Csak 3? Ez nem inkább 5-7?
Az elmúlt 7 év után csodálom a türelmed. Azért a top csapatok rajtunk kívül azért mégis csak tudnak érvényesülni valahogy pedig ők is veszitenek el játékosokat és cserélődik a pad.
Csak 3? Ez nem inkább 5-7?
Ritkán értek veled egyet, de most majdnem teljesen. Játékban szerintem a 2 szélső nyújtotta a legkevesebbet, én úgy láttam, hogy rendkívül sokszor hoztak rossz döntést, ami egy kiscsapat ellen belefér, de egy rangadón már kevésbé, mert minden elveszett labda legtöbbször azt jelenti, hogy a teljes csapat sprintelhet hátra.Andris írta: ↑2022.09.16. 11:08:23Szerintem ezt nagyon rosszul érzed. Mármint, a rajtuk ment el a meccs dolgot én úgy értelmezem, hogy az eredmény. Nos az eredmény nem, az eredmény a kihagyott Pedri és Lewa ziccereken ment el. Raphinha is hagyott ki, de ő közel se egyértelmű ziccereket.
Ha úgy érted, hogy ha Dembi és Raphinha csak fele olyan jók lettek volna, mint a bajnokságban eddig, akkor ledózeroltuk volna játékban a Bayernt, akkor egyetértek. Így is ledomináltuk őket az elsőben, de úgy meg edzőmeccs benyomást kelthettünk volna.
Mondjuk ez nem jön Xavihoz igazán sehogy, max annyi, hogy ezeket a szélsőket neki még bőven kell fejleszteni. Dembit főleg fejben, Raphinha szerintem fizikálisan nulla, cingár ehhez a szinthez, legalábbis eze volt a benyomásom. Ha ez helyrejön, majd utána dől el, hogy fejben mennyire jó, nyilván a labdaskilljei megvannak.
Szerintem ezt nagyon rosszul érzed. Mármint, a rajtuk ment el a meccs dolgot én úgy értelmezem, hogy az eredmény. Nos az eredmény nem, az eredmény a kihagyott Pedri és Lewa ziccereken ment el. Raphinha is hagyott ki, de ő közel se egyértelmű ziccereket.vidra írta: ↑2022.09.16. 03:46:02Most nézem vissza az első félidőt. Totál olyan érzésem van, hogy ez a meccs nagyrészt Dembele-n meg Raphinha-n ment el és főleg ők azok, akik miatt nyerhettünk volna, ha egy kicsit jobbak, ha egy csellel kevesebbet csinálnak, ha egy kicsit okosabban passzolnak. Fullra ilyen majdnem érzés.
Persze Lewa is belőhette volna a helyzeteit.
Valamit félreérthettél a mondanivalómban, a BM egyáltalán nincs lent. Azt demonstráltam, hogy semelyik top csapat nem fog meccseken keresztül 5-0-ákra verni mindenkit álomfocival, és sokan szenvednek az első gólig - ezt arra írtam, hogy azt írtad, hogy sokszor, főleg a vezetés megszerzése előtt nem játszottunk jó focit. A BM kivételével mindenkit ledurungoltunk meccsek óta, és még a BM-et is ledurungoltuk, csak mindenki elfelejtett lőni.
Ugyanezt linkeltem a Barca - BL topicban .herlius írta: ↑2022.09.15. 08:37:16Egy nagyon érdekes elemzés a keddi meccsről: https://www.youtube.com/watch?v=HlqstuklklI
Nagyon jól rávilágít a mostani csapat fő hiányosságára, amiről egyébként korábban Xavi is beszélt, mégpedig a labdatartáson alapuló pozíciós játékra. A letámadás és a labdaszerzés egy dolog, a labda megtartása és a támadások felépítése, a meccs ritmusának kontrollálása egy másik dolog. Az előbbiben nagyon jók voltunk az első félidőben, viszont az utóbbinak a szinte teljes hiánya az, ami a fő problémát jelentette. Ez egyébként érzékelhető volt már meccs közben is, többnyire túl kevés ideig kontrolláltuk a labdát, a megszerzett labdával azonnal indítani próbáltuk a szélsőinket. Ez még így is kifizetődő lehetett volna, ha nem maradnak ki a helyzetek, de a saját magunk által diktált tempóba ki is pukkadtunk a második félidőre.
bence0330 írta: ↑2022.09.14. 21:41:25A BM most döntetlenezett harmadszor zsinórban, a Madrid is baromira szenved a vezető gólig, ami gyakran a 70. perc körül jön meg... Idén talán a City durungol nagyon egyedül.
Az viszont kb nem vita tárgya, hogy a 3 elődjéház képest már most mérföldekkel előrébb jár pusztán az alapokkal is, pl hogy van erőnlétünk, és hozott sportpszicholgóust. Kb 6 éve le voltunk maradva Európában ennyire alapvető dolgokkal. A BM nem azért vert meg minket 8-2-re, mert annyival gyengébbek voltunk, nem volt annyira rossz az a csapat. Csak mindenki el volt punnyadva egy erős élcsapathoz.
Ja, és úgy tűnik, bérelt helyek sincsenek. A kiskedvencnek kikiáltott spanyolok sem kezdenek már régóta, öregek többsége meg pad.
És keményebben kellett megküzdenie ezzel, mint más kluboknál egy új edzőnek, mert ott általában van alap, amibe érkezik. Itt 5 év pótlásával kellett indítania.
Azért ez már szurkolóként is brutális elfogultság... Szerintem Xavi jelenleg pont egy gyenge pontunk. Felnőhet a feladathoz, de eddig pont, amit ő tesz hozzá, azt érzem kevésnek. Megvettük a fél világot, mintha végtelen pénzünk lenne, szerintem ez nagyon rossz volt, okos igazolásokkal kellett volna előre lépkedni, nem megvenni mindenkit, hogy azonnal nyerjünk meg, mindent is, hogy túlélje a klub..bence0330 írta: ↑2022.09.14. 10:22:31
Xavinak egy dolga van már csak, valahogy kitalálni, mit kezd a fejekkel. A többi teljesen rendben van, és még biztos lesz akár fejlődés is, amibe ijesztő belegondolni.
Egy hatamas hibája eszebe jutott közben, hogy amióta visszajött, nem lehet rendesen meccsek alatt fórumozni. Látványosan megnőtt az érdeklődés.
A második gólban igazad lehet, tényleg ez egy olyasmi szitu volt, de azért hozzátenném, hogy az első gól nagyon megfogta a csapatot, ezt lehetett látni, szóval nem tudom, hogy ezt mennyire lehet ennek a számlájára írni. Plusz az senki nem írta szerintem, de azt a gólt Araujo is végigmozizta, nem írnám csak a KP számlájára.csababarca írta: ↑2022.09.14. 11:43:42Azért nem reális, mert nem gondolom hogy Xavi azzal hazardírozna, hogy átengedi a kp-n a bayernt, a 4 védőnkre, hogy 6an azt csináljanak amit akarnak.
De lehet nektek van igazatok, nem mondtam hogy nincs, de nekem sántít a sztori, hogy direkt hagytuk őket átjönni a kp-n.
(Pl. A második góljuk pont ilyen szitu volt, levették a kp-t, lett területük, gólt lőttek. Nem hiszem, hogy tudatosan engedtük át őket ott. De ezer meg egy ilyen volt a meccsen. )
Ezt épeszű csapat nem teszi meg.
Max úgy, hogy a teljes kp visszahúzódik, a szélsőkkel együtt, egy szűk területre, és egy esetleges labdaszerzésnél lehet belőle spriccelni kifelé.
Na ez nem történt meg ebben a formában, így szerintem nem nevezhető tudatosnak a dolog.
Az már tudatos volt, hogy ebből a szituból felismertük, hogy nekünk is adódnak megfutható területek.
Tavaly a Frankfurt pontosan ugyanígy szedett szét minket, simán átrohantak rajtunk. A Real meccs szvsz nem mérvadó, mert nem tudhatjuk mire lettek volna képesek egy valóban éles meccsen és Benzema-val a csapatban. Remek dolog ez a letámadás, de elég egyetlen eladott labda rossz helyen és onnantól szinte csak imádkozni lehet. Ami 10-15 éve belefért, most már nem. Ennyi idő alatt annyit javultak sebességben és állóképességben a top ellenfelek, hogy már csak tökéletes játékkal lehet sanszunk ellenük.bence0330 írta: ↑2022.09.14. 10:56:04Azért ez a bárki eddig csak a BM volt idén, meg kb tavaly sem rohantak át rajtunk soha, még a Reál sem.Barcaforever írta: ↑2022.09.14. 10:42:37...Gavi és Pedri számomra érthetetlen módon, a csatárok pozíciójában támadnak le, de felállt védekezés ellen is könnyedén jön át (bárki, kis túlzással) a középpályánkon.
Szerintem a leteámadás része elég jól működik szinte mindig.
És az miért nem reális lehetőség szerinted, hogy Xavi nagyon is jól felmérte, hogy ez a KP 1v1-ben nem képes felvenni fizikálisan a küzdelmet Kimmich-ékkel, ezért inkább a letámadásra koncentrált? Ha annyira a KP-t kellett volna megszállniuk, akkor visszaparancsolta volna őket a Bayern 16-osáról, és megszálljuk a középső területet hátrébb. Azért Xavi sem mozizni ment oda. Ha ennyire befuccsolt volna a csapat alaptaktikája, nem 2-0-lal jövünk le.csababarca írta: ↑2022.09.14. 11:11:43Nem nem voltak hajlandóak végrehajtani, hanem nem voltak rá képesek, ennyi a sztori.
Szerintem ezt el kell fogadni, hogy fölénk nőttek azon a területen, elemezni a látottakat, és kijavítani, javulni.
Nem nem voltak hajlandóak végrehajtani, hanem nem voltak rá képesek, ennyi a sztori.Andris írta: ↑2022.09.14. 11:04:30
Picit valóban mosdatás szaga lehet, ezért is kérdeztem meg, hogy kinek mi a véleménye erről. Mert mosdatni nicns szándékomban, a szemünket verte ki, hogy mennyire könnyen átjöttek a felezővonaltól a 25ösig, és még visszaszorítva a tizenhatostól (főleg szélekről) is könnyedén találtak ott szabad embereket.
Viszont ha nem tudatos volt, akkor továbbra se tudom azt a két dolgot hova tenni, hogy miért nem változott Gavi és Pedri helyezkedése egyáltalán, semmilyen szinten, meg hogy miért éreztem azt, hogy hiába a tátongó lyuk középen, egyesével nézve Gavi, Pedri és Busi is jól teljesítenek, a maguk párharcait, helyezkedésükön túli, konkrét szituációs feladataikat jól megoldják.
Szóval nem tudom továbbra sem, de egész meccset nézve anomália, az ilyeneket meg nem szeretem elfogadni. Ahogy azt sem, hogy mi látjuk, de Xaviék nem. Meg azt sem, hogy Xaviék látják, de a két tini nem hajlandó végrehajtani a változtatásokat. (mert kísérletet azt nem láttam a helyezkedés változtatására, csak a Frenkie cserével kezdtük zárni a hosszanti középső területeket.
Picit valóban mosdatás szaga lehet, ezért is kérdeztem meg, hogy kinek mi a véleménye erről. Mert mosdatni nicns szándékomban, a szemünket verte ki, hogy mennyire könnyen átjöttek a felezővonaltól a 25ösig, és még visszaszorítva a tizenhatostól (főleg szélekről) is könnyedén találtak ott szabad embereket.csababarca írta: ↑2022.09.14. 10:47:09lehet, hogy neked van igazad.
én viszont pont azt láttam, hogy főleg Gavi sokszor túlságosan fent helyezkedett, és egy sima kényszerítővel kivették, majd át is rohantak a kp-n.
kicsit mosdatás szaga van a dolognak, hogy tudatosságot vélünk felfedezni ebben.
mondhatnám, hogy tudatosan hagytuk fejelni Hernandezt, hátha kihagyja.
nyílván nem így volt.
de persze lehet, nem mondom, hogy 100%-ig nekem van igazam, én viszont nem így láttam.
ráadásul ez nem egy csak tegnap látott probléma volt, hanem kb ha ez a kp van fent, akkor ezek egy gyengébb csapatnál is megtörténnek.
Xavi érkezése óta kb ez a letámadási szisztéma fent: a két szélső kihúzódik, kifejezetten hátra, a center mellé meg mindig fellép az egyik kp (talán Gavi a legtöbbször az energiája miatt), és így ketten támadunk le középen, ketten szélen, aztán onnan meg alakul.Barcaforever írta: ↑2022.09.14. 10:42:37...Gavi és Pedri számomra érthetetlen módon, a csatárok pozíciójában támadnak le, de felállt védekezés ellen is könnyedén jön át (bárki, kis túlzással) a középpályánkon.
