Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Nem szeretném megvédeni Ernőt, de ebben az esetben neki semmi köze nincs ehhez.Chino írta:
Nem akarom ezt is Valverdere kenni, de a sérülésében ő is benne van. Mindenki tudja, hogy hajlamos rá, erre még csak félig egészségesen játékba dobja, amikor nem is lett volna létszükséglet, aztán csodálkozik, hogy meccs után húzza a lábát és az orvosi szobába kerül.
Nem értem ezt a Dembélé-csalódás szöveget, főleg Coutinhoval összevetve. Volt egy rossz éve? A francia kb. 1000 perccel kevesebbet játszott és statokban el van maradva tőle. A játék képét nem is nézve. Dembélével legalább volt lendület a játékban és nem csak Messitől lehetett várni a villanást, ráadásul védekezésben is többet mutatott. És ne felejtsük már el, hogy 21 évesen tette mindent, bőven van még benne fejlődési lehetőség.Kovbal88 írta:
Ha szerencsénk van, nem tudjuk megszerezni Neymar-t, ha pechünk akkor sajnos igen. Dembele eddig hatalmas csalódás és remélem ennek csak edzői okai vannak. Egyébként Coutinho-t se adnám el tud a srác focizni volt egy rossz éve ennyi. Viszont változás kell.
Még a nullával várjunk kicsit, régebbi hírek szerint több lesz a fizuja.visca el barca írta:gratulálok ennek a lúzer klubnak, hogy sikerült kihozni nullásra egy olyan cserét ahol kaptunk egy alsó-középkategóriás cserekapust egy topjátékosért
Ennyiért már Buffont is hozhattuk volna, ingyen van, és 2 év alatt kb 35 millió lett volna a fizuja..VargaAron írta:Melyik az a 'béna' klub amelyik CSEREkapust igazol 35 millióért?Ha játszik évente 7 meccset akkor 5 év alatt kijön az 1 millió€/meccs aztán ingyen elengedjük szotyizni Brazíliába...
The TelegraphMatyiG írta:Forrás?szbsz írta:Griezmannt hétfőn jelentjük be. Kiváncsi vagyok, hogy fog tudni beilleszkedni a tavalyi cirkusz után, gyanítom nem lesz egyszerű dolga, lehet fog kapni kis füttykoncertet is első meccsén
Forrás?szbsz írta:Griezmannt hétfőn jelentjük be. Kiváncsi vagyok, hogy fog tudni beilleszkedni a tavalyi cirkusz után, gyanítom nem lesz egyszerű dolga, lehet fog kapni kis füttykoncertet is első meccsén
davi10 írta: Cillessen:
Bármelyik csapatban kezdő lehetne, még a United is szóba került, erre egy Valencia, és +5 misi.
Gomes:
Tudom, hogy nálunk nem vált be, de azért belenéztem 1-2 Everton meccsbe, meg nézegettem róla videókat, nagyon bejött neki ez az angol terep. Pár hónapja még az Arsenal és a Tottenham is érdeklődött, 30-40 milliókról szóltak a hírek, erre eladjuk az Evertonnak 25-ért. Annak az Evertonnak ahol kb. alapember lett, és akik tavaly egy semmilyen Mina-ért fizettek 37-et azt hiszem.
Igazából ez a 2 játékos volt, akikből pénzt remélhetett a klub, mert ilyen Denis meg Rafinha-félékért senki nem fog 20-nál többet adni.
Ha szerencsénk van, nem tudjuk megszerezni Neymar-t, ha pechünk akkor sajnos igen. Dembele eddig hatalmas csalódás és remélem ennek csak edzői okai vannak. Egyébként Coutinho-t se adnám el tud a srác focizni volt egy rossz éve ennyi. Viszont változás kell.DaVeR írta:Véleményem szerint Neymar jönni fog mégpedig úgy, hogy Griezmann t át engedjük a PSG hez és hivatalosan Coutinho Neymar csere lesz plusz pénz.. Bár felvetődött bennem, hogy mi lesz így a 22 éves Dembelevel? Átállnánk a 4-2-3-1 re?
Max ilyet tudnék elképzelni elől, de így a középpályánkon átrohannak..
--------Suarez-------
Ney-----Messi----Demb
---DeJong--Busquets---
Bár számomra Griezmann vonzóbb lehetőség, h "csak" 120 millio és a motiváció benne is ott lesz a tavalyi után plusz szerintem ő inkább betud segíteni a védekezésben mint Ney.. Már csak abból kiindulva h egy Simeone alatt valamit csak megtanult..
Neki elsősorban azzal kell foglalkoznia, hogy egészséges legyen, megfelelő élet módot éljen, a klub által ajánlott étrendet kövesse, aztán majd elválik.DaVeR írta:Véleményem szerint Neymar jönni fog mégpedig úgy, hogy Griezmann t át engedjük a PSG hez és hivatalosan Coutinho Neymar csere lesz plusz pénz.. Bár felvetődött bennem, hogy mi lesz így a 22 éves Dembelevel? Átállnánk a 4-2-3-1 re?
Max ilyet tudnék elképzelni elől, de így a középpályánkon átrohannak..
--------Suarez-------
Ney-----Messi----Demb
---DeJong--Busquets---
Továbbra is a Benficában alapkezdő 23 évesen.hajnesz írta:Hát magyarországi szemmel nyilván ez is komoly karriernek számít. Viszont nemzetközi szemmel akkor mondanám nagy karriernek, ha a top12-15 csapat valamelyikében is minden meccsen kezdő lesz, és ugyanezt hozza, addig csak egy tehetség, nálam...