La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
balint92
Barça C
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2006.04.10. 13:38:15

2006.04.10. 13:58:14

Németh Krisztiánról Izgatottan készült a harmadik, angliai túrájának utolsó mérkőzésére a Sándor Károly Futballakadémia. Az izgalmat többek között az okozta, hogy egyfelől a világhírű Chelsea FC vendége volt az agárdi küldöttség, Tamási Zsolt vezetőedzőt pedig az foglalkoztatta, hogy játékosai a keddi és a csütörtöki fellépés után (először 3-3 a West Ham United, aztán 1-0-s győzelem a Fulham ellen) erőnlétileg miként bírják a terhelést.

Nos, bírták. A londoni és az agárdi futballakadémia összecsapásán a magyar együttes a Balikó Milán - Gál András, Lengyel Dániel, Szekeres Adrián, Présinger Ádám - Búrány Zoltán, Nagy Tamás - Kákonyi Dániel, Nikházi Márk, Szabó László - Németh Krisztián összeállításban kezdett, míg csereként beállt Huszárik Zsolt, Molnár Marcell, Aranyos Márk, Takács Marcell, Simon András. Simon Ádám, Kis Róbert, Rása Gergő és Busai Attila. Tamási Zsolt bátran cserélgethetett, mert a hazaiak meglehetősen nagy önbizalomról árulkodóan 16 és 17 éves fiatalokból álló csapatot állítottak ki a magyarok ellen.

Noha az agárdiak között is volt néhány, még a 16. születésnapja előtt álló játékos, ez a két gárda így nem volt egy súlycsoportban. Kiderült, amikor az angol klub szakvezetői úgy számoltak, hogy a magyarok ellen elég lesz a valamivel fiatalabbakat kiküldeni a pályára, nagyot tévedtek, mert a két kék-fehér alakulat között ezen a mérkőzésen minden tekintetben óriási fölény mutatkozott a magyarok javára. A technikai képzettségben, erőnlétben sokkal jobb magyarok közül Németh Krisztián triplázott, Szekeres Adrián és Molnár Marcell is betalált, így a vége - kapaszkodjanak meg! - 5-0-ás magyar győzelem.

A magyar fiatalok és vezetők rendkívül szerényen arról beszéltek, nem kell túlértékelni a sikert, mivel az ellenfélnél több fiatal játszott, ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy csütörtökön a Fulham több, e koroszályból már kiöregedett, 18 éves játékost is pályára küldött, de gólt így sem tudott szerezni. A szombati mérkőzésre jellemző, hogy az angol futballszövetség által küldött játékvezető - miután lefújta a metszően hideg szélben rendezett összecsapást - gratulált a magyar csapat képviselőinek, mondván, nagyon jó futballt játszottak a gyerekek.

És a bíró nem látta rosszul, de a hihetetlen technikai fölényben játszó agárdiak produkcióját nem is lehet másként értékelni. Mindenesetre Damien Matthew, a Chelsea utánpótlásáért felelős szakemberek egyike hosszasan faggatta Tamási Zsoltot, hogyan, mennyit, miként edzenek a srácok Agárdon, hogy ilyen jelentős legyen a fizikális különbség.

"Ilyen jellegű sorozatterhelésnek ritkán vannak kitéve ezek a gyerekek - mondta Tamási Zsolt a találkozót követően. - Ennek ellenére fizikailag, szellemileg bírtuk a tempót, sok helyzetünk volt, a csapatjátékban átlagon felül teljesítettünk, és külön örültem annak, hogy több játékosunk is kiemelkedő technikai tudásról és taktikai érettségről tett tanúbizonyságot. A második félidőben minden játékosnak lehetőséget adtam, és akkor is mi uraltuk a játékot."

Tamási Zsolt az egyhetes angliai túra tapasztalatait is összegezte. "A három sportszerű mérkőzés konklúziója az, hogy a mieink kondícionálisan felvették a versenyt a velük hasonló korú angol játékosokkal. Csapattaktikai téren nem észleltem lemaradást, menet közben is tudtunk szerkezetet váltani. Kreativitásban, játéktudásban a mi gyerekeink az itt megismert ellenfelek fölé nőttek. Most magunk is megtapasztalhatuk, hogy errefelé milyen kemény párharcok jellemzik a meccseket, de ehhez is tudtunk alkalmazkodni. Éreztük az angol mentalitást, hogy minden labdáért az utolsó pillanatig harcolni kell."

