nem hamis 9-est, hanem előretolt éket használnak), de nem áll olyan távol tőle.
5. A bajnokság. A német bajnokság feljövőben van, Pep pedig az egész német foci fejlődésére kihatással lehet
6. Ha Angliába ment volna, akkor (nagy eséllyel) újra médiaháborút vívhatna Mourinho-val. Ha spanyolba jött volna, akkor vagy tőlünk kellett volna "kitúrnia" a legjobb barátját, vagy ellenünk kellett volna harcolnia. . Végülis egy évben maximum 2 meccsen kell Mourinho vagy a Barcelona ellen felvennie a versenyt, azt pedig ki képes bírni, elvégre profi edzőről van szó.

Szerintem is.socio66 írta:jó döntésnek érzem, minden szempontból.
németországban nem lesz akkora reflektorfényben, nyugodtan tud dolgozni, nincsenek a csapatban megzabolázhatatlan sztárok, illetve alapvetően egy intelligens, jó focit játszó keretről beszélhetünk.
pep egy okos ember.
Hazai környezetben talán a legkönnyebb eredményt elérni a Bayern-nel, főként ha időnként szétkapják a többi csapatot. Münchenből meg lehetetlen igazolni, plusz azért van ott pénz, mert mindig bedobnak valami igazolást. A BL meg amúgy is lutri.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 299
- Csatlakozott: 2011.12.10. 18:48:57
- Tartózkodási hely: Abu-Dhabi
Csalódott vagyok. Titkon nagyon bíztam benne, hogy idefog visszajönni. Csak én voltam ezzel egyedül? Sok sikert neki Münchenben!
"Akár azt gondolod képes vagy képtelen vagy rá, igazad van."
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4516
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Hasonlóra gondolok én is, illetve talán még a felsőbb vezetéssel voltak nézet eltérései, nem egyeztek meg a gondolataik, ezt sose fogjuk már megtudni. Mert ahogy a mondás tartja, van az a pénz, amiért korpás a hajam. Aztán lehet az amit Te mondasz, örök titok.csababarca írta: Az egy óriási kamu volt, hogy elfáradt,maszlag,semmi több. valami más volt a háttérben,talán érezte,hogy nem fogja tudni motiválni a játékosokat,és ezért váltott.
Viszont gratulálok és sok sikert az új csapatához, jól választott!
Hajrá Pep!
Kiegészítve a hozzászólásomat még azzal, a sikeresség mellett arra is kíváncsi leszek, hogy tud olyan játékosokat majd kezelni, mint pl. Robben, aki önzősége mellett 2 lábbal a föld felett jár mindig. Azért nálunk is akadt gondja Eto'o-val és Ibrával nem kevés, hiába működött egy ideig nem is akárhogyan, időzített bombaként előbb utóbb megbukott. Nagy fába vágta azért a fejszét.
Visca El Barca!
Més que un club
Més que un club
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15488
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Az egy óriási kamu volt, hogy elfáradt,maszlag,semmi több. valami más volt a háttérben,talán érezte,hogy nem fogja tudni motiválni a játékosokat,és ezért váltott.Ronaldinho&Barca írta:Hosszabb pihenőre gondoltam, amennyire fáradtan távozott tőlünk, ez is felvet pár érdekes kérdést..
Viszont gratulálok és sok sikert az új csapatához, jól választott!
Hajrá Pep!
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7704
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
Amúgy, így belegondolva, mi lehet jobban jártunk vele, mert ugye mikor úgy tűnt, hogy a City-hez igazol akkor féltek páran, hogy majd kifosztja a "B"-t.
Na, most szerintem ez a Bayern-nél kevésbé valószínű, mivel egyrészt annyira bika a keret, hogy nem nagyon van rá szüksége, másrészt pedig az ő utánpótlásuk is nagyon jó.
szerk:
Jupp #Heynckes will finish his successful career by the end of this season. Pep #Guardiola will take over as FC Bayern head coach in July.
A Bayern twitterén írták most.

Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
csodálkozom.
mindenesetre a b. monacoban sokkal normálisabb körülmények között fog tudni dolgozni, mint egy milliárdos gyökerek által összevásárolgatott kuplerájban.
kívánom, h sikeres legyen, de azért ez a bugi lehet, h nem a barca-éra megismétlése lesz.

