Xavi Hernandez
Én alapból röhögtem Mourinho pletykákon, annyira képtelenségnek tűnt mindkét fél részéről. De azóta elbizonytalanodtam sajna. Egyrészt az öreg José Chelsea legendaként simán elment a Tottenhamhez edzősködni, és állítólag Barcelonábn van, és sejtelmesen mosolyog, ha a klubról kérdezik. (Értsd, nem kéri ki magának a kérdést) Másrészt Laportát ismerve, kellhet neki a nagynév, aki miatt foglalkoznak velünk a lapok, jön a hírverés, lehet mondani, hogy top edző, és mindenhol trófeákat nyert, meg a többi bulshit....
Semleges szurkolóként egy baromi érdekes dolog lehetne, kb olyan, mint nekem anno Trump volt az első elnöksége előtt; nem tudtam elképzelni, hogy megtörténjen, de egy ekkora kabarét szívesen megnéztem volna. Aztán megkaptam, basszus...
De engem, mint Barca szurkolót a jó ég mentsen meg tőle, nem túl sokat agyalva rajta, de jelenleg én is talán Emeryt mondanám. De aztán tök mindegy, hogy mi mit mondunk.
Semleges szurkolóként egy baromi érdekes dolog lehetne, kb olyan, mint nekem anno Trump volt az első elnöksége előtt; nem tudtam elképzelni, hogy megtörténjen, de egy ekkora kabarét szívesen megnéztem volna. Aztán megkaptam, basszus...
De engem, mint Barca szurkolót a jó ég mentsen meg tőle, nem túl sokat agyalva rajta, de jelenleg én is talán Emeryt mondanám. De aztán tök mindegy, hogy mi mit mondunk.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6721
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Pont az építkezés miatt szerintem jobb, ha minnél hamarabb elkezd a csapattal dolgozni az új arc. Idén már nincs eredménykényszer, hiszen egy kupára sincs már esély. Papíron elvergődhetünk a BL döntőig, meg összedőlhet egyszerre a Real és a Girona, de ehhez az is kéne, hogy a csapatnak jól menjen, és hát látjuk, hogy nem ez a helyzet.sansz írta: ↑2024.01.25. 00:49:11Úgyhogy azzal egyetértek, hogy valamikor mennie kell Xavinak de az eredmények már irrelevánsak.. még százmilliókat elkölt és lehet valaki, esetleg az új brazil fiú majd ontani kezdi a gólokat, de ettőlmég a csapat úgyanúgy marad ilyen csiszolatlan gyémántnak edző nélkül. De kérdés mi lenne jobba pl csapatnak és egy új edzőnek. Pl ha most jönne valaki, akkor a szokásosnál is nagyobb lesz a nyomás, azonnal fog kelleni az eredmény. Lehet építkezés szempontjából jobb lenne egy edzőnek, ha tavasz végén-nyár elején kapná meg a padot.
Jövőre viszont biztos, hogy ugyanekkora, vagy nagyobb lesz nyomás, akár marad Xavi, akár nem. Csak Xavi ebben a szezonban megmutatta, hogy mit lehetne tőle várni jövőre, és ha folytatja a tendenciát, akkor megint egy lépéssel hátrébb leszünk.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Szerintem minden szempontot figyelembe véve Emery lenne a legjobb választás (Xabi Alonso gondolom szintén ki van zárva, ahogy írtad) A fickó 50 körüli, volt edző 3 topligában, nyert 4 nemzetközi kupát, csapata most is kiemelkedő, több csapatot edzett a Laligában. Egy Villareallal behúzni egy EL-t, utána évben BL elődöntő önmagában is komoly eredmény lenne, 3 sevillai EL győzelem szintén.Cseri írta: ↑2024.01.25. 08:17:15Meglátásom szerint legkésőbb Xavi nyáron menni fog. Helyette remélem nem hoznak, fiatal, 1 szezonos Rákosborzasztóval heti egy napon "szép" focit játszó edzőt. Szerintem rutinos vén rókát kellene,aki még szeretne egyet villantani a nyugdíj előtt. Ilyen Bielsa,Gasperini,Allegri,(ő nem öreg)vonulatban gondolkodnék. Van,aki jó lehetne,de kiesik a reálos múltja miatt, mint Pellegrini, vagy a Barcát minősítgető kijelentései miatt,mint Pochettino. Fiatalok közül az argentín kapitányon gondolkodnék el.Ebből lesz majd Pirlo.
