Zoldbela írta: ↑2025.07.16. 22:36:17
A FIFA-nak, de az UEFA-nak is lenne mit tanulnia az NBA-tól.
Ez egy nagyon jó téma.
Amit leginkább át kellene venni, az az egységes fizetési sapka. A nehézség az lenne, hogy a labdarúgásban elképesztően nagyok a különbségek a bevételek terén, sokkal nagyobbak a különbségek sportágon belül, mint az NBA-ben. Nehéz lenne úgy meghúzni egy határt, hogy ugyanabban a ligában játszanak évi 30 millió eurós meg több mint 200 millió eurós bérkerettel rendelkező csapatok is. Éppen ezért tartom a szuperligát egy jó ötletnek, mert lehetőséget adna az egységes szabályozásra.
Azt nagyon nem tartom jónak, hogy egy amerikai játékost úgy lehet adni-venni, csereberélni, mint egy rabszolgát, és egyik napról a másikra költözhet az ország másik végébe, ha játszani akar, mert éppen elcserélte a volt csapata, mint egy tárgyat. A dolgozói jogok az USA-ban nyilván meg sem közelítik a nyugat-európai szintet, és ez pont nem egy követendő példa, ebben inkább nekik kellene példát venniük. Viszont azt sem tartom helyesnek, ha egy mihaszna játékos markában tartja az egyesületet. Abszurd, hogy méltányolhatatlanul gyenge teljesítményt nyújtó játékosok bármit megtehetnek, akár golfozgathatnak is munkaidőben, arra hivatkozva, hogy nekik szerződésük van, miközben egy dolgozót bárhol máshol ugyanilyen méltányolhatatlanul gyenge teljesítmény után úgy kirúgnának, hogy a lába nem érné a földet. Nem kell a végkielégítéssel jönni, mert aki tojik dolgozni, azt bárhol máshol úgy kipenderítik, hogy a lába nem érné a földet, és nem kapna egy garast sem. Ha nem a teljesítményével van a gond és leépítések vannak, akkor igen, ha egy céget felszámolnak, akkor is a dolgozókat kell először kifizetni, de ha golfozgatna munkaidőben vagy egyszerűen elfogadhatatlanul gyenge teljesítményt nyújt, az egy valid indoklás a kipenderítésre. Spanyolországban néhány éve például nem lehet pontos, részletes indoklás, bizonyítottan nyomós ok nélkül senkit kirúgni (ami nagyon helyes), de hát egyes játékosokról olyan bűnlajstromot lehetne összeállítani, ami bőven elegendő indoklás lenne.
Sőt, még egy szuperligás alapot is létre lehetne hozni a rengeteg pénzből, ami a kipenderített kenyérpusztítókat fizetné, nem feltétlenül az eredeti fizetésük teljes összegére, és a klubok ki tudnák szórni a mihaszna játékosokat erre a parkolópályára. Azt mindenesetre abszurdnak találom, hogy komolytalan teljesítményt nyújtó, olykor már bohóckodó játékosok azzal mentegetőznek, hogy szerződésük van. Miközben a szerződésben azért kötelezettségek is rögzítve vannak.
Sok mindent lehetne tanulni, a klubvb-n például a játékvezetőknek meg kellett indokolniuk a nagyobb lélegzetvételű döntéseiket, mert az ottani közönség ehhez szokott. A tiszta játékidőtől kezdve nagyon sok dolgot lehetne átvenni. Azt a keveset, amit eddig eltanult a labdarúgás másoktól, csak javára vált a sportágnak.
Amit jelenleg tehetünk, hogy nem száz évre kötünk szerződéseket, bátran alkalmazzuk a lelátóra való fellövést, és nem kötünk irreális szerződéseket, mert azt ne mondja senki, hogy Gavi vagy Martinez bárhol máshol keresne 9 millió eurót évente. Nekünk már rögeszménkké vált, hogy rossz az alkupozíciónk, miközben semmiféle alkupozícióban nem volt a két említett úriember sem a 9 millió eurós szerződés eléréséhez, egyszerűen csak simán a rögeszménkké vált, hogy mi nem tehetünk semmit és csak a másik fél akarata érvényesülhet.
Peter írta: ↑2025.07.16. 21:03:24
A kifogások keresése csak konzerválja a nulla fejlődés lehetőségét.
A klub zéró alkupoziciójához csak nullát lehet reflektálni vagy éppenséggel tovább sopánkodni, sajnáltatni magunkat, hogy azok a csúnya körülmények, miközben magukat a körülményeket a klub alakította ilyenné.
Teljesen egyetértek.