Amikor átvette a csapatot, akkor az a 8. helyen volt, olyan támadójátékkal, aminek az egyetlen elképzelése annyi volt, hogy íveljük Araujo fejére a labdát. Ebben a szezonban második helyre hozta a csapatot, a következőben bajnok lett és a Madridot vertük a szuper kupáért.Peter írta: ↑2024.01.25. 12:28:55Xavi óriási lehetőség előtt állt a kinevezésekor. Más hozzáállással, más habitussal az akkori mélypont tálcán kínálta lehetőségeit kihasználva edzői pályafutását nagyon komolyan megalapozhatta volna.
Persze az azóta eltelt idő alatt már kiderült, hogy ő nem az a típus aki ezt képes lett volna a maga javára formálni.
A mostani szezonban kevésbé jön ki a lépés egy soha nem látott szűk kerettel átlagos 6-7 sérülttel. Ennek ellenére egyre több helyzetünk van, egyre többször domináljuk a játékot hosszabb időszakokra is és határozottan fejlődnek a fiatal játékosaink (de De Jong is alatta játszott messze a legjobban egész karrierje során).
Mégis mit vársz el tőle, mi többet tehetett volna, hogy óriásit dobbantson? Mit vár tőle az összes kritikus?
Össezhasonlításképp amikor Guardiola átvette a csapatot, volt egy Eto'oja, éppen beért Messije, kapott egy Henryt, volt Inije, Xavija (mind érettebb korban, mint most Gavi, vagy Pedri), kapott egy Busquetset, aki előtt egy stabil Yaya is szerepelt, hozott egy Dani Alvest (szép fogás) és egy Piquét, akik mellett Puyolok, Marquezek, Abidalok, Sylvinhok szaladgáltak. Mind klasszis a posztján. És a csapat negyed akkora gödörben sem volt. Ha az az elvárás, hogy ugyanúgy daráljunk, akkor itt rohadás nagy boldogtalanság lesz a következő 15 évben legalább.