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1812
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Meglátásom szerint legkésőbb Xavi nyáron menni fog. Helyette remélem nem hoznak, fiatal, 1 szezonos Rákosborzasztóval heti egy napon "szép" focit játszó edzőt. Szerintem rutinos vén rókát kellene,aki még szeretne egyet villantani a nyugdíj előtt. Ilyen Bielsa,Gasperini,Allegri,(ő nem öreg)vonulatban gondolkodnék. Van,aki jó lehetne,de kiesik a reálos múltja miatt, mint Pellegrini, vagy a Barcát minősítgető kijelentései miatt,mint Pochettino. Fiatalok közül az argentín kapitányon gondolkodnék el.Ebből lesz majd Pirlo.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Ezen gyakran morfondírozok, hogy milyen káros, hogy a meccseink nagy részét a bajnokságban játszuk. Illúziókba ringatja a klubot, és nagyon sok hibát nem hoz a felszínre, amik a nagy rangadókon könyörtelenül előjönnek.Peter írta: ↑2024.01.25. 02:02:48Nekem inkább az jut erről az eszembe, hogy ugyan a nemzetközi porondon Róma óta (mikor is volt?) fizettük ennek az árát, a ligában úgy tűnik, hogy a "túlélés program"-hoz elégséges volt, de elérkezett az idő és itt is benyújtotta az élet a maga számláját mindazért, amit hosszú évek alatt nem oldottunk meg....
Nosztalgián kívül, itt azért ennél jóval összetettebb problémák vannak, amik egyébként tavaly is látszottak. Az, hogy ez az eredményességben tavaly nem mutatkozott meg, nem azt jelentette, hogy ezek a problémák ne lettek volna. Aki nem akarta látni, az nyilván nem is látta, hiába mutatkoztak komoly és látványos tünetek már tavaly ilyenkor is.
Végig látszott tavaly tavasszal is, hogy bizony nincs olyan meccs, hogy ne futnának át rajtunk
Középpálya nyomás alatt, labdatartás, labdakihozatal, BL csoportkör, MU, komoly vitákat váltottak ezek ki itt a fórumon is. Míg a ligában talán a versenytársak nem tettek minket igazán próbára, ami persze rontott azon a helyzeten, hogy azt lehetett gondolni, hogy minden a legnagyobb rendben halad és valóban versenyben vagyunk.
Mindentől függetlenül ez az idény eddig hangsúlyosabban kihozza a gyengeségeinket.
mi akár fizikálisan, akár mentálisan, akár szervzettségben értékelhetően stabilnak lenne mondható.
A sok hokimeccs miatt azt gondolom, hogy a védekezéssel sem törődik eléggé a klub, mert azokat így is le szoktuk hozni. Amikor a stáb névsorát olvastam, megdöbbenve láttam, hogy nincs védelmi koordinátor. Miközben a védekezés 50%-ban meghatározza a végeredményt. Egy dolgot le kell szogeznünk, amellett, hogy Xavinak mennie kell. Hiába megy, ha a következő edző ugyanúgy nem törődik majd a védekezéssel. Ez nem Xavi alatt kezdődött, sőt, tavaly még úgy tűnt, fejlődünk ezen a téren. Ebben a szezonban tért vissza az őt megelőző nihilhez. De ugyanezekről a problémákról beszéltünk már jóval előtte is. Egy olyan edző kell, aki a hatékony támadásépítés és -befejezés mellett a védekezést is rendbe rakja. Ezen a meccssen is... Heten állnak a tizenhatoson belül, és egyik sem tudja, mit kellene csinálnia, csak kóvályognak, ácsorognak, bambulnak. Ha az ellenfeleink így védekeznének, meccsenként öt-tíz gólt kapnának. A mi csapatunk egyszerűen nincs felkészítve hátul, így meg komolyabb célokat nem lehet kitűzni.
