Akik Albat eladnák, írjanak már egy normális indokot. Mert az, hogy sokat fetreng nálam nem szempont egy játékos lecserélésénél, főleg, ha egy top 3-as balbekkről beszélünk. Arról nem is beszélve, hogy Iniestaval becsukott szemmel is értik egymást, nagyon jó párost alkotnak.
A Piqué-vel kapcsolatos elméletek érdekesek. Neki nem a képességeivel vannak a gondok, a szűk elithez tartozik a posztján, viszont mentálisan nem túl erős, amire rátesz egy lapáttal, hogy bérelt helye van a kezdőben. Persze el lehet adni, de nem hiszem, hogy egy teljesen új kezdő kh-duó olyan tuti lenne. Csak ne Luist hozzuk helyette, mert akkor itt akkora káosz lesz, mint még soha. Egy Vertonghen vagy Hummels már lendítene rajta is, ebben biztos vagyok.
A középpályára mindössze annyi "igazolás" kellene, hogy Xavi és Cesc szerepe cserélődjön meg, illetve jöjjön vissza Rafinha, viszont kizárólag SR elé. Nem kell feltétlenül Ini helyén játszatni, nagyon mobilis a kp bármely posztján képes játszani, (és itt nem vkp-ra gondoltam) de akár szélsőként is.
A támadószekcióhoz nem igazán kellene nyúlni, egyedül egy Tello-Deulofeu csere érik. Tellot ráadásul emberi áron el is lehet passzolni, a Pooltól tavaly jött is egy 12 milliós ajánlat, ha jól emlékszem. Ha ennyiért elmenne, Ámen.
Azt viszont nem értem a vezetőség folyamatosan pampog, hogy nincs elég keret az igazolásokra, de a ballasztot nem bocsátja áruba. Inkább kapják a klubtól a fizetésüket és többnyire az utazókeretben sincsenek benne.
Egy középcsatár a kezdőbe nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Messit kitolni jobbra sok veszélyt is magában hordoz, mert még Alexis játékával együtt is nagyon sokszor mennek el a jobb oldalon, így pedig méginkább átjáróház lenne. Mondjuk Kun-t én sem zavarnám haza, de a lehetetlen kategória, egy Müllerrel vagy egy Mandzukic-al inkább hátrébb lennénk. Annál már az is többet ér, ha Ney megy középre.
Amiben még látnék fantáziát egy Danilo-Montoya "csere". Amilyen kereslet van a spanyol iránt akár jó pénzért is el lehetne passzolni. Állítólag Pep is nagyon kopogtat érte. Őszintén szólva össz-vissz két meccsen láttam, de van egy barátom aki hatalmas Porto-fan és ódákat zeng róla. Mondjuk az sem lehet véletlen, hogy már 20 évesen bemutatkozott a felnőtt válogatottban, a Porto alapembere, ráadásul elég magas is, ami elég jól jönne. (pletykaszinten mondjuk már összeboronáltak minket vele, habár kivel nem) Cuadradonál biztos jobban járnánk vele.
Ez csak egy felvetés, nem kell leharapni a fejem.
