Barca Igazolások

Mi a véleményed a csapat igazolási terveiről, hátországáról, vezetőségéről? Miért jó vagy rossz a taktikánk? Mi lesz a klub jövője? A csapat mögötti eseményekről és az események alakítóiról beszélgethetsz itt!
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4022
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.07.10. 14:58:27

Brutálisan eltérnek a vélemények. Van vélemény, mely szerint Szczesny bója volt, van, amely szerint jó tartalék. A klubvezetés úgy tűnik, utóbbit képviseli. Véleményem szerint tartaléknak is kevés a lengyel, mert láttuk, hogy ha be kell állnia, elmehetnek rajta a szezon legfontosabb meccsei, így meg nincs sok értelme. Neto annyira nem volt Barca-szint, hogy inkább a sérült ter Stegent játszatták helyette. Úgy gondolták, hogy tartalékkapus csak mutatóba kell. Miközben ha be kell állnia, neki ugyanúgy kezdő szintet kell leraknia az asztalra. Már a Valenciában is akkorákat potyázott, hogy azt sem értettem, minek vettük meg.

Szorítok azért, hogy Garcia beváljon és hogy ne sérüljön meg, különben nem haladtunk előre egy tapodtat sem, és ez volt eddig az egyetlen relevánsnak tűnő húzásunk a nyáron.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 11750
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.07.10. 14:11:29

Szerintem a kapusposzton nem a cserével volt baj, pláne nem tavaly, jó ha egy csapatnak van Tek szintű cseréje, szerintem simán top3 cserekapus a világon. Én 21-2 körül elküldtem volna Stegent, az első, de legkésőbb a második horror szezonja után (igazából már Bravóval szemben sem tartottam volna meg, de az abszolút védhető, kor is faktor volt). A kezdő kapusunk nem volt sem jó, sem elérhető évek óta. Ezzel volt a gond.

Neto sem volt rossz kapus, eligazolása után egy PL középcsapatban volt kezdő. Ez egy elég jó csere szint, máshol sincs jobb. Persze az megint más kérdés, hogyha egy cserekapustól remek védési mutatók mellett még azt is várjuk, hogy labdazsonglőr legyen, akkor... kezdőkapust keresünk. Senki ilyen nem jönne cserének, sehol nincs ilyen, vagy csak iszonyú ritkán. Nála is az volt a gond, mikor azt vártuk el tőle, hogy Iniesta szinten kezdelje a labdát, ez nem ment neki, elment az önbizalma, kapta a sarat, vége volt. Sok játékosnál volt ez, nem csak kapusoknál, hogy nem igazítottuk a skilljeihez a szerepkörét, Flick ebben komoly megújulást hozott.

Talán a Penás év volt az egyedüli, amikor nem volt jó cserekapusunk, de azért őt is bőven lehúztuk, a fentiekkel, idén már kb megütötte a cserekapus szintet, még ha nem is a jobb félét. De ja, ő nem volt jó, persze akkor mást se tudtunk igazolni, nem csak kapust.

Eleve ha egy jó, bevethető, nem sérülékeny kapusunk van, akkor a cserekapus tényleg cserekapus lesz, és nem kezdő. Tek annak sem volt rossz, de azért annak nem is volt elég jó.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8609
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.07.10. 13:25:31

gránit írta:
2025.07.10. 11:06:08
Chino írta:
2025.07.10. 10:37:25
Az valahogy senkinek nem jut az eszébe, hogy Tek állt a kapuban, aki három gólban nyakig benne volt és bravúrokat sem igazán mutatott be (most a kiesett szélsőkről nem beszélek, ami egyszer sem fordult elő még Koundéval) Ha Tek helyett egy olyan Sommer, vagy akár MAtS állt volna a kapuban fele ennyi góllal megússzuk. A kezdeti jó teljesítményét követően szinte egy bója állt a kapuban.
Nana, én már évek óta mondtam, hogy baj van kapusposzton, és egész szezonban szidtam is a Pena-Szczesny-duót. Én még kezdeti jó teljesítményt sem láttam Szczesny-től, sorra hozta össze a büntetőket, a Benfica ellen is össze-vissza bénázott. Ez lett a következménye annak, hogy a tartalékkapus posztját évekig nem vettük komolyan, pedig a sérülékeny ter Stegen komoly ok volt arra, hogy komolyan vegyük. De nem vettük komolyan, ter Stegen újra és újra megsérült, és mindig maradtunk a pácban. Az utóbbi két évben szerintem trófeák tömkelegét buktuk emiatt, idén konkrétan egy BL-t. Én még azt is hibának tartom, hogy hosszabbítottunk a lengyellel. Egy kezdőkapus igazolása mellett inkább szavaztam volna egy tisztítótűzre, és egy új tartalékkapust is hoztam volna egyben.
A hozzászólásom arról szólt, hogy 90 %-ban a védelemre van kihegyezve az Inter elleni párharc is, illetve, hogy mennyire gyenge volt, miközben arról elfelejtkezünk, hogy a végeredményhez Tek mit "adott hozzá". Alapvetően nem is engedtünk sok helyzetet nekik, ziccereket főleg nem, de a lengyel nemhogy bravúrokat nem nagyon mutatott be, inkább olyan gólokat nyelt, amikért egy alsó-közép kategóriás játékost is bőven elővesznek. Nemhogy egy Barcában a BL-elődöntő során. Mindeközben Sommer nagyobbnál-nagyobb bravúrokat mutatott be (ha jól emlékszem egyik meccsen MVP is volt) odaát.
Itt most nem kapusigazolásról volt szó, hanem hogy tegyük tisztába min-milyen arányban múltak a gólok és ne a védelemre dobjuk rá, mert az teljesen fals.