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1269
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Jo azert ha Jamal a 100 % es/vagy a 90 % os helyzetet belovi akkor a Bilbao nak lefott kávé es most teljesen mas a hangulat vagy ha nem kapunk az 1 percben egy ilyen bohózat gólt stb….
Tudom , sok a Ha … es nem változtatna az ossz render szintű problemainkon de aprósagok pech vagy szerencse szigorúan az eredményességet tekintve illetve annak ellenére h egyébként milyen meccset játszottunk tegnap ( egy igen kemény kihíváson Bilbao idegenbe egy kupasorozatban )
Es a helyzet az hogy még igy sincs Dráma !
Most jön 5 nyerhető liga meccse sok hazai pályával ami 15 pont !! aztan egy verhető Napoli a BL ben …
Ez a következő etap es tulajdonkeppen a ket legfontosabb sorozat a Liga es a BL ….
Meglátjuk h fogunk állni , bőven van még lehetősége Xavinak is …. Hajra !
Tudom , sok a Ha … es nem változtatna az ossz render szintű problemainkon de aprósagok pech vagy szerencse szigorúan az eredményességet tekintve illetve annak ellenére h egyébként milyen meccset játszottunk tegnap ( egy igen kemény kihíváson Bilbao idegenbe egy kupasorozatban )
Es a helyzet az hogy még igy sincs Dráma !
Most jön 5 nyerhető liga meccse sok hazai pályával ami 15 pont !! aztan egy verhető Napoli a BL ben …
Ez a következő etap es tulajdonkeppen a ket legfontosabb sorozat a Liga es a BL ….
Meglátjuk h fogunk állni , bőven van még lehetősége Xavinak is …. Hajra !
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
- Nyiri81
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1465
- Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
- Tartózkodási hely: BP
Nem is kellett sokat várni... Erről beszéltem. Köszönök neki mindent de el kell fogadnia hogy ez nem megy.Nyiri81 írta: ↑2024.01.23. 09:10:18Hurráoptimizmussal még várok 3-4 meccset. Ha a többu is javulást mutat mint a legutóbbi akkor azt mondom valami mozdult jó. Túl sok volt az elmúlt időszakban a nézhetetlen posvány mint jó. Már elengedtem azt a luxust hogy egy jó meccs után bizalmat szavazzak hirtelen. Sajnos több negatív csalódás ért az elmúlt 8 évben mint pozitív. Lehet megkövezni de én most már inkább türelemre intem magam hogy ne essek megint pofára pár napon belül Egyébként hajrá Barca
Csak is Puyol
(bármilyen félreértés elkerülése végett, ez nem a bilbaoi meccsel kapcsolatos, hanem a két előttem szólóhoz egy vélemény)
Nekem inkább az jut erről az eszembe, hogy ugyan a nemzetközi porondon Róma óta (mikor is volt?) fizettük ennek az árát, a ligában úgy tűnik, hogy a "túlélés program"-hoz elégséges volt, de elérkezett az idő és itt is benyújtotta az élet a maga számláját mindazért, amit hosszú évek alatt nem oldottunk meg....
Nosztalgián kívül, itt azért ennél jóval összetettebb problémák vannak, amik egyébként tavaly is látszottak. Az, hogy ez az eredményességben tavaly nem mutatkozott meg, nem azt jelentette, hogy ezek a problémák ne lettek volna. Aki nem akarta látni, az nyilván nem is látta, hiába mutatkoztak komoly és látványos tünetek már tavaly ilyenkor is.
Végig látszott tavaly tavasszal is, hogy bizony nincs olyan meccs, hogy ne futnának át rajtunk, csak elég sokszor vagy ott volt TS, vagy kimaradt az ajtó-ablak. Vissza lehet lapozni, a fórum nem felejt.
Középpálya nyomás alatt, labdatartás, labdakihozatal, BL csoportkör, MU, komoly vitákat váltottak ezek ki itt a fórumon is. Míg a ligában talán a versenytársak nem tettek minket igazán próbára, ami persze rontott azon a helyzeten, hogy azt lehetett gondolni, hogy minden a legnagyobb rendben halad és valóban versenyben vagyunk.
