geridoss írta:
Csak voltak bizonyos szituációk, amikor többre ment volna vele a csapat, ha passzol. Nem passzolt.
A csapat azzal ment volna többre, ha nem passzolgatunk a 16oson belül, hanem vállalkoznak többen.
Majdnem a tögyimötyi lett a vesztünk, Messi legalább próbálkozott valami mással is.
Az egyenlítés utáni szakasza a meccsnek brutális volt tőle.
Az a baj,hogy akkora elvárásokat támasztatok Messi elé,hogy az már túlzó.
Rosszul játszott? Mihez képest. Magához képest közepeset nyújtott, de a csapat egészét tekintve viszont jól játszott.
Mondjuk ezeket a túlzóelvárásokat ő harcolta ki magának a káprázatos,évek óta tartó játékával, tonnaszámra lőtt góljaival.
De kezeljük már helyén a dolgokat
Igenis,egy Messi vállaljon bátran többet, mert ő meg tudja csinálni. És igenis, a 16oson belül már ne az legyen a cél,hogy egy passzal még két bilbaóit átverjenek,hanem,hogy a ketrecbe kerüljön a labda. Ha jól tudom,még mindig gólokkal lehet meccset nyerni.
Állandóan ez a passzolgatás itt sok embernek a mániája, de ma is rúghattunk volna 4-5 gólt simán, ha Pedro,Villa,Iniesta egy kicsit bátrabb.
Lehet jönni lehurrogni, már megszoktam.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."