Alejandro Balde

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
mvik
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 301
Csatlakozott: 2009.06.05. 22:43:57

2023.09.20. 17:39:53

bunga írta:
2023.09.20. 16:47:01
Yokozuna írta:
2023.09.20. 15:46:11
Ennyiért a nyakunkon marad. Nem sokat fejlődött a játéka mióta megkapta a bizalmat. Szerintem nem tudtuk pótolni vele Albát.
Vagy kéne mellé egy bevethető balhátvéd, amíg letisztul a játéka.
A csillagászati kivásárlási ár éppen arra való, hogy "a nyakunkon maradjon". Az pedig, hogy idén baj van a beadásaival, nem csak az ő hibája, hanem az edzéseké is, amiken részt vesz.
Én is úgy gondolom, hogy az edzéseken kéne vele jobban foglalkozni. Kiszámítható lett, mert a jobb lábát nem használja és tudja már mindenki vele szemben, hogy a bal lábára cselez majd és próbálja beadni. Alba is bal lábas volt, de ha az kellett akkor azért jobbal is tudott jó beadásokat meg passzokat adni, Baldénál ezt eddig nagyon nem látom. Ha fejlesztenék a gyengébb lábát is meg a beadásait is akkor sokkal de sokkal veszélyesebb játékosunk lenne mert az emberét azt képes megverni.
mvik
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 729
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2023.09.20. 16:47:01

Yokozuna írta:
2023.09.20. 15:46:11
Ennyiért a nyakunkon marad. Nem sokat fejlődött a játéka mióta megkapta a bizalmat. Szerintem nem tudtuk pótolni vele Albát.
Vagy kéne mellé egy bevethető balhátvéd, amíg letisztul a játéka.
A csillagászati kivásárlási ár éppen arra való, hogy "a nyakunkon maradjon". Az pedig, hogy idén baj van a beadásaival, nem csak az ő hibája, hanem az edzéseké is, amiken részt vesz.
Yokozuna
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1635
Csatlakozott: 2008.11.22. 18:54:18

2023.09.20. 15:46:11

Ennyiért a nyakunkon marad. Nem sokat fejlődött a játéka mióta megkapta a bizalmat. Szerintem nem tudtuk pótolni vele Albát.
Vagy kéne mellé egy bevethető balhátvéd, amíg letisztul a játéka.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.09.20. 13:17:56

Megújították a szerződését, 2028-ig írt alá 1000 millió eurós kivásárlási árral.
Forca Barca!!!!
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.09.06. 15:33:15

andras953 írta:
2023.09.06. 14:38:20
Egyébként tud valaki olyan statisztikai oldalról, ahonnan megtudható, hogy egy adott meccsen melyik Barca játékos mennyit futott, passzolt (helyesen), mennyit cselezett (sikerrel), hány labdát szerzett (szerelt), hány párharcot nyert illetve vesztett el, stb.Ez azért is érdekel, mert az utóbbi időben feltűnt nekem, hogy azáltalam is kedvelt Balde túl kényelmesen és nem túl sikeresen védekezik.
Ez mondjuk köszönhető annak, hogy ő játszik a támadósorban szélső poszton és fel alá kell rohangálnia egész meccsen, így természetes, hogy nem ér vissza annyit védekezni.
Forca Barca!!!!
andras953
Jugador del Barça
Hozzászólások: 127
Csatlakozott: 2020.06.14. 09:35:42

2023.09.06. 14:38:20

Egyébként tud valaki olyan statisztikai oldalról, ahonnan megtudható, hogy egy adott meccsen melyik Barca játékos mennyit futott, passzolt (helyesen), mennyit cselezett (sikerrel), hány labdát szerzett (szerelt), hány párharcot nyert illetve vesztett el, stb.Ez azért is érdekel, mert az utóbbi időben feltűnt nekem, hogy azáltalam is kedvelt Balde túl kényelmesen és nem túl sikeresen védekezik.
Nagybarcelona
Capitá del Barça
Hozzászólások: 777
Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31