Mindentől függetlenül ez az idény eddig hangsúlyosabban kihozza a gyengeségeinket. Talán néhány meccs kivételétől eltekintve valahogy csak úgy néz ki, hogy nincsen valódi csapatunk, csak játékosaink vannak. Valamiért ez nem akar összeállni, bármennyire is szeretnénk mi ezt szurkolók másként látni.
Egy-egy jobb meccs azért volt. Valami, valahogy összejött. Vagy éppen a rutin hozta, vagy éppen a fiatalság, néha talán mindkettő, de ettől még mind a mai napig nem álltunk össze olyan csapattá, ami akár fizikálisan, akár mentálisan, akár szervzettségben értékelhetően stabilnak lenne mondható.
A tudatosan és következetesen ismétlődő, előremutató, fejlődő történések elvétve villámok formájában előfordul, de tartósan, szervezett egységet mutatva továbbra is hiányoznak szerintem a pályáról.
Így néz ki, ha valamit a megfelelő alap nélkül próbálnak összerakni.
Mindent elmond rola hogy sajat elmondasa szerint is a Betis elleni meccs elott meg a Madrid VAR iteleteivel volt elfoglalva.
Inkabb ezeket az energiakat a sajat klubja trenirozaba kene beleraknia. Azt gondolom nem csak hogy edzonek keves, de karakterben is gyenge es semmi karizmaja.
Nem jo hogy arra tanitja a jatekosokat hogy krizis eseten ne magukba forduljanak, hanem a rivalisokkal foglalkozzanak.
Inkabb ezeket az energiakat a sajat klubja trenirozaba kene beleraknia. Azt gondolom nem csak hogy edzonek keves, de karakterben is gyenge es semmi karizmaja.
Nem jo hogy arra tanitja a jatekosokat hogy krizis eseten ne magukba forduljanak, hanem a rivalisokkal foglalkozzanak.
Xavi nem jó. Konkrétan mintha nem is lenne. Egy nagyon erős keret, tele klasszis játékosokkal, de igazándiból mintha edző nélkül játszanának. Saját ötletből, tehetségből is sok mindent megoldanak, de ez sokszopr nem elég. baas11 írta, hogy az elmúlt 3 év legjobb védői vannak... Szerintem még ez is alul van becsülve. Araujoék szerintem még Puyoléktól sincsenek lemaradva, a csapat rossz egészében.
Úgyhogy azzal egyetértek, hogy valamikor mennie kell Xavinak de az eredmények már irrelevánsak.. még százmilliókat elkölt és lehet valaki, esetleg az új brazil fiú majd ontani kezdi a gólokat, de ettőlmég a csapat úgyanúgy marad ilyen csiszolatlan gyémántnak edző nélkül. De kérdés mi lenne jobba pl csapatnak és egy új edzőnek. Pl ha most jönne valaki, akkor a szokásosnál is nagyobb lesz a nyomás, azonnal fog kelleni az eredmény. Lehet építkezés szempontjából jobb lenne egy edzőnek, ha tavasz végén-nyár elején kapná meg a padot.
De, amit nem értek, miért lenne a szezon bukta? A Napoli jelenleg egy olasz középcsapat, amit a hullagyenge leírással lehetne legjobban szemléltetni. Semmi meglepetés nincs a játékukban, a sokkal gyengébbeket nagyjából veregetik, vagy döntetleneznek, a kicsitis erősebb csapatok meg mind kiütik őket. Náluk jobb csapatot nem kaphattunk volna szerintem. Azthiszem még decemberben a kupából a híres Frosinone ütötte ki őket egy négyessel...
De gyorsan ránézve a statra, az előző hét meccsükből, kikaptak a Romától, Intertől, Torinotól és a Frosinone-től, döntetleneztek a Monzával és sikerült megverniük a Fiorentinát és a híres Salernitanat(97-ik perces találattal).
Egy ilyen Inter ellen edzőnél is nagyon sima lesz a továbbjutás.
A bajnokság is messze nincs elveszve. Még most is magunkat tartom fő esélyesnek. A Real döglődik, Ancelotti jól kijön a játékosokkal, de nem egy jó edző és ez nagyon látszik rajtuk. Megszenvednek mostanság minden meccsért, az ő keretük sokkal lyukasabb, mint a miénk(darabra többen vannak).
