Rashford az első angol játékos Barcelonában Lineker óta
"Yeah… It’s official." Rashford follows in Lineker’s footsteps. pic.twitter.com/ZvbnDAtbax
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 23, 2025
Én az idén szinte folyamatosan azt éreztem rajta, hogy valahogy nem találja a helyét a csapat idei játékában. Volt 1-2 egészen jó meccse (főleg ősszel), de ezeken kívül többnyire az volt az ember érzése, hogy valami nem stimmel vele. Úgy érzem, hogy Tito valami újat próbált meg játszatni a csapattal, viszont ez sok játékosunknál érezhetően nem jól sült el és Xavi az egyik közülük. Én úgy látom, hogy valamilyen szinten taktikailag és szerkezetileg is megújúlásra van szükség, amiben már nem feltétlenül kellene Xavi-ra építkezni. Ez nagyon szomorú dolog, de sajnos a jövő Barca-ját egyértelműen nem vele kell elkezdeni építeni, a megújúlásra pedig most már egyértelműen szükség van. Egy olyan középpályássorra van szükség, amelyik sebességben és technikában Thiagora épül (Inivel együtt), de taktikailag egyértelműen Busquets lenne az alap. A zseniális meglátásai és hihetetlen taktikai fegyelme miatt most már egyértelműnek érzem, hogy a karmesteri pálcát lassan neki kellene átvennie. Ezzel párhuzamosan pedig egy olyan hadrendbe szervezni a csapatot, ahol a maximális taktikai fegyelem dinamikával is párosul. Az alapanyag adott, de szükség van nagyon jó kiegészítő emberekre és 1-2 évre az átépítéshez. Hogy ez fog-e sikerülni Tito-val, az viszont már nagy kérdőjel.S.Agüero írta:Hogyan látjátok Xavi helyzetét? Szerintetek még jövőre is alapkezdőnek kell lennie? Szvsz lassan átvehetné a szerepét Thiago/Cesc.
Xavit nem akkor lehet észrevenni, ha játszik, hanem akkor (a hiányát), amikor nem játszik. Összefogja a csapatot, tökéletes kapocs a védelem és a támadók között, nagyon érti a játékot, taktikailag erős. Én nem gondolnám, h temetni kéne, Zidane, Pirlo, Totti bőven 30 fölött is képes nagyszerű teljesítményre, ahogy Xavi is. Többet pihenhetne.S.Agüero írta:Hogyan látjátok Xavi helyzetét? Szerintetek még jövőre is alapkezdőnek kell lennie? Szvsz lassan átvehetné a szerepét Thiago/Cesc.
Reméljük másfél hónap múlva, már ő lesz a legeredményesebb spanyol!Mezner2 írta:Xavit csupán két trófea választja el attól, hogy minden idők legeredményesebb spanyol játékosa legyen. Egy idei bajnokság-BL kombóval máris megelőzné a jelenlegi rekordert, Gentot, aki 24 különböző címet szerzett pályafutása során.
Tot El Camp
Ezzel egyetértek, DE Xavi esete azért más. Nagyon fontos tagja a válogatottnak, azonban róla mindenki tudta, hogy kisebb sérüléssel küszködik, ennek ellenére folyamatosan játszott. Azért annyira nem pótolhatatlan, hogy ilyen kockázat mellett is pályán kell lennie, kivéve ha az már elkerülhetetlen. És szerintem ekkor már nem számít, hogy VB vagy EB selejtező. Pedro és Alba (sőt még Iniesta) helyzete más ők egészségesen kezdtek és a sérülés mindig benne van a játékban.shutterisland írta:szerintem nincs velük baj annyiból, hogy le kell játszani a selejtezőket.Amúgy tényleg nevetségesek már ezek a válogatott szünetek...
azt pedig nem tehetik meg, hogy ezért elvegyék a válogatott játékosok nyári szünetét, hogy a nyáron selejtezzenek.
nekem a bajom azokkal a fifa napokkal van, amikor csak barátságos meccsek szoktak lenni, nem eb vagy vb selejtező tétmeccsek.
szerintem nincs velük baj annyiból, hogy le kell játszani a selejtezőket.Amúgy tényleg nevetségesek már ezek a válogatott szünetek...
Elvileg ki kell hagyni a PSG elleni meccset is. Vhogy éreztem, hogy ez lesz belőle. Annak örülök, hogy azért van egy Fabregas-Thiago duónk, 1-2 meccsre minden bizonnyal sikerül a pótlása.salas9 írta:Xavi ismét fájdalmat érzett a jobb lábában, megvizsgálták az orvosok és pihenést irtak elő neki. Ennek következtében nem lehet ott Vigoban a hétvégén és kétséges a keddi Párizsi játéka is...(mundodeportivo)
Amúgy tényleg nevetségesek már ezek a válogatott szünetek... Csak "jól" jöttünk ki belőlük mindig. Most éppen elég volt Puyol és Adriano sérülése, erre a válogatottaknak köszönhetően Planas, Pedro, Jordi Alba és msot Xavi is kidőlt... Alexisnél szerencsénk volt, hogy eltiltott volt a második találkozón mert tuti megsérült volna
Én azt gondolom Cesc kezdhetne... és ha kell Xavi a 2 félidőben jöjjön...Lionel85 írta:Van esély a játékára, mivel Spanyolország is kényszerhelyzetben van, muszáj nyerniük Franciaországban ahhoz, hogy küzdjenek az első helyért. Ahhoz, hogy sikerrel járjanak, kelleni fog Xavi is...
Igen, én is remélem, hogy Del Bosque nem fog kockáztatni egy újabb sérülést, szépen néznénk ki, ha Jordi után ő is kidőlne a sorból... Pláne, hogy Cesc sincs élete formájában (amióta eljött Londonból), úgyhogy gyakorlatilag Thiago egyedül lenne kénytelen pótolni őt.Barcaman14 írta:Lehet, hogy javult az állapota, de nem hinném, hogy teljesen felépült volna. Remélem nem vetik be a franciák ellen, nm hiányzik, hogy ő is megsérüljön.