Domonyai László, az MTK Budapest ügyvezető igazgatója elmondta: ez a hét igazolta, hogy a tehetségek kutatása, tudatos kiválasztása, a kiváló feltételek mellett zajló, magas szintű képzése, menedzselése révén Magyarországon is lehet olyan játékosokat nevelni, akiknek minden esélyük megvan rá, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Nagy Tamás csapatkapitány kifejezte meggyőződését, hogy igenis érdemes sokat dolgozni. "Nagyon jól éreztük magunkat, kitűnő csapatok ellen játszhattunk - mondta az ifjú labdarúgó. - Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a túra létrejöjjön."

Németh Krisztián, a Sándor Károly Futballakadémia egyik legígéretesebb tehetsége pedig arról beszélt, hogy bár öt gólt szerzett a csapat kilenc találatából, a két győzelem és az egy döntetlen a csapat egységének dicsérete: "Sokat futó, sokat ütköző angol csapatokkal találkozhattunk, és a három meccsen rengeteg tapasztalatot szereztünk. Bár szép eredményeket értünk el, tudjuk, hogy még nagyon sokat kell tanulnunk."
Avatar
Cooltiszo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2004.10.08. 06:57:08
Tartózkodási hely: Bp

2006.03.31. 10:03:02

Johnatan Dos Santos-t beválogatták a Mexikói U17es csapatba. Ő is nálunk játszik, Giovanni öccse, és állítólag még tehetségesebb is mint a bátyja, akkor nem lehet rossz :wink: Nagy álma, hogy egyszer a bátyával együtt játszanak a válogatottban és a Barcában is.
Theo
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 363
Csatlakozott: 2005.05.25. 14:53:07

2006.03.30. 22:08:10

Nemto lehet h hülyeség de a magyar U17be van 1 Németh Krisztián nevű gyerek, most 2 válogatott meccsen 5 gól, az MTKban már első osztályban játszik rúgott már gólt is, lehet h tehetséges elkéne hozni és hátha lenne belőle vmi.mármint nem egy messi de mondjuk talán egy gera vagy jobb szintű focista lehetne belőle simán, sőőőőt.....
Xavi
Capitá del Barça
Hozzászólások: 557
Csatlakozott: 2004.10.19. 14:08:12
Tartózkodási hely: Keszthely

2006.03.21. 20:19:40

HAnonymus írta:Angol fordítás az utsó meccsről:

K A T T

Spanyol cikk az utsó meccsről:

http://www.fcbarcelona.com/esp/noticias ... 1809.shtml

Eredmények meg állás a harmadosztályból

http://www.diariofutbol.com/indexaelegi ... n=segundab

Bal oldalon a
Classification Grupo 3
alatt találjátok meg a tabellát:
Bocs a piramisért... még egy oldal címe...:http://www.futbolme.com

Itt a regionális bajnokságig minden eredmény és tabella fent van...még a játékoskeretek is (azt hiszemm azok csak a negyedosztályig...
Avatar
PetI
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 933
Csatlakozott: 2004.10.09. 10:59:55
Tartózkodási hely: London

2006.03.21. 19:26:05

:arrow:
Ahogy Cooltiszo írta:http://www.airfutbol.com/

Kötelező darabok a videók!!!!!!!!!!!!!
Ezen az oldalon vannak videók a fiatalokról

Itt meg egy régi cikk a Christmas Cup-ról.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21239
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2006.03.20. 22:22:25

El Payaso írta:Dos Santosnak nem itt kellene játszania? Én nem találtam a nevét.
Nem, o lejjebb van még.
El Payaso
Capitá del Barça
Hozzászólások: 527
Csatlakozott: 2005.06.15. 15:17:08
Tartózkodási hely: Eger

2006.03.20. 21:20:35

Dos Santosnak nem itt kellene játszania? Én nem találtam a nevét.
Köszönöm Istenem, hogy nem lettem realos!
Kép
El Payaso
Capitá del Barça
Hozzászólások: 527
Csatlakozott: 2005.06.15. 15:17:08
Tartózkodási hely: Eger

2006.03.20. 21:19:08

És 1 meccsel kevesebbet játszottak!
Köszönöm Istenem, hogy nem lettem realos!
Kép
HAnonymus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1407
Csatlakozott: 2004.10.08. 09:57:32

2006.03.20. 21:16:23

Angol fordítás az utsó meccsről:

K A T T

Spanyol cikk az utsó meccsről:

http://www.fcbarcelona.com/esp/noticias ... 1809.shtml

Eredmények meg állás a harmadosztályból

http://www.diariofutbol.com/indexaelegi ... n=segundab

Bal oldalon a
Classification Grupo 3
alatt találjátok meg a tabellát:
Rumig
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1319
Csatlakozott: 2005.08.26. 21:49:04
Tartózkodási hely: EU

2006.03.20. 21:14:22

Támogatom az ötletet, engem is érdekelnek a jövő barçásai, mert most csak néhányról lehet hallani, akiket lehet, hogy csak a média kapott fel. De az összefoglalókból kiszűrhető, ki teljesít folyamatosan jól.
2006. május 17., 2009. május 27.,
2011. május 28., 2015. június 6.
Ronaldinho 17
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1942
Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
Tartózkodási hely: Csepel

2006.03.20. 21:13:24

Húúú elsők vagyunk :shock: de [auto_cenzúra] :lol: amikor én néztem akkor középmezőnyban voltunk,remélem feljutunk!!!Volt egy tabellás oldal,nem találom,tudtok segíteni?köszi


HAJRÁ BARCA ÉS BARCA B(Vincze Ottó jeee :lol: )
ZSOLTI 10 - Hungarian F.C. Barcelona
HAnonymus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1407
Csatlakozott: 2004.10.08. 09:57:32

2006.03.20. 21:12:29

fcbarcelona.com-on keresd meg a meccsükről szóló hírt és küldd át ehgy fordítógépen!
El Payaso
Capitá del Barça
Hozzászólások: 527
Csatlakozott: 2005.06.15. 15:17:08
Tartózkodási hely: Eger

2006.03.20. 21:10:27

Én is szívesen olvasnék a B-ről! De ha nem itt, akkor megírná vki hogy hol írnak róla?
Köszönöm Istenem, hogy nem lettem realos!
Kép
HAnonymus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1407
Csatlakozott: 2004.10.08. 09:57:32

2006.03.20. 21:06:06

Már régóta be akartam írni mert szerintem tök jó hír, de csak most jutottam hszig. Szóval a B csapatról van szó teljes egészében. Év elején új edzőt kaptak, meg kicserélődött az egész csapat is, az egy korosztállyal lejjebb minden létezőt megnyertek. Na most ők játszanak a harmadosztályban és a szezon első felében még nem ment a szekér de már az élre álltak (!), mégpedig egy meccsel kevesebbet játszva vezetnek egy ponttal. Minden esély megvan rá hogy feljussanak (utoljára ez akkor sikerült amikor XAVI volt a csapat vezére) és jövőre játsszák a mini-Classicokat a Real B-vel a másodosztályban. Remélem ott is jók lesznek, meg ki is lehetne próbálni egykét arcot a nagycsapatban is!

Csak azért írtam mert ez a csapat alig kap nyilvánosságot pedig szerintem megérdemelné. Nekem most év közben k. sok dolgom van (gimi), de ha valaki megcsinálná a szerkesztők közül hogy nekiesik a meccsekről (spanyolul) írt összefoglalóknak heti egyszer (fcbarcelona.com) annak én pl tökre örülnék!

Na "csak" ennyit akartam, remélem pár arcnak (főle spanyolul bezsélőkenk...) :roll: felkeltettem az érdeklődését!

Ja, még azt lehagytam, hol le a kalappal az edzőjük előtt (Quique Costas-nak hívják és ő is támadófocit játszat, a B. B lőtte a legtöbb gólt ebben az osztályban), szerintem ő is lehetne Frenki utódja esetleg!
Avatar
Charlie
Öreg Harcos
Hozzászólások: 6901
Csatlakozott: 2004.10.08. 11:13:39
Tartózkodási hely: East Side

2006.03.15. 17:45:20

Valószínûleg lesz egy újabb spanyol csodagyerek az Arsenalnál, Fabregashoz hasonlóan õ is katalán származású, Barcelonából.
Fran Merida nem mehet addig az Arsenalhoz, amíg nem tölti be 16. születésnapját, amelyre most márciusban kerül sor. Merida hivatalosan még nem írta alá a szerzõdést az Arsenallal, így még nem tartozik a hivatalos kerethez.
Azonban mihelyt betölti- ebben a hónapban- a 16. életévét csatlakozhat a fiatal kerethez.
C.
Avatar
Cooltiszo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2004.10.08. 06:57:08
Tartózkodási hely: Bp