Nem tudom mennyire számít hiteles forrásnak a Fichajes, de az információi szerint a Pool ráugrott Ferminre, illetve Christensenre és elég komoly összeget ajánlottak értük. Utóbbit még valamennyire meg is érteném, mert Van Dijk sem lesz már fiatalabb, Konaté távozásáról pedig egyre többet cikkeznek, de Fermin nem hiszem, hogy annyira érdekelné őket, nagyon telített az a poszt náluk. Bár ha próbálnának pénzt csinálni és eladnák Szoboszlait, Fermin csere szerepben tehermentesítésre és sérülés esetén (amire azért van sansz) megfelelő játékos lehet. Ha érkezik egy szélső igazából ő is visszább fog esni a sorban.

Alapvetően a leglogikusabb Olmo távozása lenne. Érte elég sokat el lehetne kérni és a posztjára is van ember (kicsit luxusnak is tartom így), viszont mivel tavaly érkezett sansztalan a távozása, ahogy Gavié aki szintén pótolható és magasabb összeget képvisel.
Forca Barca!!!!
FcBarcelona1
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1474
Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33

2025.07.10. 13:01:36

Chino írta:
2025.07.10. 10:37:25
Nagyjából egyetértek. Mingueza miatt én is sokáig lelkesedtem, de nagyon visszaesett a játéka. Akkor Eric Garcia legyen ott csere, stabilabb védekezésben, és a kapu elé érkezésben. Mingueza baadásai voltak nagyon jók szezon elején.
Szélső kérdésben egyetértek. Ha Yamal vagy Raphinha kiesik, kb. vége a játékunknak, ők teremtik a legtöbb helyzetet (+Pedri). Akkor Lewy is kb. felét éri, láthattuk milyen gyenge, ha nem kap labdát.
Gerard Martin/Fort lehoz egy átlagot, előrefelé egy átlag általában nem elég.
A csapatvédekezés csak javulhat.
Tegnapi hír szerint Bayern Luis Diaz-ért 52-t, mi 60-at ajánlunk. Szerintem ennyit simán megér a mai piacon, ettől többet viszont nem, mert már lassan 29 éves.
Ezért írtam Xavi Simonst, akivel nem értettél egyet.
Nem vonalszélső, de (tavaly, idén sokat volt sérült) 2,5 kulcspassz, 2,6 csel/ meccs. Ez még Raphinhától is jobb (2,5/1,4), és jobb lábas, több poszton bevethető.
Nekem az ilyen Nusa félék túl nagy kockázat 50+ millióért, ráadásul sérülékeny is, akkor inkább Bryan Zaragoza 15-ért.
(Szerk: Kudus 63-Tottenham, Retegui 67-Szaúd Arábia -here we go)
Illetve Stegennél sem értek egyet. Lehet jobban védett volna, de az is lehet, hogy ennyit sem nyerünk vele, mert a sérülései mellett egyre többet hibázik, és egyre több a potya gólja.
Persze a 2023-as a bajnoki formában lévő Stegen klasszis szint, csak előtte és utána hiányzott ez nagyon tőle. Szerintem nem véletlen Joan Garcia leigazolása, aki lehet még az idei egyetlen igazolásunk is.
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4022
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.07.10. 11:06:08

Chino írta:
2025.07.10. 10:37:25
Az valahogy senkinek nem jut az eszébe, hogy Tek állt a kapuban, aki három gólban nyakig benne volt és bravúrokat sem igazán mutatott be (most a kiesett szélsőkről nem beszélek, ami egyszer sem fordult elő még Koundéval) Ha Tek helyett egy olyan Sommer, vagy akár MAtS állt volna a kapuban fele ennyi góllal megússzuk. A kezdeti jó teljesítményét követően szinte egy bója állt a kapuban.
Nana, én már évek óta mondtam, hogy baj van kapusposzton, és egész szezonban szidtam is a Pena-Szczesny-duót. Én még kezdeti jó teljesítményt sem láttam Szczesny-től, sorra hozta össze a büntetőket, a Benfica ellen is össze-vissza bénázott. Ez lett a következménye annak, hogy a tartalékkapus posztját évekig nem vettük komolyan, pedig a sérülékeny ter Stegen komoly ok volt arra, hogy komolyan vegyük. De nem vettük komolyan, ter Stegen újra és újra megsérült, és mindig maradtunk a pácban. Az utóbbi két évben szerintem trófeák tömkelegét buktuk emiatt, idén konkrétan egy BL-t. Én még azt is hibának tartom, hogy hosszabbítottunk a lengyellel. Egy kezdőkapus igazolása mellett inkább szavaztam volna egy tisztítótűzre, és egy új tartalékkapust is hoztam volna egyben.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 11750
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.07.10. 10:58:56