PUYOL-XAVI-INIESTA
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Hát majd remélem sikeres lesz Pep, de csak persze, ha a BLben nem rajtunk keresztül vezet az út.
Azt kicsit furának tartom, h míg nálunk mindig 1 éves szerződéseket írt alá, arra hivatkozva, hogy sosem tudjhatja az ember mi, miként alakul, itt most egyből egy 3 évest. Nyilván megérte a pénz miatt, de attól még furának tartom.
szerk.: Ronaldinho&Barca: http://www.fcbayern.telekom.de/en/news/ ... /39382.php
Ez a hivatalos oldaluk, ott aligha hoznak le kamu hírt

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bence-barca 2013.01.16. 17:55:16-kor.
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4516
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Megannyi pletyka, fotó, és egyéb kacsa ellenére én most se hiszem el. Hosszabb pihenőre gondoltam, amennyire fáradtan távozott tőlünk, ez is felvet pár érdekes kérdést.. amibe ilyenkor felesleges lenne belemenni. Furcsa lesz látni máshol nagyon. Ha engem megkérdeznek, hogy mondjak egy edző nevet, azt felelem Pep. Nagyon námbör ván, a tudása és a személyisége, az a család amit tud alkotni egy csapatból. Mellette a számok is őt igazolják, 4 év 14 kupa, utánozhatatlan.
Mint választás jó döntés volt, nyugisabb a német liga, és talán maga a bajnokság is egy "játékosabb" mint az angol vagy az olasz.. sokkal inkább tudja tenni a teendőit a saját szája íze szerint. Kevésbé lesz reflektorfényben, nyugodtan alakíthatja a masszát, vezetés pedig egy emberként fog mögötte állni. Nagyon kíváncsi leszek, milyen játékot fog alkotni, azért itt adott volt a hagyományokkal együtt egy stílus, szerénység, kíváncsi vagyok mire fog ott menni ezek hiányában. Belegondolva, hogy egy BL kiírásban évente min. 70-80% össze futunk a bajern'-el, érdekes lesz nagyon.
Egy óriási kalappal Pep!

