Chino írta: ↑2024.09.10. 11:59:20
Ha csak Araujo előzte meg a sorban akkoriban ezt sem nevezném döntő faktornak, mert egy Lenglet meg egy Umtiti volt mellette, de még így is többnyire jh volt. Ahogy arra sem építenék, hogy válogatott lett, mert amikor például Le Normand pirosat kaapott és kellett egy igazán jó belső védő a helyére, inkább Vivian állt be helyette. Tehát minimum 3, de lehet hogy négy játékos is előtte van.
Ha akkor zseni lett volna szerintem a Celtában is inkább középső védőként játszatják, és nem pazarolják el a szélen/kp-n, mert egy meccset sem tolt le az állítólagos sztár szintjén, de ha a teljesíítménye annyira indokolná szerintem nem is ott tengődne már harmadik éve
Ne érts félre, én szeretném legjobban, hogy idejöjjön és megüssön egy stabil kezdő szintet vagy maga mögé utasítsa Kondét, Cubarsit, Araujot, de szerintem kicsit többet látsz a srácba mint amennyi benne van.
Miért ne lenne döntő faktor? Mikor volt utoljára olyan cserénk, akit ha bevetsz, nem remegsz, miközben meccset nézel? Az idei négy meccset ne számítsuk, senkinek nem kellett védekeznie, nézzük az elmúlt két évet. Na ez lehetne Mingueza. Chris-Ara után elsősszámú csere (Cubarsival). Állítom, hogy az Inter ellen soha nem zúgunk ki a csoportból, ha ő van itt, és nem Garcia.
A nagy sorozatnál jórészt CB volt. És nyilván nem
csak miatta jött össze a dolog nyilván, de nagy szerepe volt benne, hisz nyilván ha rossz lett volna, nem tudtunk volna veretlenek lenni hónapokig, ez önmagában dicséret. Megnéztem volna, mi van, ha EG vagy valami hasonló (akár Inigo, bár én egy fokkal magasabbra értékelem, mint a többség) van a pályán helyette. Nem miatta volt, de fogalmazzunk úgy, hogy erősen hozzáadott, és a jobbak között volt. És még RB-ként is legalább okés volt, de ott egy jó közepesnél tényleg nem volt erősebb, de ez nem is elvárható. Aztán végül stabilan átkerült sajna oda az öregek visszatérésével, jöttek is a rosszabb eredmények, meg Mingu közmegítélése is ott romlott el, amíg CB volt, visszaolvashatod, nem különböztették igazán meg Araujótól se itt, se a sajtóban, a nagy párosként emlegették őket, nem utólag szépülnek az emlékek, akkor is az elmúlt éveink legnagyobb hibájának tartottam már a szélre dobását is, nemhogy az eladását (nem voltam egyedül vele). RB-ként tényleg szürke volt, de posztidegen helyen szerintem a szürke nem egy rossz jelző, csereként abszolút rendben lenne oda is.
Nem csak olyan játékost lehet idehozni, akik hipp-hopp kiszorítják Araujót és Koundét. Két klasszis játékos, ezt nem kell elvárni, sőt, ez kb lehetetlen. A City sem azért igazol egy jó CB-t, hogy kiszorítsa Diast. De egy olyat igen, akit ha beállítasz, akkor nem kell stratégiát módosítani, mert olyan lassú, és nem kell félni, hogy elnyomják. Araujo még Chris sajna nagyon-nagyon sérülékenyek, szerintem kb a BL eredményünk múlhat azon, hogy a liga leggyorsabb játékosa zakatol hátra egy kontránál, vagy EG-Inigo. És még be lehet tenni RB és akár DM poziba is, ha szükség van rá. És még a labdával is jó (védő szinten). Minket is etetett az elmúlt meccsünk többségén még elöl is, néha szambafocival (sarkazásos gólpassz) hátul meg nem tudtuk átjátszani. Ha lenne pénzünk, részemről kb 30 misit érne meg kb, mint nagyon erős rotációs játékos, a 9 még jelen körülmények közt is egy ajándék. Ha meg most el tudnánk hozni valahogy, máris nőnének az esélyeink, hogy ne kontrázzanak le egy BM-Dortmund-Monaco meccsen.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy