Vitor Roque

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7380
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.21. 20:38:10

Engem megmondom őszintén, nem nagyon érdekel, melyik, mert mindenképp problémás a dolog. Ha ezzel a tudattal hoztuk el, akkor egyfelől semmi értelme nem volt, és lehetett volna jobb helyre tenni a Gavi miatt megnyílt keretet, plusz nagyon alja dolog emberileg egy fiatalt jegelni. Ha meg nem így számoltuk, csak szimplán nem kaphat egyetlen percet sem két hónap alatt a posztján, mert az első számú centert 3-0-nál sem lehet soha lehozni 10 percre sem, az szimplán borzasztó játékperc menedzselés, és szintén kicsit alja dolog a játékossal szemben. Kap perceket, csak balszélsőként meg jobbszélsőként.
És főleg azért szomorú a dolog, mert láttuk azért, hogy mi van benne. Oké, nem LL szint kezdőként talán fizikálisan, de semmi nem indokolja, hogy legalább az agyonnyert meccseken ne hozzuk be Lewy helyére. Mostanság volt pár ilyenünk. Attól félek, hogy belekerül egy Puig-spirálba, hogy először nem játszatják valamiért, pedig irtó tehetséges, aztán a sok üldögéléstől elmegy az önbizalma és a formája, és végül már azért nem fog játszani, mert már tényleg nem szint. Persze ettől még messze van, de egyre gyengébb mostanság, ha be is száll, még a posztidegenségéhez képest is, szóval az irány elég rossz. Remélem az új edző majd jobban sáfárkodik azokkal a játékosokkal, akiket a klub nagy erőfeszítések árán szerez meg, mert amikor az extra szűk keretbe érkeznek ilyen Seria A álomcsapat tagok, meg a (2.) legtehetségesebb brazil csodagyerekek, stb, és próbálkozás sincs a beépítésükre, azt tuti, hogy a fejét a kezébe temetve nézi, aki intézte.

Sokan írtuk nagyon a fórumon, hogy tök felesleges lesz ide most télen, Lewyt soha az életben nem fogja Xavi lehozni, nemhogy padon kezdetni, és itt volt Guiu fiatalnak arra a pár percre, amit kaphat néha. Sajna beigazolódott a dolog egyelőre. Nyárig mindenképp várni kellett volna vele, főleg, hogy alig maradt középpályásunk, oda sebtiben még valakit hozhattunk volna helyette.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3543
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2024.03.21. 20:00:17

Nem tudja valaki nincs valami kitétel a szerződésében, hogy ha ennyit és ennyit játszik akkor ennyit és ennyit ráfizetünk?

Vagy kifizettük egybe és csak simán játszik ilyen keveset?
Kép
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 752
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2024.03.09. 10:12:52

Felixnél már ma is többet ér. De Yamalon kívül a többi csatárunk se mutat nála többet. Úgy látszik, érdemes volt idehozni.
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4512
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2024.03.09. 09:53:16

Tegnap végre nem 6 percet kapott és élt is a lehetőséggel, bár megkockáztatom Lewával együtt játszatva nincs elég területe, távolabb is játszott tegnap a kaputól, de hihetetlen agilis, azok a megindulásai élményszámba mentek, kiharcolt egy sárgát is az ellenfélnek, eddig nekem nagyon tetszik amit látok tőle, kedden is kaphatna legalább 20 percet.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Avatar
Camp Nou99
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 357
Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
Tartózkodási hely: Surány

2024.03.09. 09:11:15

LG írta:
2024.03.08. 23:44:06
Keveset láttuk még szerintem ahhoz, hogy nagy jóslatokba bocsátkozzunk vele kapcsolatban, abban viszont egyetértek, hogy az eddigiek alapján játszhatna többet.
Így van, nem is értem hogy Xavi miért nem játszatja a srácot. Azért hogy a padon üljön 60millióért kárt volt elhozni Brazilból.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21223
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.08. 23:44:06

Keveset láttuk még szerintem ahhoz, hogy nagy jóslatokba bocsátkozzunk vele kapcsolatban, abban viszont egyetértek, hogy az eddigiek alapján játszhatna többet.
kmb
Jugador del Barça
Hozzászólások: 137
Csatlakozott: 2021.09.17. 11:34:56

