Elbúcsúztak!

Biztos, hogy kellene Dembelére költeni, és hosszabbítással foglalkozni? Még egy szezonra van szerződése. Elég sokat keres még most is, ettől kevesebbért aligha maradna. Pénzt sohasem látunk belőle, cserébe már elégettünk rá holmi 250 milliót. Igaz, hogy idén már jobbára férfiként viselkedett, de a sérülékenység... Ismét kihagy jelentéktelen 20 meccset. Ez pedig nem pech, hanem tendencia.
Erről én elfeledkeztem, úgyhogy végülis van miben reménykedni.bence0330 írta: ↑2023.04.06. 20:41:56Azzal a jobbhátvéd témával még várnék, mégpedig minimum nyár közepéig, hacsak közben nincs valami bombalehetőség ingyen/nagyon olcsón. Nagy az esélye, hogy kell, de azért nem 100%-ban kizárt, hogy itt van egy csiszolatlan gyémánt már Julian Araujo személyében, csak nem játszhat. Mondanám, hogy Xavi mostanság pozitívan nyilatkozott róla, de persze ez semmit nem jelent. Őt mindenképp látni kell legalább pár brahimeccsen valami túrán, mielőtt további pénzt költünk a posztra.
Az elmúlt időszakban ezek a pár milliós igazolások tök jól sültek el, az egyik ilyen például a srác névrokona ugyebár, aki lassan a legnagyobb közönségkedvenc a Camp Nouban. Lehet, hogy megint jó szemmel szúrt ki valaki egy ügyes srácot az Atlanti-óceánon túlról.
Arról nem is beszélve, hogy amennyire megszivattuk, ha valaki, hát ő megérdemli azt, hogy legalább bizonyítási lehetőséget kaphasson, mielőtt továbbadnánk rajta, hisz már most is olyan kellemetlen helyzetben van, hogy a barca-drukkerek felének szerintem eszébe sem jut, hogy nálunk van.
Hát ezt így fifába maximum, mert a realitáshoz tényleg semmi köze, nekünk még jó pár évig vagy akár egy évtizedig közünk nem lesz 100+ milliós játékosokhoz. Kukázunk, marad az ingyen igazolható talán, az is csak akkor ha tudjuk valami csoda folytán regisztrálni őket.Rdinho10 írta: ↑2023.04.06. 16:20:20En az “eves” teljesitmenyek utan alapos tisztitasba kezdenek,egy kis manager jatek
Eladnam: Fati(sajnalnam nagyon,de erte kapnank is vmit)
Ferran(szora sem erdemes)
Kessie(elegen vagyunk kpra..)
Dembele(buta es allandoan serult)
Gavi(akkora hype van korulotte(jo penzt lehetne kapni)esik kel a srac ,ideggyenge,nalam semmi xtra.
Garcia…
M.Alonso(inkabb nem irok semmit)
Akiket hoznek vagy realis esely lehetne:
Balosra(Lw): Kvaratskhelia(tokeletes lenne,aki latott iden Napoli meccset tudja)
Kpra:Wirtz(nagy zsugas,korban tokeletes es talan nem kerulne 100millaba)
Hatra(RB): Reece James,talan hozhato lenne,de ha nem,akkor valami fiatalt beraknek vagy brazilbol kukaznek valami “tehetseget”.
Igy talan penzugyileg jok lennenk es meg Messit hoznam 1 evre,megneznem Lewa mellett.