Na igen, nekem is ez volt az első gondolatom, hogy engem is fel tud cseszni, mikor 10 helyzetet elbohóckodunk az ellenfél 5-ösénél, de könyörgöm, ezt csinálta a prime Barca is Pep alatt, de igazából szerintem 20 éve mindig ezt nyomjuk. Mindig is a szép játék volt a csapat névjegye, nem a célfoci, szóval ezt számon kérni elég vicces.Andris írta: ↑2022.09.14. 10:32:10Egyébként meg van egy kis igazad, ha csak az eredmény számít, akkor rohadtul nem a Barca a te csapatod, mert soha nem fognak erre törekedni. Neked egy Mourinho féle focit kell nézned, ott mindenek felett áll az eredmény. A Barcánál a szurkolók és a mindenkori vezetőség is hagyományosan élvezhető offenzív játékot vár el, ami a legnehezebb műfaj eredménykényszerrel párosítva. Így sose leszel boldog a csapattal.
lehet, hogy neked van igazad.Andris írta: ↑2022.09.14. 10:37:03
Őszintén szólva én nem érzékeltem, hogy ezek a dolgok ennyire egy az egyben összeköthetők. Xavinak eléggé minden játékszituban egy ilyen konstruktív kritikus mentalitása van a partvonalról, amennyire eddig látom.
Busquets veszekedéséről is lemaradtam, legalábbis a többszörösről mindenképp. Én nem érzékeltem, hogy bosszakodás lenne, de nem is értem, hogy akkor miért helyezkeddünk úgy megállás nélkül a FdJ cseréig. Pont Gavi meg Pedri ne lennének ennyire fegyelmezettek, ha Busi és Xavi is mondja nekik?
Én hiszek neked, de nekem nem tűnt fel amit írsz, illetve semmiképp nem ehhez a "lyukas" középpálya jelenséghez kapcsoltam, ha láttam is ilyet.
Én ettől vagyok megőrülve spec. Sztem nem tudatos, és taktikai hiba, Gavi és Pedri számomra érthetetlen módon, a csatárok pozíciójában támadnak le, de felállt védekezés ellen is könnyedén jön át (bárki, kis túlzással) a középpályánkon. Ugyanez volt a Plzen vagy a Sevilla ellen is.Andris írta: ↑2022.09.14. 10:14:53Egy számomra értelmesebb téma, amivel kapcsolatban nem írtam tegnap talán:
Nagyon érdekes dolgot láttam, legalábbis azt hiszem, hogy láttam. Rendszeresen szabadon jöttek a középpályánkon, legalábbis kifejezetten a saját térfelünkön. Még akkor is, amikor alapvetően mi domináltunk. Sőt, még ~25 méterre a kapunktól is rendszeresen könnyű passzsávok voltak nekik. Sokáig azt gondoltam, hogy valami nagy gond van, de az egész meccset megnézve szerintem tudatos volt. Ez volt a kockázat a rendszerben, egyszerűen átadtuk a saját térfelünk közepét (közepét horizontális és vertikális értelemben is), és a védőink nem léptek ki, a középpályásaink pedig három dolgot csináltak: Vagy védekeztek szélen, vagy egy második sorban szinte a 16oson, vagy pedig magasan fent letámadtak. Támadásban részemről több, mint oké volt, védekezésben iszonyat hiányérzetem volt a középpályán, közben meg azt éreztem, hogy Busi, Gavi és Pedri is teljes gőzzel hajtanak, egyénileg mindhárman jól védekeznek. Kis ideig nem tudtam a kettő dolgot összeegyeztetni, és végül erre jutottam, kiváncsi vagyok, hogy erről ki mit gondol.
Logikusnak is tűnhet, ha kiindulunk abból a feltételezésből, hogy egyrészt mindenhol nem lehet ott egy három fős kp, másrészt meg abból, hogy Xaviék a müncheniek széljátékát tekintették az igazi kockázatnak, egyébként meg minél hamarabb és jobb eséllyel vissza karták szerezni a labdákat.
Nem mondom, hogy kis kockázat volt, de végülis konkrétan ilyen esetekből nem kaptunk gólt, és nem is volt a szerencsén múló dolog se: vagy zavartatva tudtak lőni/passzolni, vagy TS védett nagyot, de azért nem kifejezetten bravúr kategóriát.
Őszintén szólva én nem érzékeltem, hogy ezek a dolgok ennyire egy az egyben összeköthetők. Xavinak eléggé minden játékszituban egy ilyen konstruktív kritikus mentalitása van a partvonalról, amennyire eddig látom.csababarca írta: ↑2022.09.14. 10:23:02
Lenne benne ráció, és el is hinném, hogy tudatos volt.
Akkor, ha közben nem mutogatták volna Xavit ezeknél a szituknál, hogy felrobban a dühtől, amiért kilyukad sorozatosan a kp.
Nem volt tudatos, megették a kp-t egyszerűen.
Busquets volt egyedül elfogadható, ő veszekedett is többször Gavival és Pedrivel, amiért ők meg fent bohóckodnak.