2024.03.08. 23:08:57

Engem Ronaldora emlékeztet a stílusa mozgása...és úgy látom elég robbanékony.En azt mondom nagy játékos lesz belőle.
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.08. 22:53:33

Most is nagyon ügyesen ès szèpen játazik, meg elèg jó rugói vannak, ez látszott az elszúrt fejesènèl is. De van egy gyanúm, hogy gatya lehet az erőnlète, azèrt nem játazik többet. 10 perce van fent, a keresztbe futós szólója után levegőt alig kapott. Lehetsèges, hogy neki meg nèhány kiló minusz kellene.
Kép
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7435
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.03.04. 14:08:06

Camp Nou99 írta:
2024.03.04. 13:33:07
Ezért hogy a padot koptassa szegény kár volt áthozni az óceánon.
Gondolom nem erre számított hogy álmai csapatában még epizódszereplő sem lesz..
Tegnap jogos volt hogy nem állt be. Ha nincs az első félidei két kényszerű csere, könnyen lehet, hogy beáll, így is hármat cserélt egyszerre Xavi. Lewat fent hagyni pedig nem volt rossz döntés, pont az ilyen helyzetekben lehet az, hogy sikerül villannia egyet, akár védővel a nyakán. Nem olyan meccs volt, amikor lett volna terület , Roque pedig stílusából adódóan inkább akkor hasznos.
Legfeljebb Felix helyett behozni és a lengyellel együtt fent hagyni, Cancelot pedig kirakni balra a vonal mellé.
Forca Barca!!!!
Avatar
Camp Nou99
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 357
Csatlakozott: 2020.05.31. 14:32:47
Tartózkodási hely: Surány

2024.03.04. 13:33:07

Ezért hogy a padot koptassa szegény kár volt áthozni az óceánon.
Gondolom nem erre számított hogy álmai csapatában még epizódszereplő sem lesz..
ktm
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 454
Csatlakozott: 2012.05.18. 22:59:24

2024.03.04. 11:20:42

Fizikalisan meg nem szint(igen, 20 percre is necces). Remelem hamar felfejlesztik es a tobb jatekpercevel meglathatjuk, hogy mire kepes valojaban.
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4512
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2024.03.04. 10:42:46

bence0330 írta:
2024.03.03. 23:42:43
Teljesen érthetetlen, ami történik vele, basszus, gólokat lőtt kevés idő alatt, mozgékony, ezerszer jobban támadja a területeket, mint Lewy...

Az, hogy nem stabil kezdő, oké, senki nem várta, a kora sem indokolja. De hogy már csere sem...

Guiu-val pontosan ugyanez történt, lőtt pár gólt, amikkel meccseket döntött el, Roque is, aztán jön a jegelés. Érthetetlen, ez már igazából nálam felfoghatatlan kategória. Lewy meg továbbra is mindig végigjátszik mindent 35 évesen. Két remek cserével. Jó formában is van viszonylag, oké, de nem annyira, hogy egy 40 milliós igazolást ne lehessen behozni helyette 20 percre.
Detto ezek a gondolatok vannak a fejemben, agilis, jól mozog üres helyekre, gólérzékeny, csak ad a támadásnak, erre meccsek óta jegeljük, érthetetlen. E tekintetben megvetem Xavit, a lemondása helyett adhatna inkább erre válaszokat.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2182
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2024.03.04. 08:31:13

bence0330 írta:
2024.03.03. 23:42:43
Teljesen érthetetlen, ami történik vele, basszus, gólokat lőtt kevés idő alatt, mozgékony, ezerszer jobban támadja a területeket, mint Lewy...

Az, hogy nem stabil kezdő, oké, senki nem várta, a kora sem indokolja. De hogy már csere sem...