menczel írta:
2025.07.10. 08:59:31
Hányszor olvastam, hogy erő meg izom hiányzik a középpályánkról, modern atléták kellenek.

A PSG most a világ tetején van a harmatsúlyú Vitinhával egyedüli védekező középpályás poszton.

Vitinha 1.72 m 64 kg
Marc Casadó 1.72 m 66 kg
Pedri 1.74 m 60 kg
Gavi 1.73 m 68 kg
Fermín López 1.74 m 67 kg
João Neves 1.74 m ~66 kg
És hát mi is oktattuk a nagyágyúkat egy törpe Casadó-Pedrivel. Szerintem az ő kidőlése volt az egyik legnagyobb érvágás a szezonunkban. Nem mondom, hogy Casadó Vitinha szint, de a csapatban betöltött hasznossága eléggé megközelítette azt, előre is, hátra is.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
La Pulga
Atomico
Hozzászólások: 2614
Csatlakozott: 2007.07.28. 11:36:28
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

2025.07.10. 10:41:51

Azért az kezd aggasztó lenni, hogy lassan kezdődik a felkészülési szezon és gyakorlatilag kanyarban sincsenek új igazolások. Ja de egy kapus, akire annyira égető szükségünk nem volt.

Aminek viszont örülök, hogy Christensen és Araujo is maradni akar. Szerintem az utóbbinál csak mentális gondok vannak és vissza lehet hozni még őt. Kevesen szedték volna a prime Vini-t a szélen úgy le, mint ő. Viszont így felmerül a kérdés hogy hogyan igazolunk még játékosokat :?
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8609
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.07.10. 10:37:25

Troym írta:
2025.07.09. 19:57:42
Deluigi írta:
2025.07.09. 18:32:08
Epp ezert kell meg egy bontogato a masik szelre, hogy emitt rajta van 2-3 vedo, a masik szelson 1-2 vedo, kozepre mar nem marad senki vedekezni.
Miért, Raphinha megy valahova? Az 50 gólpontja nem elég a túloldalról, több kellene?
Raphinha minimum annyira bal oldali támadó, mint Kounde jobbhátvéd.

El kell dönteni, hogy vagy van kezdő bal oldali támadónk és jobbhátvédünk egyszerre, vagy egyik sincs, de Raphinha cseréje Fermin és Olmo volt a szezonban, Koundéjé meg EG, nálam utóbbi aggasztóbb felállás és a statisztikák alapján a futószalagon kapott gólok is ezt mutatják és a szezon utolsó harmadában gazdagon kaptuk Koundéról is a gólokat és a legfontosabb meccsekre kidőlt.
Raphinha papíron volt bal oldali támadó, sokkal inkább a pálya közepe felé helyezkedett, szélebbre húzva meg se közelíti ezt a teljesítményt. Pont ez volt Flick egyik zseniális húzása. Ugyanúgy átszervezte a támadósort, mint a középpályát, teljesen feladta az eddig használt klasszikus hármas triót.
Egy kezdő szélső érkezésével pedig a védekezés is erősödne. Raphinhával Olmo helyén sokkal hatékonyabb a letámadás vagy labdaszerzés, a kontrák elleni védelem ha pedig ő szerepel a középső támadóként pláne. Elég komoly a különbség a brazil, illetve Lewy között, ami a védekezést illeti. Ráadásul a brazilnak az a poszt fekszik legjobban. Egy szélsővel nem csak lenne csere/rotációs lehetőség, hanem más játékosok képességeit is jobban ki lehetne aknázni. Ezzel Lewy rotálása és cseréje is meglenne. Raphinha vagy Olmo középen legalább olyan jó megoldás, mint a lengyel, de akár Torres is megoldhatja. Nem kell feltétlenül klasszikus centerrel játszani, sok esetben még jobban is jött volna. A PSG sem működik rosszul Dembélével, de a Pool is rengeteget használta a Gakpo-Diaz-Salah sort.

Ami pedig a sok kapott gólt illeti, folyamatosan a védősor van elővéve, meg az Inter elleni párharc. Az valahogy senkinek nem jut az eszébe, hogy Tek állt a kapuban, aki három gólban nyakig benne volt és bravúrokat sem igazán mutatott be (most a kiesett szélsőkről nem beszélek, ami egyszer sem fordult elő még Koundéval) Ha Tek helyett egy olyan Sommer, vagy akár MAtS állt volna a kapuban fele ennyi góllal megússzuk. A kezdeti jó teljesítményét követően szinte egy bója állt a kapuban.