Stegen
Rb-Kounde(Christensen)-Araujo-Balde
Wirtz-De Jong-Pedri
Rapfinha(Messi)-Lewa-Kvaratskhelia
Csereknek: Busquets,Alba,Messi vagy Rapfinha,Torre,Christensen stb
Ez egy baszo keret lenne sztem,nyilvan kb lehetetlen kuldetes,de en ezt igy megneznem:))
Kb 300 m extra kiadás úgy, hogy 200-at kéne spórolni, ahogy írtad "lehetetlen kuldetes". Az elmúlt 3 év hírei alapján nem tudom miből gondolod bármely részét megvalósíthatónak. Csak Wirtz 80-100m úgy, hogy 1/4 szabály él, tehát 300-400 millióért kéne eladni játékosokat, hogy csak őt egyedül hozzuk.Rdinho10 írta: ↑2023.04.06. 16:20:20En az “eves” teljesitmenyek utan alapos tisztitasba kezdenek,egy kis manager jatek
Eladnam: Fati(sajnalnam nagyon,de erte kapnank is vmit)
Ferran(szora sem erdemes)
Kessie(elegen vagyunk kpra..)
Dembele(buta es allandoan serult)
Gavi(akkora hype van korulotte(jo penzt lehetne kapni)esik kel a srac ,ideggyenge,nalam semmi xtra.
Garcia…
M.Alonso(inkabb nem irok semmit)
Akiket hoznek vagy realis esely lehetne:
Balosra(Lw): Kvaratskhelia(tokeletes lenne,aki latott iden Napoli meccset tudja)
Kpra:Wirtz(nagy zsugas,korban tokeletes es talan nem kerulne 100millaba)
Hatra(RB): Reece James,talan hozhato lenne,de ha nem,akkor valami fiatalt beraknek vagy brazilbol kukaznek valami “tehetseget”.
Igy talan penzugyileg jok lennenk es meg Messit hoznam 1 evre,megneznem Lewa mellett.
Stegen
Rb-Kounde(Christensen)-Araujo-Balde
Wirtz-De Jong-Pedri
Rapfinha(Messi)-Lewa-Kvaratskhelia
Csereknek: Busquets,Alba,Messi vagy Rapfinha,Torre,Christensen stb
Ez egy baszo keret lenne sztem,nyilvan kb lehetetlen kuldetes,de en ezt igy megneznem:))
De ezt meg lehet oldani egy Gamperrel, sőt, egy külön Messinek megrendezett, vagy akár egyenesen róla elnevezett meccsen valami rangos csapat ellen. Akár még a mostani szezon végén is, mert akkor még épp lesz Camp Nou, és nagyobb lenne a hangulata is, VB trófa is mehetne, meg a stadion is felrobbanhatna. Addig alighanem mindenki egyetért, hogy valami búcsú jár, de az már nem "minden Barca szurkoló" véleménye, hogy Messinek vissza kell jönnie még 1-2 szezonra, és vagy pozitív lesz a dolog, vagy az érkezése szétbarmol mindent, amit eddig felépítettünk nélküle, az öltözőt, a kaparást, a jobbszélsőinket, a védekezésünket, mindezt azért, hogy rá egy évre megint el kelljen kezdeni ezt elölről. Nem biztos hogy így lenne, de ez egy óriási rizikófaktor, és olyan szépen alakul a csapatunk, hogy nem tartom életszerűnek bevállalni a kockázatot.Leon írta: ↑2023.04.01. 19:23:25A Barca már hivatalosan is kijelentette, hogy a G.O.A.T.-nak vissza kell jönnie.
Ez nem csak nosztalgia, kell egy méltó befejezés a történelem legnagyobbjának. Ezt tudja Laporta, Xavi meg minden Barca szurkoló.
Nagyon szeretném, hogy a szezon elején a szurkolók előtt pózoljon a VB trófeával és robbanjon fel a stadium!![]()
![]()
https://www.youtube.com/watch?v=8W96U7MGnbY
Ugyanezt akartam írni, nyilván mindig van feljebb, de szerintem most elég nagy az érdeklődés a csapat iránt. Ha jól láttam még mindig a Camp Nou-ban a legmagasabb idén az átlagnézőszám. Így is azt kell kiagyalni, hogy a kb 60 ezer bérletes hogy fog beférni az 56 ezres stadionba jövőre.bence0330 írta: ↑2023.04.01. 13:30:38Mondjuk szerintem az most eléggé limitált előnyt jelentene, élőben egyáltalán semmit. Eleve egy 56 ezres férőhellyel rendelkező stadionban játszunk most majd egy darabig, és folyamatosan teltház közeli állapotok voltak idén még a Nou Campban is, 80.000 körül voltak még ilyen Elche szintű csapatok ellen is. Ennél többen fizikailag nem tudnának jönni. Óriási volt idén az érdeklődés kb minden meccsen, nagyobb, mint a Messivel felálló Barcelona esetén, főleg az utolsó években.
Ha valamiből hiány van (pl ülőhely), akkor az árakat lehet/kell emelni, persze ésszel!bence0330 írta: ↑2023.04.01. 13:30:38Mondjuk szerintem az most eléggé limitált előnyt jelentene, élőben egyáltalán semmit. Eleve egy 56 ezres férőhellyel rendelkező stadionban játszunk most majd egy darabig, és folyamatosan teltház közeli állapotok voltak idén még a Nou Campban is, 80.000 körül voltak még ilyen Elche szintű csapatok ellen is. Ennél többen fizikailag nem tudnának jönni. Óriási volt idén az érdeklődés kb minden meccsen, nagyobb, mint a Messivel felálló Barcelona esetén, főleg az utolsó években.
Messi óriási vonzóerő, csak azon túl, hogy most nem tudnánk egyáltalán kihasználni ezt, úgy látom, hogy az a kaparós csapatmorál (amihez Messi HIÁNYA is kell), talán még nagyobb vonzerő, egy fütty, egy rossz szó nem volt, mert mindenki értékeli azt, amit a csapat a pályára tesz. Én magam részéről örülö, hogy a katalánok kint elfogadták idénre, hogy nincs Messi a támadóharmadban, és Ini-Xavi sem a középpályán, azoknak a srácoknak szurkolnak, akik vannak, és akiknek a többsége teljes erőbedobással játssza végig a meccseket. Még az európai veresgeknél sem volt semmi, mert mindenki látta, milyen óriási küzdőszellem volt, pech, meg fejbeli problémák miatt nem nyertünk, de mindenki kitette a lelkét, az tuti.
Én pont ennek az elvesztésétől félnék Messi visszatérésével.
Ott a pont. Sportszakmailag valószínűleg nem a legjobb ötlet visszahozni őt, de gazdaságilag hatalmasat dobna a klub kasszáján, ami már rövid távon is egyenesbe hozhatna minket. Egy Messi-Lewa páros pedig olyan húzóbrand lenne, ami talán az MSN óta nem volt nálunk.
Gavit időtúllépés miatt nem tudtuk leigazolni, Baldéval folynak a hosszabbítása körüli tárgyalások.Subinho írta: ↑2023.03.31. 17:03:17Úgy gondolom, jelenleg teljesen felesleges találgatni, hogy ki fog jönni, amikor egyenlőre Gavit vagy Baldét sem tudjuk regisztrálni, illetve több helyen olvastam, hogy a költségek lefaragása miatt eladásra kerülhet a Fati,Torres, Kessié hármason kívül akár Christensen is.
Ha ez igaz, gyakorlatilag alig marad támadónk rotálni, illetve a védelem egyik legbiztosabb pontja menne el. Ilyen párosunk, mint Araujo-Christensen nagyon nagyon rég nem volt és szóba került az eladása.... Mondanám, hogy hihetetlen, de mivel Koundé tud jobbon is játszani, nem öt küldenék el.
Nem szabadna megbontani ezt a hátsó alakzatot, brutál jók.
Ugye ugye a fejetlen költekezés. És itt már nem Bartora gondolok, hanem pl. Laportára. Lewa 65 misi, amikor itt volt ingyen egy jól teljesítő Aube. Koundé amikor már itt volt Christensen. Jobb hátvéd persze nincs, csak Bellerin, aki nulla volt. Koundénak posztidegen helyen kell játszania... azért ez is szép volt.