Guiu-val pontosan ugyanez történt, lőtt pár gólt, amikkel meccseket döntött el, Roque is, aztán jön a jegelés. Érthetetlen, ez már igazából nálam felfoghatatlan kategória. Lewy meg továbbra is mindig végigjátszik mindent 35 évesen. Két remek cserével. Jó formában is van viszonylag, oké, de nem annyira, hogy egy 40 milliós igazolást ne lehessen behozni helyette 20 percre.
Egyetlen logikus magyarázat van rá, valószínűleg nagyobb pénzeket kell kifizetni, ha játszik vagy gólt lő. Tegnap nem rá lett volna szükség. Középpályán nem ment át a labda.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7380
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.03. 23:42:43

Teljesen érthetetlen, ami történik vele, basszus, gólokat lőtt kevés idő alatt, mozgékony, ezerszer jobban támadja a területeket, mint Lewy...

Az, hogy nem stabil kezdő, oké, senki nem várta, a kora sem indokolja. De hogy már csere sem...

Guiu-val pontosan ugyanez történt, lőtt pár gólt, amikkel meccseket döntött el, Roque is, aztán jön a jegelés. Érthetetlen, ez már igazából nálam felfoghatatlan kategória. Lewy meg továbbra is mindig végigjátszik mindent 35 évesen. Két remek cserével. Jó formában is van viszonylag, oké, de nem annyira, hogy egy 40 milliós igazolást ne lehessen behozni helyette 20 percre.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
baas11
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1263
Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
Tartózkodási hely: Közép-pálya

2024.03.03. 23:15:51

Xavi , Ő mi a facert nem jetszhat gyakorlatilag pályára se lép ?!

Ezért kellett kivenni 40 millát Laporta zsebéből ?
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7435
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.02.08. 10:41:35

bence0330 írta:
2024.02.07. 20:53:36
Chino írta:
2024.02.07. 15:55:59
A Barca egy sor írásos és képi bizonyítékot nyújtott be, de a bizottság hét pontban kifejtve utasította el.
A Mundo közzétette de olyan hosszú, hogy esti olvasmánynak is elmenne. A vezetőség most a Fellebbviteli bizottsághoz fordul, korábbi esetekre is hivatkozva, bár nem tudom ennek mi értelme van, biztosan nem azt remélik, hogy máshogy fognak dönteni, inkább médiacirkusz az egész.

Guiut nem nagyon fogjuk játszatni, mert sérüléssel bajlódik, a jövő hét elejére lehet hadra fogható, hacsak nem gyógyul fel nagyon gyorsan. Bár egy izomsérülést nem jó siettetni.
Szerintem inkább Fermin vagy Dani Rodriguez lehet ebből. Utóbbit mondjuk nagyon megnézném, kíváncsi vagyok mit tudna alkotni.
Raphinha is elég kérdéses, ha játszik is, egy egész meccset nem fog bírni, úgyhogy lehet, hogy megint Yamalnak kell előlépnie.
Ja, ennyire engem sem érdekel. Vagyis érdekelne, ha lenne bármi értelme, de gondolom nincs.
Á, köszi, én leragadtam ott, hogy kb két hete egyszer beteg volt, nem tudtam, hogy sérült is.
Most visszanéztem, amit MichaaBee belinkelt Nachora, na az kemény, a játékost le is kellett vinni. Itt meg Roquénak gyakorlatilag odacsúsztak és ő kapott egy sárgát. És teljesen ugyanaz az impactja a kettőnek eltiltásilag. Döbbenet, ami Spanyolországban zajlik. Követem az olasz ligát is, ott is megy a bírószidás, vannak hibák, de sehol sincsenek ehhez képest. Tényleg nem lehet eldönteni, hogy itt most valami csalás megy, vagy csak ennyire értékelhetetlen a színvonal.
Az a legviccesebb, hogy lefényképezték utána edzésen a "sérült" lábat és volt rajta egy seb, aztán kiderült, hogy nem is az ő lába volt és jött a magyarázkodás, hogy az övé volt csak éppen a másikat fotózták le.
Ráadásul közvetlenül a sípcsontjánál volt ez a seb, amit a sípcsontvédő egyértelműen takar.
Az az igazság, hogy a VAR nemhogy használ, inkább több csalásra ad esélyt. Egyre több hanganyag kerül napvilágra (még a Getafe ellenit is elővették) és a VAR szobában ülők nagyon befolyásolják az ítéleteket, folyamatosan győzködik a bírót egy-egy ítéletnél. Kihasználják, hogy a kutya sem fog emlékezni arra, hogy ki ült ott fent, mindenki a játékvezetőt fogja elővenni.
Nem véletlenül indított pert a játékvezetői testület a sok kiszivárogatás ellen, a bibi csak az, hogy a szerződésben foglaltak szerint a Mediapro felveheti ezeket a beszélgetéseket is.
Forca Barca!!!!
kmb
Jugador del Barça
Hozzászólások: 137
Csatlakozott: 2021.09.17. 11:34:56

2024.02.07. 21:35:43

"Tényleg nem lehet eldönteni, hogy itt most valami csalás megy, vagy csak ennyire értékelhetetlen a színvonal."Semmi más csak az ami évtizedek óta.Anno mikor a Barsza sorra nyerte a bajnokságot akkor is megvolt ez az ellenszél,de nem ennyire durván.Azért tudtunk nyerni mert sokkal jobb csapatunk volt,és nem lehetett semmivel kompenzálni.Érdekes az is hogy Gill madridzano vezette a a Girona real elótti meccsét,és akik veszélyeztetve voltak mind kiszórta,plusz az edzót ráadásnak.Aki nem látja mi megy a la ligába az nem nézi.Bellinghamnek hány sárga,ill piros maradt el idáig?Legutóbb az Atl ellen is elmardt kettő sárga simán mennie kellett volna zuhanyozni.A sevilla ellen Talpal beleszált az emberbe,de valahogy azt is meguszta..érdekes nem?Valahol olvastam hogy még soha senki ellen nem töröltek ilyet,kivéve egy csapatot,de annak kétszer is.Lehet gondolkodni hogy melyik volt az.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7380
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.02.07. 20:53:36

Chino írta:
2024.02.07. 15:55:59
A Barca egy sor írásos és képi bizonyítékot nyújtott be, de a bizottság hét pontban kifejtve utasította el.
A Mundo közzétette de olyan hosszú, hogy esti olvasmánynak is elmenne. A vezetőség most a Fellebbviteli bizottsághoz fordul, korábbi esetekre is hivatkozva, bár nem tudom ennek mi értelme van, biztosan nem azt remélik, hogy máshogy fognak dönteni, inkább médiacirkusz az egész.

Guiut nem nagyon fogjuk játszatni, mert sérüléssel bajlódik, a jövő hét elejére lehet hadra fogható, hacsak nem gyógyul fel nagyon gyorsan. Bár egy izomsérülést nem jó siettetni.
Szerintem inkább Fermin vagy Dani Rodriguez lehet ebből. Utóbbit mondjuk nagyon megnézném, kíváncsi vagyok mit tudna alkotni.
Raphinha is elég kérdéses, ha játszik is, egy egész meccset nem fog bírni, úgyhogy lehet, hogy megint Yamalnak kell előlépnie.
Ja, ennyire engem sem érdekel. Vagyis érdekelne, ha lenne bármi értelme, de gondolom nincs.
Á, köszi, én leragadtam ott, hogy kb két hete egyszer beteg volt, nem tudtam, hogy sérült is.
Most visszanéztem, amit MichaaBee belinkelt Nachora, na az kemény, a játékost le is kellett vinni. Itt meg Roquénak gyakorlatilag odacsúsztak és ő kapott egy sárgát. És teljesen ugyanaz az impactja a kettőnek eltiltásilag. Döbbenet, ami Spanyolországban zajlik. Követem az olasz ligát is, ott is megy a bírószidás, vannak hibák, de sehol sincsenek ehhez képest. Tényleg nem lehet eldönteni, hogy itt most valami csalás megy, vagy csak ennyire értékelhetetlen a színvonal.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
MichaaBee
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5727
Csatlakozott: 2007.11.09. 15:12:26