Ami egy szélső minőségét illeti, az nem elsősorban az eredményesség. Yamal 35 meccsen (82 perces átlag játékidő) lőtt 9 gólt. 318 gól/perc mutató. Douénál 289, Kvara PSG 230/Napoli 237, Foden 254, Savinho 1772, Nico 400, Saka 290, hogy csak néhány nevet említsek.
Diaz idén 185. Tavaly volt egy gyengébb szezonja 300 fölött, de azelőtt a fentiekhez hasonló 249, a 21/22-as szezonban Liverpool 240 /Porto 107.

Ráadásul, ha egy Yamal vagy Raphinha kidől szerintem jobban megérezzük, mintha mondjuk Gerard Martinnak kell beugrani, de az is meglehet, hogy majd Torrentsnek, akivel nem esünk annyit vissza. Koundénak pedig szinte sérülése sem volt az utóbbi négy-öt 50-60 meccses szezonban.
Egy Mingueza nagyon jó megoldás lehetne szerintem. Potom árért, alacsony bérrel, a védelemben mindhárom poszton bevethető játékos.
Forca Barca!!!!
PR42
Jugador del Barça
Hozzászólások: 173
Csatlakozott: 2020.10.01. 22:34:16

2025.07.10. 09:28:40

menczel írta:
2025.07.10. 08:59:31
Hányszor olvastam, hogy erő meg izom hiányzik a középpályánkról, modern atléták kellenek.

A PSG most a világ tetején van a harmatsúlyú Vitinhával egyedüli védekező középpályás poszton.

Vitinha 1.72 m 64 kg
Marc Casadó 1.72 m 66 kg
Pedri 1.74 m 60 kg
Gavi 1.73 m 68 kg
Fermín López 1.74 m 67 kg
João Neves 1.74 m ~66 kg
Nem rég ugyanezt az összehasonlítást tettem meg én is.
FDJ pedig simán megfeleltethető Ruiznak fizikumban.

Harciasnak, jól szervezettnek, fittnek kell lenni és ettől lesz jó a védekezés, nem centiktől és kilóktól.
menczel
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1725
Csatlakozott: 2006.04.11. 14:16:25

2025.07.10. 08:59:31

Hányszor olvastam, hogy erő meg izom hiányzik a középpályánkról, modern atléták kellenek.

A PSG most a világ tetején van a harmatsúlyú Vitinhával egyedüli védekező középpályás poszton.

Vitinha 1.72 m 64 kg
Marc Casadó 1.72 m 66 kg
Pedri 1.74 m 60 kg
Gavi 1.73 m 68 kg
Fermín López 1.74 m 67 kg
João Neves 1.74 m ~66 kg
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4363
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2025.07.10. 01:35:30

Troym írta:
2025.07.09. 22:32:09
Biztos van konstrukció, ami tetszene nekik. Mondjuk valami csere és pénzügylettel Gavi + 45 millió, stb.
Akkor Gavi fizetéséből futná az övére.
Na egy ilyen konstrukció nekem is ínyemre való lenne, de éppen ezért biztos vagyok abban, hogy Barcelonában ez fel sem merülhet.... :lol:

Egyébként Barcola az előző meccsek valamelyikén kezdett, persze amennyiben jól emlékszem, így abban sem vagyok biztos, hogy Lucho lemondana róla.
Amúgy nincs ő ott annyira parkolópályán, hogy elégedetlen legyen a helyzetével, szerintem.
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2025.07.09. 22:32:09

Andrsika írta:
2025.07.09. 22:29:41
Troym írta:
2025.07.09. 22:22:10
Amúgy, ha már PSG: ma sem kezd Barcola, akkor már inkább érte fizessünk 70 milliókat, benne ott van, hogy kezdőbe verekszi magát, fiatal is gyors is, cselezni is tud, gólerős is
Barcola az “álmom” de jó is lenne, ha itt kötne ki. De egyébként őt elengednék 70-ért? Nem hiszem..
Biztos van konstrukció, ami tetszene nekik. Mondjuk valami csere és pénzügylettel Gavi + 45 millió, stb.
Akkor Gavi fizetéséből futná az övére.
Most nyáron könnyű motiválni bárkit, ha azt mondod nem garantált a szerepe a köv szezonban, mert mindenki menni akar a vb-re.
Andrsika
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 277
Csatlakozott: 2023.01.01. 15:27:06

2025.07.09. 22:29:41

Troym írta:
2025.07.09. 22:22:10
Andrsika írta:
2025.07.09. 21:43:51
Azèrt illene leírni, h ha kövi szezonba nem leszünk olyan szerencsések, 150 gólt lövünk akkor mi van? A védelem nem főként a védőkön ment el, hanem azon, h taktikailag elfáradt az a csapatrész a szezon utolsó felère. Raphinha csatár mögött az igazi( nekem) bal szélre én is hoznék egy bontogatni tudó embert( khm Psg tessèk megnézni)

Valaki írta a lipcse norvégját na őt megnézném itt
Azért kellene sokkal kevesebb gólt kapni. 3-4 rúgott gól is elég lehet BL elődöntőben, ha nem hetet, csak kettőt kapunk.
Ha a védelem nem a védőkön ment el, hanem a védők fáradtságán, az mitől lesz más a következő szezonban, ha nem erősítünk ott megfelelő minőségben?

Nusát én írtam, mert olcsóbb, keveset keres, potenciál is van benne, de alapvetően cserének hoznám és Raphinha maradna baloldalon, középen Fermin / Olmo jobboldalon Yamal, de ha hoznánk jó szélsővédőket, akkor lehetne 3-5-2, 3-4-3, vagy 5-2-2-1 is a felállás.

Amúgy, ha már PSG: ma sem kezd Barcola, akkor már inkább érte fizessünk 70 milliókat, benne ott van, hogy kezdőbe verekszi magát, fiatal is gyors is, cselezni is tud, gólerős is
Barcola az “álmom” de jó is lenne, ha itt kötne ki. De egyébként őt elengednék 70-ért? Nem hiszem..
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2025.07.09. 22:22:10

Andrsika írta:
2025.07.09. 21:43:51
Azèrt illene leírni, h ha kövi szezonba nem leszünk olyan szerencsések, 150 gólt lövünk akkor mi van? A védelem nem főként a védőkön ment el, hanem azon, h taktikailag elfáradt az a csapatrész a szezon utolsó felère. Raphinha csatár mögött az igazi( nekem) bal szélre én is hoznék egy bontogatni tudó embert( khm Psg tessèk megnézni)

Valaki írta a lipcse norvégját na őt megnézném itt
Azért kellene sokkal kevesebb gólt kapni. 3-4 rúgott gól is elég lehet BL elődöntőben, ha nem hetet, csak kettőt kapunk.
Ha a védelem nem a védőkön ment el, hanem a védők fáradtságán, az mitől lesz más a következő szezonban, ha nem erősítünk ott megfelelő minőségben?

Nusát én írtam, mert olcsóbb, keveset keres, potenciál is van benne, de alapvetően cserének hoznám és Raphinha maradna baloldalon, középen Fermin / Olmo jobboldalon Yamal, de ha hoznánk jó szélsővédőket, akkor lehetne 3-5-2, 3-4-3, vagy 5-2-2-1 is a felállás.

Amúgy, ha már PSG: ma sem kezd Barcola, akkor már inkább érte fizessünk 70 milliókat, benne ott van, hogy kezdőbe verekszi magát, fiatal is gyors is, cselezni is tud, gólerős is
Andrsika
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 277
Csatlakozott: 2023.01.01. 15:27:06

2025.07.09. 21:43:51

Azèrt illene leírni, h ha kövi szezonba nem leszünk olyan szerencsések, 150 gólt lövünk akkor mi van? A védelem nem főként a védőkön ment el, hanem azon, h taktikailag elfáradt az a csapatrész a szezon utolsó felère. Raphinha csatár mögött az igazi( nekem) bal szélre én is hoznék egy bontogatni tudó embert( khm Psg tessèk megnézni) Diaz ára sok, de 28-29 évesen simán lehet benne 3-4 év! 10+ évre naivság azt hinni, h saját neveléseken kívül bárki is itt maradna. Paixao vagy, h írják simán lenne 50 millió na én érte nem adnék ennyit! Egy hollan ligában hozott egy jobb szezont. Valaki írta a lipcse norvégját na őt megnézném itt
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2025.07.09. 19:57:42

Deluigi írta:
2025.07.09. 18:32:08
Epp ezert kell meg egy bontogato a masik szelre, hogy emitt rajta van 2-3 vedo, a masik szelson 1-2 vedo, kozepre mar nem marad senki vedekezni.
Miért, Raphinha megy valahova? Az 50 gólpontja nem elég a túloldalról, több kellene?
Raphinha minimum annyira bal oldali támadó, mint Kounde jobbhátvéd.

El kell dönteni, hogy vagy van kezdő bal oldali támadónk és jobbhátvédünk egyszerre, vagy egyik sincs, de Raphinha cseréje Fermin és Olmo volt a szezonban, Koundéjé meg EG, nálam utóbbi aggasztóbb felállás és a statisztikák alapján a futószalagon kapott gólok is ezt mutatják és a szezon utolsó harmadában gazdagon kaptuk Koundéról is a gólokat és a legfontosabb meccsekre kidőlt.
Avatar
Deluigi
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2365
Csatlakozott: 2021.06.08. 22:25:50
Tartózkodási hely: Szekelyudvarhely

2025.07.09. 18:32:08

Hat, a bontogato Yamal nelkul kotve hiszem, hogy meglett volna a 150 gol, a bajnoksag meg a tobbi erem.

