ziipp írta:A siker önbizalmat szül, ez Iniestán is látszik.
A játéka egyértelműen a fejlődés jeleit mutatja, de főleg nem technikailag vagy erőnlétileg, hanem fejben. Számomra az utóbbi meccseken feltűnt, hogy bátrabban lő kapura, többször próbálkozik. Ifi korában nagy gólzsák volt ő is, ha évente egy 10-es hozzá tudna tenni a csapat találataihoz, az nagyszerű volna.
Ezenkívül gólpasszok terén is fejlődött, meglátásai egyre többször érnek Xavi magasságába. Idáig is voltak szép passzai, de azok a komplett védelmet keresztül szelő átadások nem mindig jöttek tőle. Remélem sérülékenysége is csökken, bár ez inkább alkati kérdés. Igaz, Messi is szépen kigyúrta magát, azonban ő fiatalabb volt akkoriban.
Én pont ezt nem értem. 2006/2007-as szezonban 37 mecset játszott a bajnokságban - most ovlastam messideco blogján, aki Barcásokat szokott "kivesézni". Úgyhogy nem volt ő mindig ilyen porcelán... Meg előtte se emlékszem hogy kihagyott volna sérülés miatt több meccset. Ő Guardiola alatt "kezdett el" lesérülni, amit nem is értek, mert azóta mindenki más jobban van. Bár tavaly szerintem azért volt olyan sok baja, mert a Bl döntőt ugye ne 100-as álapotban tolta végig, aztán az alapozásnál ezért kihagyott - ha jól emlékszem. Reméljük idén nem lesz baja ilyen téren - vagy csak nagyon kevés -, mert ha ő formába lendül, - nálam - Messis magasságokba emelkedik...
A távoli lövésekben meg végre énis látok javulást, a csatárok is, és a középpályások is elszánják magukat néha egy-egy távolabbi bombára. Ez nagyon jó jel, így legalább nem fogjuk folyton az ötösig játszani a labdát a tömörülő ellenfelek ellen is. És Iniesta is fejlődött - a góllövésben -, a vb-n a második legeredményesebb Spanyol volt...

Reméljük kitart a formája itt is, és 3-4-5 meccsenként pukkant egyet Don Andres.