2023.08.26. 07:02:02

Troym írta:
2023.08.25. 22:43:44
Valami bokaproblémája van, kérdéses a hétvégi játéka.
Ez akkor eddig 3 játékos Araujoval és Pedrivel, mondjuk nála nem írnak hetekig tartó sérülést. gondolom valami húzódás.
Plusz tétel, hogy Alonso nincs regisztrálva, így érdekes ki játszik, ha Balde nem vállalja.
Alonso hivatalosan regisztrálva lett. Megkaptuk a választ. Holnap azt is, hogy lehet e rá számítani csere bhv-kènt, a Villarreal nem rossz csapat. Miranda mèg mindig elérhető apróèrt, hiszen a következő eladás fele a Barcát illeti. 9 millióèrt adnák a PL-be.
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3186
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2023.08.26. 06:48:01

Roberto játszott már a bhv poszton is párszor, eddig is valószínű volt, hogy pályára fog lépni, így meg, hogy 3 posztról is kiesett emberünk el is lehet könyvelni. Mondjuk van elég bajunk, jó korán elkezdődött a sérüléshullám nálunk is.
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.08.25. 22:43:44

Valami bokaproblémája van, kérdéses a hétvégi játéka.
Ez akkor eddig 3 játékos Araujoval és Pedrivel, mondjuk nála nem írnak hetekig tartó sérülést. gondolom valami húzódás.
Plusz tétel, hogy Alonso nincs regisztrálva, így érdekes ki játszik, ha Balde nem vállalja.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.05.30. 14:37:02

Szerintem részletesebb vizsgálatokat végeznek még, és majd látják, hogy mi a teendő. Ha bármilyen formában is kérdéses Baldé szereplése, vagy bokája, akkor szerintem a Jordi Alba dolgot muszáj felülvizsgálnunk. (Sokkal inkább neki még egy év, valami közepes fizuval, mint bármilyen random igazolás.)
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2023.05.29. 11:37:25

Troym írta:
2023.05.29. 11:31:32
Sajnálom nagyon a srácot, de így is szerencsés, hogy most és nem szeptemberben történt. Megint egy BL szezonba kerülne a sérült játékos(ok) hiánya.
Ezt nagyon szem előtt kell tartani az átigazolási szezonban és ennek megfelelően igazolni, így hogy hatalmas bértömegtől megszabadulunk még okosan meg is lehet valósítani.

Esedezhet bocsánatért ez az állat hogy nem direkt volt, de aki egy már tét nélküli meccsen(ráadásul legendák-stadionbúcsúztatón) ilyen belépőre képes, mindezt egy 19 éves fiatal ellen annak nem való az élsport [-X
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.05.29. 11:31:32

Sajnálom nagyon a srácot, de így is szerencsés, hogy most és nem szeptemberben történt. Megint egy BL szezonba kerülne a sérült játékos(ok) hiánya.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8005
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2023.05.29. 10:28:26

A belépőt látva olcsón megúszta Baldé. Az az ökör, aki rácsúszott, minimum 2 pirosat érdemelne, de grat a jatekvezetőnek is, akinek a VAR kellett ahhoz, hogy pirosat adjon egy ilyen becsúszásért.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6589
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2023.05.29. 10:19:17

Részleges szakadást és 6-7 hetet írnak a hivatalos oldalon.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6589
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2023.05.28. 23:04:17

Elég csúnyán nézett ki, mielőbbi felépülést a srácnak! Nem is baj, ha a Nemzetek Ligáját Ő is kihagyja, de reméljük semmi maradandó nem lesz belőle.