Ha kivesszuk a csapatbol, akkor a hatekonysag nem fele, hanem negyede lesz.

Epp ezert kell meg egy bontogato a masik szelre, hogy emitt rajta van 2-3 vedo, a masik szelson 1-2 vedo, kozepre mar nem marad senki vedekezni.
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4022
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.07.09. 17:32:51

Troym írta:
2025.07.09. 17:12:38
Ez a védelembontás nagy mantrája többeknek, kb naponta előhozza valaki, de mit kell még bontani, ha 150 gólt lőttünk?
Én is így látom, ez volt az egyik nagy tévedése szerintem az elmúlt éveknek, hogy mindenáron szélsőket akartunk, és mindenkit a szélre tologattunk ki. Még ironikusan hozzá is tettem Roque megvétele után, hogy majd őt is a szélre rakosgatjuk ki, és tényleg megcsinálták. Ennek a tévedésnek volt szerintem köszönhető, hogy Xavi alatt ennyire alulrúgtuk a lehetőségeinket, mert bontogatni akartunk, a minél több helyzet megteremtésére törekedtünk, és nem a gólokra. Elfelejtettük, hogy a focit gólra játsszák, nem helyzetekre. Bontogattak Dembelé-ék, aztán nem volt, aki belőtte volna.
Troym írta:
2025.07.09. 17:12:38
A kezdő támadóink közül 3 is ott lesz az aranylabda top20-ban, mit akarunk még? Ha hátul ekkora a bizalom Torrentsben, előre miért nem jó Virgili?
Meg ha untig elég 4 középhátvéd, akkor miért nem elég 4 ember a két szélre?

Amúgy felőlem jöjjön ember a balösszekötő posztra, én nem vagyok ellene, csak könyörgöm, ne egy évente 5 gólt lövő, bontogató statisztikakirályt (nem írom le, melyik mutató királyát), amibe persze a gólok nem tartoznak bele.
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2025.07.09. 17:12:38

Chino írta:
2025.07.09. 16:24:37
Diaznak nagyon nagy túlzás, hogy van egy jó szezonja, ezt inkább Paixaora mondanám, aki nem sokat mutatott eredményességben a holland bajnokság top2 csapatában, de még Brazíliában sem.
Egy Diazban simán benne van még 3-4 év magas szintén, ami után még el is adható, plusz alacsony bérrel. Ez a 80 millió is nagyon beakadt itt az embereknek, a Pool először ennyit mondott, Decoék ezt röhögve visszautasították., a legutóbbi hírek szerint 70 körül mozog. Nem a szívem csücske vagy álmaim igazolása, de azért helyén kellene kezelni.

Ha nem sikerül szerintem egy Rashford kölcsön + nem kötelező vételi opció (akár fix összegű, akár opcionális) jó megoldás. Egy kicsit alul van becsülve szerintem az angol.
Paixao nem is 70-80 millió, ahogy a legtöbben mások sem, akik neve előkerült, kivéve Leao.

Diaz 103 Premier League meccsén 29g, 18a, ebből ez a szezon 13g, 7a, tehát ezelőtt a szezon előtt összesen 67 meccsen volt 16g, 11a. Na ehhez képest mondjuk Fermin teljes felnőtt karrierje 59 meccsen 14g, 5a.

Ezidáig a szezonig egy hangyányival volt jobb, mint Fermin első két szezonjában.
Plusz 28 éves ezért sem 80, sem 70, de még 50 milliót sem adnék érte, 25-ért meg nem adják el.

Rashford engem egyik irányban sem érdekel, ha jön, akkor jön, ha nem, akkor nem, átmeneti megoldás lenne, annyiból jobban preferálnám, ha mellette jöhetne szélsőhátvéd.

Ez a védelembontás nagy mantrája többeknek, kb naponta előhozza valaki, de mit kell még bontani, ha 150 gólt lőttünk?
Meg van bontva.
Cserék kellenek előre, nem kezdőjátékosok. A kezdő támadóink közül 3 is ott lesz az aranylabda top20-ban, mit akarunk még? Ha hátul ekkora a bizalom Torrentsben, előre miért nem jó Virgili?
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8609
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2025.07.09. 16:24:37

Troym írta:
2025.07.09. 11:04:19

Színtiszta politika, elnökválasztás jön 2026-ban, nem futhat neki Laporta egy Grimaldo-Paixao-Rashford névsorral.
Amúgy az a rossz érzésem, hogy ma elkezdtek cikkezni, hogy Ferminért 80m körül adna a Pool, szerintem cserére készülnek, ez az egyetlen konstrukció, hogy megszerezzék Diazt.

Nekem Diaz nem több, mint egy Coutinho 2.0, Arda Tura 2.0 hatalmas hibának gondolnám odaadni érte Fermint, az a poszt túltelített, de igazából Gavi és Olmo is feláldozhatóbb lenne akkor.

