2019.05.08. 09:00:36
Ezzel a kerettel nem is azt a focit kéne játszani, amit anno Xavival vagy Iniestával lehetett. Ellenük azért nem működött a letámadás (vagy csak jóval ritkábban és messze nem annyira hatékonyan), mert olyan labdabiztosak, technikásak voltunk akkor, hogy az az ellenfélnek csak felőrölte az erejét, de egy testcsel, egy tűpontos kényszerítő és megvolt a helyzeti előny, amiből aztán jött egy megindulás vagy ütempassz. Busquets érti ezt, de nem mindegy, hogy Xavi/Ini mögött harmadikként kell ezt csinálnia ereje teljében, vagy 30+os játékosként elsőszámú középpályásként.
És az igenis Valverde hibája, hogy ezeket nem látta be, pedig kevés egyértelműbb, fixen várhatóbb dolog volt, mint hogy a Pool ezt fogja játszani, EV meg önként és dalolva szaladt bele a késbe. És hiába bitang jó ez a Pool, azt nem tudom elfogadni, hogy ha letámadnak, akkor vagdaljuk előre a labdákat, meg olyan labdavesztéseket produkálunk (amikből aztán nyeltük is a gólokat), mintha osztálykülönbség lenne a csapatok között... Ugyanígy lehetett előre tudni, hogy mindkét félidő elejét meg fogják nyomni, de valahogy az istennek nem sikerül élesen kimenni a pályára, ami részben a játékosok, de nagy részben EV hibája,
Nézzünk végig a tegnapi Poolon, egy olyan játékos nincs, aki erősítés lenne a kezdőnkbe, de 20-25 fős csapatként sokkal jobbak, mint mi egyénileg. Ha ott kiesik valaki, akkor aki a helyére lép az mind fizikálisan, mind mentálisan, mind taktikailag topon van. Ezt nem lehet anélkül úgy kivitelezni, ha a szent teheneid csinálhatnak akármit úgyis a kezdőben vannak. Ha nem tartod tűzben a játékosaid, ha nem hiteles, hogy ők is értékes tagjai a csapatnak, akkor amikor beállnak messze nem fognak úgy teljesíteni.
Vegyük példának Alcacert, aki nálunk szinte csak alibi meccseken lépett pályára, vagy csereként, amikor a csapat már csak le akarta tudni a meccset, vagy kezdőként, amikor annyira szétrotálta a csapatot (úh ettől is tép az ideg, hogy Valverde is csak úgy tud pihentetni, hogy kiveszi a fél kezdőt, amitől értelemszerűen megzuhan a játékunk színvonala, abban aztán szenvednek a kiegészítő emberek, akik persze eleve nincsenek játékban, így azokon a meccseken, amiken már a kezdőből látszik, hogy csak le akarjuk tudni, nyilván se nem játszanak jól, se nem szereznek önbizalmat, el is kedvetlenednek, mentálisan le is ülnek).
A Dortmundban 18-at vágott (nyilván kicsit körte meg alma, de Dembeléért egy 6 gólos szezon után fizettünk 100+M-t) többnyire csereként beállva. Nyilván az a Bundesliga, ezt is értem, de itt csak arra akarok hinni, hogy nálunk az alapcsapat mögötti sor pontosan tudja, hogy epizodista szerepre van kárhoztatva, hogy hiába játszik jó formában a kezdőbe elsősorban nem teljesítmény alapon, hanem megszokásból, névből, múltból kerülnek be az emberek, ahogy azt is tudja mindenki, hogy a nem standard kezdők közül elég egy rossz meccs azonnal megnyomjuk a pánikgombot, vissza rakjuk a csapatot 'alapállapotba', és jönnek a default emberek.
Mondjuk idén ez is új szintre lépett, hogy Suareznek vagy Albának már csak a látszanak adva sincs cseréje, de őszintén, amíg a gálakezdő mindentől függetlenül be van betonozva (és Valverdével ez nem is fog változni), addig mondjuk tényleg minek...