A Girona gőzös is mutatja a jeleket szépen, hogy kezd leereszteni az a bizonyos lufi, én jelenleg a dobogójukra se fogadnék szívesen...Bilbao, Atma, Sociedad jók-jók, mindenkinek megnehezítik a dolgukat, a legjobbaktól is pontokat tudnak elinni, de az első hely közelében nem lesznek.
De megint itt tartunk. Be lehet húzni a bajnokságot éslehet könyedén jó helyet elérni a BL-ben, ettőlmég Xavi se jobb, se rosszabb nem lesz.
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1269
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
En se nagyon tudok másra gondolni … nyugdíjba vagtuk Busquetset es összeomlott mögötte minden !MichaaBee írta: ↑2024.01.25. 00:24:07Nem leszek népszerű ezzel, de a leginkább a mindennek elhordott Busquets hiányzik szerintem a védelem elől. Ugyanazok az emberek vannak idén is a védelemben, mint tavaly, viszont a középpályás védekezésünk borzasztó sokat romlott. Én mindig a Busquets-et jobban kedvelők/védők közé soroltam magam, de én sem gondoltam volna, hogy ennyivel más lesz a játék nélküle. Plusz a sérülésekkel sincs idén szerencsénk a védelemben... Tavaly azért ez hellyel-közzel rendben volt.baas11 írta: ↑2024.01.24. 23:30:46Ter Stegen hatás oke azt értem…
De elzavaruk Destet, Bellerin Piquet Minguezat Eric García Albat akikre mindig lehetett mutogatni …. maradt/ jött spanyol uruguayi francia portugál dán válogatottak az utóbbi 3 ev legjobb védői !
Higy lehet ennyire bena a védekezésünk ??
komolyan nem értem !
Oke Ter Stegen sokat számít nyilván indirekt módon de nem minden szituban pl helyezkedés ember fogas lesre állítás 1 vs 1 stb …
Gavi is de valljuk be nem rajta mulik a védelem szeptember óta tartó meredek süllyedése …
Kar érte mert ha valamit összerakott Xavi az a védelem ( meglepő módon ) iden a támadó sor lett volt soron … ehhez képest utóbbi meg nem sikerült előbbi meg eltűnt !
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Ezzel nehéz vitatkozni és adott esetben egy Napoli elleni kiesés után meg egyszerűen amúgy is elfogy körülötte a levegő.
Én is most váltanék, BL szempontból semmiképp sincs sok esélyünk, de még van 19 forduló, ott kéne valamit virítani,
Nem leszek népszerű ezzel, de a leginkább a mindennek elhordott Busquets hiányzik szerintem a védelem elől. Ugyanazok az emberek vannak idén is a védelemben, mint tavaly, viszont a középpályás védekezésünk borzasztó sokat romlott. Én mindig a Busquets-et jobban kedvelők/védők közé soroltam magam, de én sem gondoltam volna, hogy ennyivel más lesz a játék nélküle. Plusz a sérülésekkel sincs idén szerencsénk a védelemben... Tavaly azért ez hellyel-közzel rendben volt.baas11 írta: ↑2024.01.24. 23:30:46Ter Stegen hatás oke azt értem…
De elzavaruk Destet, Bellerin Piquet Minguezat Eric García Albat akikre mindig lehetett mutogatni …. maradt/ jött spanyol uruguayi francia portugál dán válogatottak az utóbbi 3 ev legjobb védői !
Higy lehet ennyire bena a védekezésünk ??
komolyan nem értem !
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6721
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem már nincs értelme megvárni a Napoli meccset. Ez a szezon már bukta, Xavi pedig ezek után nem kaphatja meg a következőt. Jöjjön valaki, aki összerántja a csapatot Augusztusig, aztán jövőre újra próbálkozunk.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1269
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Ter Stegen hatás oke azt értem…
De elzavaruk Destet, Bellerin Piquet Minguezat Eric García Albat akikre mindig lehetett mutogatni …. maradt/ jött spanyol uruguayi francia portugál dán válogatottak az utóbbi 3 ev legjobb védői !