Diaznak 28 évesen van egy jobb szezonja, mi meg rögtön bedőlünk neki....bezzeg tavaly, amikor Guirassy szóba került ez volt az ellenérv, holott negyed ennyibe került volna.

Távozik közben a vezető játékosmegfigyelőnk.

Barcelona's chief of scouting Paulo Araujo has left the club, and is expected to join a Premier League club.
- sport

Szerintem a noname játékosok között jó munkát végeztünk, érzékeny lesz a veszteség
Diaznak nagyon nagy túlzás, hogy van egy jó szezonja, ezt inkább Paixaora mondanám, aki nem sokat mutatott eredményességben a holland bajnokság top2 csapatában, de még Brazíliában sem. Amúgy minden rosszindulat nélkül látta is valaki többet játszani azon a pár Bl meccsen kívül, illetve kisebb pletykaszinten kívül merült már fel a neve, Ennyi erővel kismillió játékos van még balszélső poszton akiket leigazolnánk. Még Doku neve is felmerült egyszer-kétszer az újságokban, ahogy Sané, Coman stb. 30-40 milliót azért kifizetni, hogy jöjjön egy tényleg zsákbamacska nem igazán elit játékos nem biztos, hogy olyan jó ötlet, főleg, hogy a kezdőbe hoznánk embert.
Egy Diazban simán benne van még 3-4 év magas szintén, ami után még el is adható, plusz alacsony bérrel. Ez a 80 millió is nagyon beakadt itt az embereknek, a Pool először ennyit mondott, Decoék ezt röhögve visszautasították., a legutóbbi hírek szerint 70 körül mozog. Nem a szívem csücske vagy álmaim igazolása, de azért helyén kellene kezelni.

Ha nem sikerül szerintem egy Rashford kölcsön + nem kötelező vételi opció (akár fix összegű, akár opcionális) jó megoldás. Egy kicsit alul van becsülve szerintem az angol. A képességei alapján akár elit szélső lehetne ezt már azért megmutatta, ez a megcsömörlött kapcsolat a MU-val nyomhatta rá a bélyegét a teljesítményére, ami azért így sem volt rossz. Nem lehet véletlen, hogy el akarja hagyni a PL-t és tényleg ide akar jönni. Új impulzusokkal, főleg Flick alatt visszatérhet a MU-s top teljesítményéhez, amit a saját bőrünkön tapasztaltunk. Ami vele kérdéses, hogy mennyit enged a fizetéséből és abból mennyit állna a MU. Az tisztázva van, hogy alacsonyabb bérért jönne, de az összeg még elég kérdőjel.
Azt ugyanakkor nem értem, hogy miért van az a rögződés vele kapcsolatban, hogy nem cselez jól, nem tudja megbontani a védelmet. Persze nem lehet ebből messzemenő következtetéseket levonni, mert egy video, de 900 játékpercből lett összevágva és nem 1-2 szezonból, szóval valamivel mértékadóbb. Nem egy cselgép, de ebben sem elveszett

https://www.youtube.com/watch?v=IoNh9Of8uyo
Forca Barca!!!!
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4022
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.07.09. 14:34:05

Én azt gondolom, hogy választást leginkább saját nevelésű játékosokkal lehet nyerni, Barcelonában pont bizalmatlanok a külsősökkel szemben, és minél több saját nevelésű játékost akarnak látni a csapatban (amivel önmagában nincs is gond, ha az illető megüti a szintet). Ezt még igazolni is próbálják a közelmúlt néhány, valóban félresikerült giga igazolásával (Coutinho, Griezmann stb), figyelmen kívül hagyva, hogy számos klublegenda éppúgy kívülről érkezett. Ezzel sajnos egy gátat is tákolunk magunk ellen. Nem hiába választottak több esetben más klubokat a kiszemeltjeink (Güler, Bergvall), mert nem bíznak abban, hogy nem a saját nevelésű játékosainkat fogjuk elfogultan favorizálni. Amikor egy Gavi játszik egy Kessié helyett, az nem éppen a legjobb reklám magunkról a külvilág felé. Annak azért örülök, hogy nem a brutálisan elfogult Font nyerte legutóbb a választást, Laporta ezzel szemben próbál taktikusan lavírozni a szavazói igények és a realitások között.

Guirassy-t nagy hiba volt bagóért le nem igazolni, az előző szezonban is 20 gól felett lőtt a Bundesligában, a nyűglődő Dortmundban. Eleve nem volt értelme azzal jönni ellene tavaly, hogy az első jó szezonja volt, mert vannak későn érő típusok, és 28 gólt nem lehet véletlenül lőni a Bundesligában. Az előző szezonban is ontotta a gólokat, a BL-ben 14 meccsen 13-at. Gyakorlatilag már a kezdő centerünk is lehetne. Egyesekre rámondjuk, hogy csak egy jó szezonjuk volt, míg a saját nevelésű játékosainkban, akiknek 0 jó szezonjuk volt az első osztályban, vakon megbízunk...

