Kalap1988 írta:Ez amolyan január-februári forma, amit a visszavágó tájékára szoktunk leküzdeni ( ugye az március eleje).
Ez azért kissé ellentmondásos. Ahhoz elég jó a formánk, hogy egy félidőn át meggyőző fölényben legyünk, gólt, vezetést szerezzünk, sőt ha már nagyon szorul a hurok, ismét megrángassuk az istrángot, de ahhoz nem, hogy le tudjunk hozni egy megnyert meccset?
Itt egyszerűen arról van szó, hogy minden adott volt ahhoz, hogy meglegyen a győzelem, egyedül a mentalitás nem, ami Guardiolának kösöznhető megbolondítva ostoba utasításokkal.
Amit még felírhatunk Pep számlájára, az két dolog. Jó-jó, hogy ha egészségesek, játszani akarnak, de messzemenő túlzás a magunk módján "végigbrusztolni" az idény azon részét - amikor még egyedül Valdéssel kiállva is bárkit legyőznénk - a "gála tizeneggyel". Fizikálisan nem elég jó a csapat egy iylen Arsenal ellen. Másrészt, a sok bucira vert ellenfél túlzott elbizakodást, és a sok felesleges meccs mentális fáradságot okozott.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a rotációnk olyannyira nevetséges, hogy egy a visszavágón középhátvéd hiányában aranyat érő klasszisnak nevezhető Gabriel Militóban egyszerűen nem lehet megbízni, azt sem tudjuk mire képes.
És még valami: nem ez volt az első ilyen meccsünk: Lyon, Stuttgart, Inter, Arsenal tavaly és most. Visszatérő meccsek, amit 99%-ban Guardiola nehezen értékelhető attitűdjének köszönhetünk.
Azért az Arsenal ellen úgy várni a továbbjutást, hogy teljesen mindegy, egy négyest vágunk... Talán kicsit komolyabban kellene venni nem csak a szurkolók, a csapat részéről is. Ez botrányos volt.