Higy lehet ennyire bena a védekezésünk ??
komolyan nem értem !
De elzavaruk Destet, Bellerin Piquet Minguezat Eric García Albat akikre mindig lehetett mutogatni …. maradt/ jött spanyol uruguayi francia portugál dán válogatottak az utóbbi 3 ev legjobb védői !
Higy lehet ennyire bena a védekezésünk ??
komolyan nem értem !
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7481
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Na. Nem is csak a jó meccs miatt, de Xavi szerintem a lengyel becsípődésén kívül mostanában kezdte el azt csinálni, amit vártunk tőle. Fiatalítás, Masia (kp-n még mindig várnék valakit, ha már ő is az volt), és mellette egy jól kombináló középpálya. Nekem kb ezek ugrottak volna be róla elvárásként az elején, és elkezdtük megkapni. Ha a játék nem is tart esetleg ki hosszútávon, a fiatalítás már plusz pont. Az is látszik, hogy ha nekünk is van egy igazi klasszis támadónk, akkor ez az egész könnyebb. Yamal még nyilván nem az, a korral jön majd a stabilitás, de amikor igazán megy neki, akkor már lehet, hogy alig van nála jobb a felnőttek mezőnyében is, ha egyáltalán.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Gránit írta : "Én azt mondom, egy de Jong-Kessié mélységi középpályás sor még nem is lett volna rossz." Egy Jong-Cancelo pedig még jobb...
Abszolút. Arról a posztról beszélünk, ahol a legtöbb labdaérintés és passz történik, abszolút ez az "origó", ahogy szoktad mondani. Valóban ez a poszt a csapat szíve, motorja. Ez korábban is így volt, ezért állok megdöbbenve a helyzet előtt, hogy egy Romeut voltak képesek szerződtetni, úgy, hogy évek óta kérdéses volt a poszt jövője. Eközben másokra röpködtek az 50-60 milliók. Akkor dobok majd egy hátast, ha Felixért is kicsengetnek ennyit, miközben gólerősebb játékosok fognak nyáron kevesebbért elkelni.Peter írta: ↑2024.01.24. 17:27:43
Nem beszélve arról, hogy a játékunk egyik, ha nem a legfontosabb mozgatórugója a vkp posztból indul ki, ami évek óta tudott volt, hogy ott komoly változás lesz.
Ehhez képest a támadókra "jól megfontoltan" szórtuk egyesével az 50 milliókat már Xavi edzősége alatt is.....
https://www.fcbarcelona.com/en/news/216 ... the-league
Én azt mondom, egy de Jong-Kessié mélységi középpályás sor még nem is lett volna rossz. Amellett, hogy tavaly nem voltunk átjáróház, a hátsó sornak sem kellett ennyire fellépnie, kiegyensúlyozottabbnak éreztem a csapat szerkezetét. De Christensennel is lehetne kísérlezetni, a mester viszont sosem adott ennek egy esélyt.
Hogyan lehet ezt vajon komolyan venni akkor, amikor a vkp poszt nemzetközi szinten már Róma óta elkezdett kiáltani a változásért.....engedjük el a múltat, semmi értelme pro és kontra belemenni.
Xavi ugyanakkor legfőképpen azért jött, hogy a jövő elkezdődjön. Csak ismételni tudom, hogy a Barca játékának egyik legfontosabb pillére a vkp poszt......e körül valóban átalakított, fiatalított Xavi, de ezerszer feltettem már a költői kérdést, hogy lehet a "jövő házát a régi alapra építeni?"
Talán a vkp poszttal kellett volna kezdeni.....ahogyan egy házat is az alappal kezdik, nem pedig az emelettel vagy a tetővel.....Xavi ragaszkodott Busihoz....miközben a ligán kívül számtalanszor bebizonyosodott, hogy talán változtatni kellene....aztán ma ott tartunk, hogy ilyen poszt már nem is igazán létezik....
Az idő persze eldönti majd, de amibe belement Xavi, abból egyelőre neki is kell kijönnie....
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7447
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nem volt ilyen egyszerű a dolog. Kb. egy valamire való középső védőnk volt, évek óta a leggyengébb csapatrészünk volt, muszáj volt alapoktól kezdve megreformálni. Láttuk tavaly mit jelent, ha egy Piqué-EG duóra számíthatunk. Jött ingyen Christensen és utólag lehet okosnak lenni, hogy Saliba, Allister meg Gipsz Jakab, de akkor Koundé egyfiatal, ligát jól ismerő, ha még nem is klasszis, de top védőnek számított. Ha mondjuk Allister jön és hasonlóan gyengül, akkor meg Koundéért megy a sírás.bence0330 írta: ↑2024.01.24. 16:38:42Az szerintem senkiben nem kérdés, hogy nem pótoltuk a posztot. Annak tudatában, hogy Romeu jö... szóval nem jött senki, Kessié és Nico elküldése egyértelmű hiba volt. Allistert többször írtad, ő egy tök jó játékos, csak azt ne felejtsd el, hogy ezek a transzferek elsősorban a játékos akaratától függnek. Hiába akartuk mi őt és Alvarezt, ha ők nem ide akartak jönni.gránit írta: ↑2024.01.24. 16:28:12
Koundét leszámítva nem látok ott nagy problémát a játékosok kvalitásaiban. Nem Koundéra költöttem volna 50 millió eurót, hanem Mac Allisterre, aki tavaly 35 millió fontért kelt el. De még azt is megjegyeztem a nyáron, hogy ha Kessiétől megválnak, akkor pótolni kell.
Kessiéért ezért volt kár, ő ide akart jönni, álmai klubja volt a Barca, de soha egy percre nem próbáltuk ki vkp poszton még dupla pivotban sem, holott a Serie A legjobb játékos volt azon a poszton.
Koundét amúgy én sem hoztam volna, ha már ennyi pénzt akartunk a posztra költeni. Salibát akkor még lehet, hogy elengedték volna ennyiért, akkor nagyon örültem, mikor bedobták a nevét.
Ahogy azt sem gondolta szerintem senki, hogy a dán ilyen teljesítményt hoz le.
A nyári eladásnál pedig a legelső szempont a pénz volt. Gondolom Xavi sem 19 fős keretet akart vagy azért küldték el Kessiét apróért, Fatit kölcsönbe, Dembélét fillérekért mert a vezetőség és Xavi úgy gondolta majd jó lesz dolgozni 0 minőségi cserével, sok posztra helyettes nélkül. Vagy egy Alba nem maradt volna, akár cserének is. stb.
És egy Romeuban látta volna Xavi a megoldást a középpálya problémájára.
Szorította a keret nyakát az FFP, nem engedhetjük azt meg mint a City vagy United. Roquét is csak Gavi sérülése miatt tudtuk hozni. Plusz a kassza is eléggé kong.
Itt megjegyezve ha nálunk sülnek be Xavi alatt a játékosok mit mondjon az ember Manchasterben ten Haaagról vagy az elődeiről.
Forca Barca!!!!
Nem beszélve arról, hogy a játékunk egyik, ha nem a legfontosabb mozgatórugója a vkp posztból indul ki, ami évek óta tudott volt, hogy ott komoly változás lesz.
Ehhez képest a támadókra "jól megfontoltan" szórtuk egyesével az 50 milliókat már Xavi edzősége alatt is.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Peter 2024.01.24. 17:28:38-kor.
Valóban, viszont kétlem, hogy akkor a Brightonból ne jött volna szívesen. Most már persze, hogy nem jönne. Az argentín válogatottban lettem figyelmes rá meg de Paulra, hogy egy 4-2-3-1-es rendszerre mekkora buli lenne őket elhozni. Messi is mindig dícsérte őket. A többivel egyetértek, amit írtál.
Az átigazolások persze elsősorban nem Xavi felelőssége, de kétlem, hogy ne lenne beleszólása. Úgy meg főleg brutális volt ilyen taktikával kiállni, hogy lyukasak vagyunk az említett középpályás védekezésben. Kessié például nem a legnagyobb eresztés, de azért tavaly valamennyi stabilitást képes volt nyújtani, most még ez sincs, és ennek ellenére kiálltunk úgy, ahogy.
