daffy írta: ↑2023.02.24. 14:02:02
Változna a nézetetek Xavi jövőjét illetően,ha innen sikerülne elbukni a kupát és a ligát?
Vagy ha pont nem és mindkettőt behúzzátok?
Jó kérdés. Én azért állok mellette teljes mellszélességgel jelenleg a hibái ellenére, mert:
1.: ő az első edzőnk LE óta, akivel a játék és az eredményesség is felfelé ível, és fizikilag is bírunk egy párharcot egy top angol klub ellen
2.: amikor idehoztuk, tudtuk, hogy ő egy nyeretlen kétéves, és ez egy inkább Artetara hajazó ívű hosszútávú projekt lesz, ahol neki is tanulnia kell, nem olyan ,mint amikor 11 világsztár élére odahozol egy aktuális, tapasztalt sikeredzőt, mint mondjuk a CFC-Tuchel esete. Ez itt nem is tudom, működött-e volna. Az első éve kb teljes sikersztori volt a frankfurt meccset kivéve. Félelmetes győzelmi sorozat kellett egyáltalán a BL-induláshoz is, más edzőnél ez vagy összejött volna, vagy nem. Ez már eleve olan dolog, amit nem szabad elfelejteni. Mint ahogy azt sem, hogy az én szurkolói érám legkártékonyabb edzője utáni borzadályba ült be, úgy, hogy kvázi saját magát vásárolta ki az Al Saddból, mert nekünk nem volt rá lóvénk.
A kérdésre ezek alapján rátérve: a kupa nem változtatna a megítélésén, főleg, ha a döntőben esnénk ki egy meccsen. Látjuk, hogy ott nem tartunk, hogy ezeket az éles kupameccseket lehozzuk. Ő sem, és a csapat sem. Meglehet, de most az elődöntőben 40-50%-ot adok rá.
Ha a bajnokság elmenne, akkor egy árgus szemekkel figyelt őszt adnék még neki. Artetáéknál is bőven két év elteltével jött amúgy az áttörés, ahhoz képest Xavi jobban halad, és ha már hosszútávú projektet tűztünk ki, akkor ennyit megérdemel. Ha az sem jönne össze, akkor küldené el.
A rendelkezésre álló emberek használatában várom el tőle javulást a következő fél évben. Ha baj van, merjen Chadi-Barbera féle kiugróan tehetséges vonalhoz nyúlni a B/ifiből. Nem akkor, mikor mindenki egészséges, hanem ha amúgy EG-ékhez kéne nyúlni, meg ha már Lewy is ott esik össze a pályán. Illetve ide tartoik, amit Davi írt, a középpályából és a védelemből elég jó dolgokat hoz ki egyéni szinte, a támadókból meg gyakorlatilag semmit. Sokéves probléma ez nálunk, nem csak ő a felelős érte, hanem ennek a fórumnak a tagjaitól kezdve Laprtáig bezárólag mindenki a Barcelonánál. De ettől még kezdhetne vele valamit, megértem, ha időigényes a dolog, de történjen lassan meg.
Ha triplázunk, az talán sok dolgot meg fog oldani a fejekben. Lassan meg tán a pszichológusok is teszik a dolguk, nem irigylem őket. Akkor nem kérdés a minimum még egy év szerintem, hacsak nem történik valami teljes összeomlás.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy