Varatrix írta: ↑2022.12.15. 08:39:33
Szerintem komoly felelőtlenség nem figyelembe venni az adatokat és ennyire romantizálni a futballt. Továbbá adni magyar szakértők szavára akik az m4 sporton dolgoznak, úgy hogy eleve komoly lemaradásban vagyunk a világ futballjához képest.
A legnagyobb különbség pedig az, hogy aki figyeli az adatalapú futballt, elmondja, hogy nem értelmezheted anélkül, hogy megnéznéd a játékot. Másik oldalról pedig nagyon komoly tagadásban élnek.
Most itt konkrétan Messi esetéről volt szó, nem úgy un bloc.
Persze fontosak a mutatók, stb, meg aki tényleg komoly adatokkal dolgozik, dolgoznak, azok értenek is hozzá.
NFL-ben is rengeteg adatelemző cég segíti a csapatokat, igen hatékonyan.
Én azokat nem tudom komolyan venni, akik meccs után xG-znek meg stb, amikor marhára nincs ennek jelentősége, ha nem vagy szakavatott. Laikusként ezek csak számok, aztán ebből próbálsz következtetéseket levonni, az marha nagy tévút.
Mondom, aki ért hozzá, az alá is tudja támasztani a statisztikákat, akár eredményekkel, akár képsorokkal, stb.
De amikor van egy vita, hogy Ronaldo (a brazil) vagy Kane a jobb csatár, és jön valaki bármilyen statisztikával, azt nem tudom komolyan venni.
Vannak olyan dolgok, amiket nem mérhetsz statisztikával.
Megint egy példa, ott van az NBA, valószínűleg Jordannél vannak a mai ligában komolyabb statokat hozó emberek egy csomó mindenben. Mégse vetődik fel senkiben a kérdés Jordan GOAT státuszáról, mert van egy mutató (!!!) a 6/6 amivel eleve nem tud senki mit kezdeni:D
Summa summarum, annyi akarok mondani, hogy hobbiszakértők ismernek 2-3 statisztikát, amik jól is hangzanak, és ezekkel próbálják magyarázni a focit. Nekem ettől sül ki az agyam, és ezt nem szeretem.
Mint ahogy nem szeretem amikor egy fogorvos akarja megmondani, hogy milyen keresztmetszetű fából építsek tetőt. Nem ért hozzá.
Remélem így érthető, miért viszonyulok így a statisztikához ilyen foteldrukker oldalakon, mint ez is.
szerk.: én vagyok a legutolsó aki ad egy magyar szakértő szavára, pláne m4-esére:D bukott levitézlett magyar játékosok próbálják megfejteni a focit

de a vloggereket sem csípem, mert próbálnak okoskodni a statisztikákkal, de nagyon kevesen értelmezik ésszerűen. Hogy ezt miből szűröm le, mikor én sem értek hozzá? Néha elolvasok egy egy adatelemzést, ábrákkal, stb. Na abba nem kötök bele.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."