2024.02.07. 20:18:55

Vicc... Emlékeztetőül itt van Nacho szabálytalansága, ami utána enyhítették az eltiltását, hogy játszhasson a clásicón... :roll: Közröhej, ami itt folyik, de persze megy még a negreirázás...
https://youtu.be/cF7ol8lJnI8?si=DiwfS1yR4TQROxJ5&t=160
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3967
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2024.02.07. 16:01:48

kmb írta:
2024.02.07. 13:02:30
Na akkor Romero robbanthat,ha tényleg van a birtokában valami.Azt mondta ha nem törlik el,akkor nyilvánosságra hoz valami súlyos dolgot a játékvezetőkre nézve.Kivancsi leszek a Barsza mit fog ezután az ítélet után kommunikálni.
Forrásmegjelölés?
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7435
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.02.07. 15:55:59

bence0330 írta:
2024.02.07. 15:16:51
Van amúgy valami hivatalos indoklás? Mert egy dolgot tudnék félig elfogadni (nyilván az is nevetséges lenne utólag), hogy elsőre ki kellett volna állítani. Akkor nem nagyon puffoghatnánk. De ha a második sárgáról volt szó, amikor gyakorlatilag az ellenfél jött nyújtott lábbal és ha valaki, inkább ő volt szabálytalan... akkor egy nagy tál hányadék az egész.

Nagyot nem bukunk vele, hátha Lewy is kicsit megtalálta magát, meg így legalább Guiut is kénytelenek leszünk nem elhanyagolni, szóval nem is annyira az impact érdekel, ami az eltiltásával jár, hanem az igazságtalanság.
A Barca egy sor írásos és képi bizonyítékot nyújtott be, de a bizottság hét pontban kifejtve utasította el.
A Mundo közzétette de olyan hosszú, hogy esti olvasmánynak is elmenne. A vezetőség most a Fellebbviteli bizottsághoz fordul, korábbi esetekre is hivatkozva, bár nem tudom ennek mi értelme van, biztosan nem azt remélik, hogy máshogy fognak dönteni, inkább médiacirkusz az egész.

Guiut nem nagyon fogjuk játszatni, mert sérüléssel bajlódik, a jövő hét elejére lehet hadra fogható, hacsak nem gyógyul fel nagyon gyorsan. Bár egy izomsérülést nem jó siettetni.
Szerintem inkább Fermin vagy Dani Rodriguez lehet ebből. Utóbbit mondjuk nagyon megnézném, kíváncsi vagyok mit tudna alkotni.
Raphinha is elég kérdéses, ha játszik is, egy egész meccset nem fog bírni, úgyhogy lehet, hogy megint Yamalnak kell előlépnie.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7380
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.02.07. 15:16:51

Van amúgy valami hivatalos indoklás? Mert egy dolgot tudnék félig elfogadni (nyilván az is nevetséges lenne utólag), hogy elsőre ki kellett volna állítani. Akkor nem nagyon puffoghatnánk. De ha a második sárgáról volt szó, amikor gyakorlatilag az ellenfél jött nyújtott lábbal és ha valaki, inkább ő volt szabálytalan... akkor egy nagy tál hányadék az egész.

Nagyot nem bukunk vele, hátha Lewy is kicsit megtalálta magát, meg így legalább Guiut is kénytelenek leszünk nem elhanyagolni, szóval nem is annyira az impact érdekel, ami az eltiltásával jár, hanem az igazságtalanság.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7213
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2024.02.07. 13:48:41

kmb írta:
2024.02.07. 13:02:30
Na akkor Romero robbanthat,ha tényleg van a birtokában valami.Azt mondta ha nem törlik el,akkor nyilvánosságra hoz valami súlyos dolgot a játékvezetőkre nézve.Kivancsi leszek a Barsza mit fog ezután az ítélet után kommunikálni.
Hogy elhatárolódik Romero-tól és a módszereitől,fenyegetéseitől?!

Remélem fű alatt szervezik a szuperligát keményen,mert egyre kevesebb ember fog így leülni focit nézni az évek múlásával. Bohózat és undor,ami az egészet átitatja.
Avatar
Saviola
Júdás 2, az áruló
Hozzászólások: 4961
Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
Tartózkodási hely: Tolna

2024.02.07. 13:20:25

Szánalmasan nevetséges az egész. :)
,,Azt hitted, hogy mi történt."

Válasz küldése