Nem tőlem kérdezted, de nem gránit az edző, hanem Xavi, tehát elsősorban Xavi feladata erre olyan választ adni, ami megfelelő.ElBartimaeus írta: ↑2024.01.24. 16:03:53Oké, akkor te hogyan alakítanál ki hatékony középpályás védekezést, aminek a hiányában a teljes védelmünk szétesik, ha nem a középpálya megerősítésével? (Aminél ugye megegyeztünk, hogy a játékosok kvalitásai miatt nem tudunk érdemben változtatni.) Mert a terület csökkentése az egyik legjobb opció, ami feltolt védekezéssel jár.
Itt visszacsatolnék a korábbi írásodhoz, hogy a "taktika jó, csak a kivitelezés nem".....ez pedig azért sántít, mert az a taktika jó, amit ki is lehet vitelezni az adott állománnyal.
Arról pedig gránit is írt korábban, ahogy mások is, hogy hiányzik a vkp poszt, amire Xavi válasza Romeu volt.
(és ezzel ne azt nyissuk ki újra, hogy hát Rodrit nem lehet elhozni a Citytől....)
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7481
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Az szerintem senkiben nem kérdés, hogy nem pótoltuk a posztot. Annak tudatában, hogy Romeu jö... szóval nem jött senki, Kessié és Nico elküldése egyértelmű hiba volt. Allistert többször írtad, ő egy tök jó játékos, csak azt ne felejtsd el, hogy ezek a transzferek elsősorban a játékos akaratától függnek. Hiába akartuk mi őt és Alvarezt, ha ők nem ide akartak jönni.gránit írta: ↑2024.01.24. 16:28:12
Koundét leszámítva nem látok ott nagy problémát a játékosok kvalitásaiban. Nem Koundéra költöttem volna 50 millió eurót, hanem Mac Allisterre, aki tavaly 35 millió fontért kelt el. De még azt is megjegyeztem a nyáron, hogy ha Kessiétől megválnak, akkor pótolni kell.
Kessiéért ezért volt kár, ő ide akart jönni, álmai klubja volt a Barca, de soha egy percre nem próbáltuk ki vkp poszton még dupla pivotban sem, holott a Serie A legjobb játékos volt azon a poszton.
Koundét amúgy én sem hoztam volna, ha már ennyi pénzt akartunk a posztra költeni. Salibát akkor még lehet, hogy elengedték volna ennyiért, akkor nagyon örültem, mikor bedobták a nevét.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
ElBartimaeus írta: ↑2024.01.24. 16:03:53Oké, akkor te hogyan alakítanál ki hatékony középpályás védekezést, aminek a hiányában a teljes védelmünk szétesik, ha nem a középpálya megerősítésével? (Aminél ugye megegyeztünk, hogy a játékosok kvalitásai miatt nem tudunk érdemben változtatni.) Mert a terület csökkentése az egyik legjobb opció, ami feltolt védekezéssel jár.
Koundét leszámítva nem látok ott nagy problémát a játékosok kvalitásaiban. Nem Koundéra költöttem volna 50 millió eurót, hanem Mac Allisterre, aki tavaly 35 millió fontért kelt el (két éve 50 millióból talán még egy Gvardiol-Mac Allister pakk is kijött volna). De még azt is megjegyeztem a nyáron, hogy ha Kessiétől megválnak, akkor pótolni kell. Ő például egy különbség a tavalyi meg a mostani meccseinkhez képest. Nem egy labdazsonglőr, de adott némi stabilitást. Tavaly például nem volt átjáróház a csapat. Most az. Ebben kifejezetten visszaléptünk az előző szezonhoz képest. Így félpályányi üres területet adni nekik öngyilkos taktika. Vinicius meg köszönte szépen, kétszer is megtehetett 50 métert úgy, hogy védő nem volt előtte. Lemészároltattuk saját magunkat. Még annak is több értelme lenne, ha Christensen lenne feltolva, és akkor a többieknek nem kellene ennyire felhúzódniuk. De ez újabb mínusz ember hátul, talán ezért nem a régóta állandóan sérült, már tavaly is állandóan sérült Martinezt kellett volna leigazolni.