2006.03.05. 11:04:05

HAnonymus írta:Ez a Krkic videó legalább 3 éves, nézd meg milyen alacsony meg kölyökképű rajta, pedig idén már 16 éves lesz. De jól nyomja!
Sztem nem olyan régi az a vidi, de ahoz a vidihez képest, amin még 8-10 éves mindenképpen új.
HAnonymus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1407
Csatlakozott: 2004.10.08. 09:57:32

2006.03.05. 10:54:50

Ez a Krkic videó legalább 3 éves, nézd meg milyen alacsony meg kölyökképű rajta, pedig idén már 16 éves lesz. De jól nyomja!
Avatar
sasi1
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1291
Csatlakozott: 2005.07.09. 23:01:04

2006.03.05. 10:47:50

Megtudná valaki mondani, hogy Cristian Ceballos a barca melyik csapatában játszik?
Avatar
Tincho
Jugador del Barça
Hozzászólások: 121
Csatlakozott: 2005.12.26. 18:46:04
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

2006.02.05. 18:30:05

A Tony Calvo videó spec. nekem megvan, de azt a másikat nem tudtam letölteni! :(
Avatar
Szakacs
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1880
Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
Kapcsolat:

2006.01.29. 09:57:22

Cooltiszo írta:Senki sem nézte meg az oldalt?
Pedig megtaéáétam rajta a Ceballos-Ronaldinho videót, Krikicről egy elég friss videó, Dos Santosról a vb meccseiről összefoglaló. És többek között Nuru Sahinról, Kerlon, Anderson, Ryan Babel(na ő kéne nekünk).
Khhhmmm az egesz vidit letoltottem ! Az hogy mas mennyire foglalkozik vele az engem nem erdekel...
Tiziano Crudeli fan :!:
Avatar
Cooltiszo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2004.10.08. 06:57:08
Tartózkodási hely: Bp

2006.01.29. 09:40:28

Senki sem nézte meg az oldalt?
Pedig megtaláltam rajta a Ceballos-Ronaldinho videót, Krikicről egy elég friss videó, Dos Santosról a vb meccseiről összefoglaló. És többek között Nuru Sahinról, Kerlon, Anderson, Ryan Babel(na ő kéne nekünk).
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Cooltiszo 2006.01.29. 10:26:48-kor.
Avatar
Cooltiszo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2004.10.08. 06:57:08
Tartózkodási hely: Bp

2006.01.28. 15:10:34

http://www.airfutbol.com/

Kötelező darabok a videók!!!!!!!!!!!!!
Avatar
Szakacs
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1880
Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
Kapcsolat:

2006.01.28. 14:58:36

Cooltiszo írta:http://www.yourfilehost.com/media.php?c ... los_01.mov

Nemrég volt róla szó, de ő már régóta BArca játékos, nem új igazolás. Sztem róla volt szó. Ez egy régebbi videó.
igen o az... nalunk a tevebe ugy mutatta h uj igazolas, de ez a gyerek...en birom ahogy jatszik :)
Tiziano Crudeli fan :!:
Avatar
Cooltiszo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2004.10.08. 06:57:08
Tartózkodási hely: Bp

2006.01.28. 14:45:53

http://www.yourfilehost.com/media.php?c ... los_01.mov

Nemrég volt róla szó, de ő már régóta BArca játékos, nem új igazolás. Sztem róla volt szó. Ez egy régebbi videó.
Avatar
Fernando
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8674
Csatlakozott: 2005.09.30. 16:11:15
Tartózkodási hely: U.S.S. Enterprise

2006.01.02. 12:01:46

Los Banditos írta:
Fernando írta:emberek! ki ez a Cristian, meg Jordi Gómez? Rodriról sem tudok túl sokat! De ők kik? a B-csapatban nyomják vagy fiatalabb korosztályban? Vagy egy képet betehetne róluk vki! :roll:
A B csapatbam nyomják,Rodri már játszott az 1. csapatban Bari meccsen és egész jól,a Katalán-kupában gólt is szerzett a Nástric ellen. 8) A Többiről többet nem tudok
Az nem Verdú volt??? :shock:
Válasz küldése