Guirassy helyett meg kit igazoltunk le, sokkal több pénzért? A hazai nevelésű Olmót... Miközben arra a posztra ott volt Fermín és Torre. De nekünk Olmo kellett, a hazai játékos... Mondom ezt úgy, hogy sokakkal ellentétben véleményem szerint Olmo nagyon is jó évet zárt, szerzett 10 gólt a bajnokságban, a BL-ben 9 meccsen 2 gól is vállalható a poszton, szerintem teljesen jó szezont zárt. De Guirassy helyett őt válaszani...? Győzött az elfogultság a saját nevelésű játékos mellett, Laportának virítania kellett valakit a szavazóknak, mert a másik szavazói követelés, Williams beintett nekünk.
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2085
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48

2025.07.09. 13:50:20

Troym írta:
2025.07.09. 11:04:19
Színtiszta politika, elnökválasztás jön 2026-ban, nem futhat neki Laporta egy Grimaldo-Paixao-Rashford névsorral.
Amúgy az a rossz érzésem, hogy ma elkezdtek cikkezni, hogy Ferminért 80m körül adna a Pool, szerintem cserére készülnek, ez az egyetlen konstrukció, hogy megszerezzék Diazt.

Nekem Diaz nem több, mint egy Coutinho 2.0, Arda Tura 2.0 hatalmas hibának gondolnám odaadni érte Fermint, az a poszt túltelített, de igazából Gavi és Olmo is feláldozhatóbb lenne akkor.

Diaznak 28 évesen van egy jobb szezonja, mi meg rögtön bedőlünk neki....bezzeg tavaly, amikor Guirassy szóba került ez volt az ellenérv, holott negyed ennyibe került volna.

Távozik közben a vezető játékosmegfigyelőnk.

Barcelona's chief of scouting Paulo Araujo has left the club, and is expected to join a Premier League club.
- sport

Szerintem a noname játékosok között jó munkát végeztünk, érzékeny lesz a veszteség
Igazad van,bár engem az eredmény érdekel,és amennyire lehet a jó foci,ha azt "noname" játékosokkal produkáljuk,pont nem érdekel,hogy "sztárok" játszanak-e a csapatban vagy sem. Persze lehet,hogy Katalóniában azzal nem lehet választást nyerni,ha nincs "sztárigazolás" a csapatban.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2025.07.09. 11:04:19

Cseri írta:
2025.07.09. 09:58:59
ocsike83 írta:
2025.07.09. 07:54:10
Azért az látszik. hogy pénzünk van. Nyilván az FFP és a beregisztrálások nehezítenek a dolgon.
De ha van 80 millió Diazra, abból kijönne a Dumfries, Grimaldo, Paixao és Rashford (kölcsön) pakk.

Ezzel a 4 emberrel elöl és hátul is megvagyunk.
Valahogy így,nem tudom minek kell valami "presztízs" szerű igazolást hajkurászni,ráadásul egy igen csak túlárazott messze nem klasszis játékos formájában.
Színtiszta politika, elnökválasztás jön 2026-ban, nem futhat neki Laporta egy Grimaldo-Paixao-Rashford névsorral.
Amúgy az a rossz érzésem, hogy ma elkezdtek cikkezni, hogy Ferminért 80m körül adna a Pool, szerintem cserére készülnek, ez az egyetlen konstrukció, hogy megszerezzék Diazt.

Nekem Diaz nem több, mint egy Coutinho 2.0, Arda Tura 2.0 hatalmas hibának gondolnám odaadni érte Fermint, az a poszt túltelített, de igazából Gavi és Olmo is feláldozhatóbb lenne akkor.

Diaznak 28 évesen van egy jobb szezonja, mi meg rögtön bedőlünk neki....bezzeg tavaly, amikor Guirassy szóba került ez volt az ellenérv, holott negyed ennyibe került volna.

Távozik közben a vezető játékosmegfigyelőnk.

Barcelona's chief of scouting Paulo Araujo has left the club, and is expected to join a Premier League club.
- sport

Szerintem a noname játékosok között jó munkát végeztünk, érzékeny lesz a veszteség
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 11750
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.07.09. 10:30:12

Szerintem Diaz jó igazolás lenne egyfelől, Flick taktikájába illene, komplex játékos, nem top5-10 cselező, de elég jó, gólerős, közel Rapha munkamorállal. Jó lenne. Ennyit viszont akkor érne, ha 22-3 éves lenne. Ebben a korban 30-40-ért tartanám még jó üzletnek. Tényleg remélem, hogy inkább egy Paixao-Nusa(őt nem ismerem) vonal felé fogunk elmenni végül, vagy ha már idősebb nevet akarunk, akkor feleennyiért (esetleg kölcsönben) Rashford jobb lenne jelenleg.

Válasz küldése