Nem is akarok nagyon belefolyni az egészbe, mert nem vagyok ellene az ilyennek, ugyanakkor érthető, ha felháborodtak. Meg azzal is tisztában vagyok,hogy inkább így törlesszen Neymar, mint máshogy, így meg nekem is tetszik.Chino írta:Itt pont az a lényeg, hogy ilyen cseleket, már a biztos győzelem tudatában a meccs vége felé csinálnak meg. Neymarban is van annyi ész, hogy ezt ne a 10. percben 0:0-nál csinálja meg. Azzal pedig nem értek teljesen egyet, hogy 100-ból 99x leviszik az alapvonalhoz. Ilyenkor sokszor mennek a sarkazgatások stb.hajnesz írta: Abban azért egyetértek Bobbal (meg néhány madridistával), hogy nem volt semmi baj ezzel a csellel, viszont az időzítés nem volt épp a legjobb. 3-1-re mentünk, a mi játékosaink nagy része már várja a kupaátadást, a bilbaósok meg azon gondolkoznak,hogy kire fogják fogni a vereséget, erre meglép egy ilyen cselt Ha ugyanezt megcsinálta volna teszem az a 10. percben, említésre sem lett volna méltó. Az ő részéről viszont egy kicsit megértem, egész meccsen rúgdosták, valamivel törleszteni kellett Meg így nem aludtam el az utolsó 10 percen
Ennyi erővel a Bayern-játékosok meg nekimehettek volna Messinek, Boatenget úgy elfektette mint a kuglibábút, Neuer felett meg szemtelenül átemelte. De akár tegnap az első góljánál is. 3 embert úgy fűzött át egyszerre, hogy azt se tudták hol vannak. A "szakértők" akkor meg zsenizték Messit.
Vagy Ronaldinho amikor a hátával adott gólpasszt Giulynek?
Az, hogy elesett szerintem egyáltalán nem elítélendő és nem is homorítás. Két kézzel lökték, lehet, hogy talpon tudott maradni, de a labda már elment, 3 védő volt előtte elesett. Sokkal kisebb szabálytalanságok is vannak számtalanul egy-egy meccsen, amikért nem hőbörögnek.
Ezzel most nem Neymart akarom védeni, akkor is ezt mondanám, ha di Maria vagy bárki csinálta volna. Nekem például a mai fociból nagyon hiányoznak az ilyenek, talán Ronaldinho volt az utolsó hírmondója azoknak, akiktől folyamatosan várhatók voltak az ilyen cselek.
Amit pedig a nagy szakértők mondanak szánalmas. Ilyen "lehülyegyerekezés" meg nem udom, hogy vérlázító vagy nevetséges. Remélem szólni fognak nekik, hogy fogják vissza magukat.
Viszont amelyik eseteket felsoroltad, ott egyik esetnél sem az ellenfél megalázása volt cél. Messié miért lenne szégyen? 0-0 nál történt, kihozta a szituból a legjobbat. Talán itt is ez volt a legjobb döntés, viszont itt már mindenki állt, és várták a végét. Remélem érthetően fogalmaztam, és értitek,hogy mire gondolok.
Más "versenykörülmények" között megcsinálni egy ilyet, és más azért, mert egész meccsen rúgdosták. Mégegyszer leírom, öröm volt nézni azt a cselt, viszont egy kicsit megértem a másik oldalt is.