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
remélem tető alá hoz egy VV-neuer cserét. münchenben nagy szükség van most egy jó kapusra
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
-
- aka Game90
- Hozzászólások: 17048
- Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
- Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest
Szerintem hihetetlenül jó lesz ő a Bayern-ben, bár az igaz, hogy találhatott volna nagyobb kihívást is.
Tot El Camp:
Nade a világ legrövidebb könyvei sorozat asszem új elemmel bővül: Robben és a tiki-taka titkai.
Tot El Camp:
Nade a világ legrövidebb könyvei sorozat asszem új elemmel bővül: Robben és a tiki-taka titkai.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7704
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
És akkor nem lett volna korrektebb vele szemben addig várni? Nem értek hozzá, lehet hogy már nem bírta az öreg addig, meg lehet, hogy Pep-re is most akart a Bayern lecsapni míg tuti fogható, minden esetre fura nekem.salas9 írta: Nyár végén befejezi az edzősködést.
Amúgy természetesen egy kalappal, a jelenlegi Bayern játékfelfogásban hasonló Pep stílusához, úgyhogy sikeres lehet velük is.
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
- salas9
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2486
- Csatlakozott: 2006.09.26. 14:37:40
- Tartózkodási hely: Győr
Én talán Ribéryvel vagyok úgy, hogy kicsit zűrös fazon és lehet nem jönnek ki jól. De kitudja...Varatrix írta:A felsorolt nevek közül Robben az egyetlen akit szerintem eltávolíthat. De én Guardiolától függetlenül küldeném a levesbe. Müller, Gomes parádés!
- SuperMessi
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 615
- Csatlakozott: 2008.07.17. 20:08:27
"Guardiola a City edzője lesz, ez 100%. És amikor azt mondom hogy 100%, akkor nem 99%-ra gondolok."
Jól eladták itt már egyesek Messit a City-nek Szerintem jó döntést hozott Pep. Meglátjuk, sok sikert kívánok neki!
Jól eladták itt már egyesek Messit a City-nek Szerintem jó döntést hozott Pep. Meglátjuk, sok sikert kívánok neki!
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
NemhinnémCsacsMate írta:A német liga áll talán a legközelebb a spanyolhoz. Szerintem nem okoz neki gondot.
Ha mindenáron akkor csak a Brazil jöhet szóba, esetleg Portugál.
CsacsMate írta:Bár teljes csatársor reformot fog tartani, én úgy gondolom.
Gomez, Müller, Robben nem az ő emberei. Aztán lehet, hogy alkalmazkodik.
Baromi nagy kreténség lenne, ha ugyanazt akarná játszani velük mint a barcelonai fiúkkal. Neuert nem kéne leváltania mert "csak" egy kapus. Meg talán Kroos az aki némileg paszzolgatós játékos. Ja meg Martinez.
A felsorolt nevek közül Robben az egyetlen akit szerintem eltávolíthat. De én Guardiolától függetlenül küldeném a levesbe. Müller, Gomes parádés!
Izgatottan várom, az igazolásait stb... Nem hinném hogy arculat változás lesz. Pont ezért lesz érdekes, hogy elkapja e a fonalat. Jól iagzol e, és hozza e az eredményeket.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Varatrix 2013.01.16. 17:33:34-kor.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
jó döntésnek érzem, minden szempontból.
németországban nem lesz akkora reflektorfényben, nyugodtan tud dolgozni, nincsenek a csapatban megzabolázhatatlan sztárok, illetve alapvetően egy intelligens, jó focit játszó keretről beszélhetünk.
pep egy okos ember.
németországban nem lesz akkora reflektorfényben, nyugodtan tud dolgozni, nincsenek a csapatban megzabolázhatatlan sztárok, illetve alapvetően egy intelligens, jó focit játszó keretről beszélhetünk.
pep egy okos ember.
az olasz?? az nem foci amit csinálnak, hanem vmi s*ar. Spanyoloknál legalább van tényleges foci, kreativitás.... de olaszban??? Xd... lassan már NB1 szint...herlius írta:de szvsz pl az olasz bajnokság sok szempontból még mindig közelebb áll a spanyolhoz, mint a német.
Blog - Supernatural Movies
Azért ez erős túlzás. Legfeljebb a 4 topliga közül, de még ebben sem vagyok biztos. A németek soha nem a látványos focijukról voltak híresek, mindig az erő, sok futás, ütközés dominált náluk. Tény, hogy az utóbbi években ez némileg változott, de szvsz pl az olasz bajnokság sok szempontból még mindig közelebb áll a spanyolhoz, mint a német.CsacsMate írta:A német liga áll talán a legközelebb a spanyolhoz. Szerintem nem okoz neki gondot.
ez is igaz,bár a bukás esély itt is megvan. a csapat mint írtam a világ 3 legjobbja közt van. muszáj lesz bl-t nyernie velükkanty írta: Ez igaz. Csak valahogy én nem tudom elképzelni, hogy Pepet a sejkek ugráltatják, s ezzel ő is tisztában van. Más karakter, erőteljes, nem hiszem, hogy valaha is bábú lesz. Nem könnyű eset, csak itt nagyon jöttek az eredmények, éppen ezért pár dolog el volt nézve neki.
Manchester kék felében pedig jelenleg bábuk kellenek. Persze sokkal nagyobb kihívás lett volna őket választani és esetlegesen Európa trónjára feljuttatni. Csak sokkal nagyobb az esély a bukásra is. Ha nyersz, akkor azt mondják, hogy ilyen kerettel szinte kötelező, ha nem, akkor mindenki lúzernek néz.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára daffy 2013.01.16. 17:21:06-kor.
Ez igaz. Csak valahogy én nem tudom elképzelni, hogy Pepet a sejkek ugráltatják, s ezzel ő is tisztában van. Más karakter, erőteljes, nem hiszem, hogy valaha is bábú lesz. Nem könnyű eset, csak itt nagyon jöttek az eredmények, éppen ezért pár dolog el volt nézve neki.daffy írta: mint kihívás,szerintem a city nagyobb lett volna
Manchester kék felében pedig jelenleg bábuk kellenek. Persze sokkal nagyobb kihívás lett volna őket választani és esetlegesen Európa trónjára feljuttatni. Csak sokkal nagyobb az esély a bukásra is. Ha nyersz, akkor azt mondják, hogy ilyen kerettel szinte kötelező, ha nem, akkor mindenki lúzernek néz.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
érthetelne... minek kell leváltani heynkesst?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- CsacsMate
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 791
- Csatlakozott: 2005.11.19. 12:42:29
- Tartózkodási hely: Zala
- Kapcsolat:
A német liga áll talán a legközelebb a spanyolhoz. Szerintem nem okoz neki gondot.
Bár teljes csatársor reformot fog tartani, én úgy gondolom.
Gomez, Müller, Robben nem az ő emberei. Aztán lehet, hogy alkalmazkodik.
Bár teljes csatársor reformot fog tartani, én úgy gondolom.
Gomez, Müller, Robben nem az ő emberei. Aztán lehet, hogy alkalmazkodik.
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Szeressék úgy ahogyan mi szerettük. Örülök hogy munkába áll nyáron, és vége lesz a sajtó spekulációnak.
Bayern-Barca BL finálét jövőre. És a tanítvány persze lépjen túl a mesterén.