Gratulálok a baromnak aki a teljesen tét nélküli meccsen a 13. percben így rácsúszik egy 19 éves srácra.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.05.16. 16:39:24

Baldeval megvan a megállapodás, 2027-ig hosszabbít a klubbal, amint a liga elfogadja a tervezetet, hivatalossá is válik.
Forca Barca!!!!
Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1012
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2023.04.18. 22:25:47

Gaillard írta:
2023.04.18. 21:56:55
A srác pár héttel ezelőtti riportjából, innen a honlapról
Tényleg, erről meg is feledkeztem.
Gaillard
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 303
Csatlakozott: 2019.04.03. 06:01:56

2023.04.18. 21:56:55

A srác pár héttel ezelőtti riportjából, innen a honlapról:

Elsősorban balhátvéd vagy, de egy előrébbtolt szerepben is tudsz játszani

“Szélsőként is tudok játszani. Régebben szélső voltam, soha nem akartam hátvéd lenni. Egy nap aztán ott kaptam lehetőséget, és ott is maradtam. Gyors vagyok, valamint jó vagyok az egy az egy elleni szituációkban.”
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3229
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2023.04.18. 21:30:16

brazilfan írta:
2023.04.18. 20:05:10
Akár jól is elsülhetett volna
Nem így lett, de akár így is lehetett volna,
Erről nekem előbb jut eszembe a szerencsejáték meghatározása, mint a labdarúgásé.
Baldé volt már jhv is, ha jól emlékszem, most balszélső. Ő biztosan a kapuba is beállna örömmel, de még azért nem vagyunk ennyire játékosok nélkül.
3 védős felállásban a középpálya bal oldalán még simán....
Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1012
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2023.04.18. 20:05:10

Akár jól is elsülhetett volna, kétszer-háromszor beindul a védők mögé, jön a labda, egy csel, beteszi középre, Lewandowski bepasszolja.
Nem így lett, de akár így is lehetett volna, az ő saját, valamint a középpályások és Lewandowski képességei alapján.
drobika
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1412
Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
Tartózkodási hely: Pécs

2023.04.18. 16:32:28

Azért az szegénységi bizonyítvány, ha Fati és Torres mellett neki kell szélsőt játszania.
Az, hogy BH-ként jól fut fel a szélen, támadja a kaput, egészen más, mint szélső támadót játszani.
Szerintem teljesen értelmetlen volt őt odarakni. Látszott, mennyire idegen neki az a fix feltolt helyzet.
Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1012
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2023.04.18. 08:34:04

Troym írta:
2023.04.18. 07:51:48
nehogy a problémát kb 15 évre megoldó srácot átképezzük.
Kipróbálásról volt szó, ami nem azonos az átképzéssel, a jobb oldalon sem azért játszott, mert jobbhátvéddé akarták átképezni, hanem mert hiány mutatkozott, és ő alkalmasnak látszott arra, hogy betöltse. És mikor máskor lehetne kipróbálni élesben, ha nem egy simának ígérkezett meccsen, úgy, hogy mögötte ott van Alba.
De most egymást múlták alul, és pont abból nem mutattak semmit, amiben nagyon jók szoktak lenni.
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.04.18. 07:51:48

Miután 5 évig hallgattuk mennyire nincs Alba helyett/mellett senki kb minden edzőtől, nehogy a problémát kb 15 évre megoldó srácot átképezzük. Balde legyen csak bhv.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
sansz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 843
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2023.04.17. 16:52:48

brazilfan írta:
2023.04.17. 12:47:01


Nem biztos, hogy lesz még rá alkalom, pedig talán érdemes lenne próbálgatni,
Hát bem tudom, Balde egy nagy k7ncs,első pillanattól kezdve látszódott,hogy ő egy nagyon jó balhátvéd. Ha MCben lenne,akkor most a rossz meccseket arra fognánk,hogy nekünk nincs Baldénk. Nyáron meg 100 millákat fizetnénk érte.
Szerintem aki ilyen jó az eredeti posztján,azt nem kell pakolgatni sehova. Az,hogy a támadóink ki lettek herélve, le lettek építve, ezt nem Baldéval kéne helyrehozni, hanem a támadókat kéne visszaépíteni.
Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1012
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2023.04.17. 12:47:01

bence0330 írta:
2023.04.17. 11:29:31
Én mondjuk mindkettejük szerepeltetése esetén inkább Albát tenném előrébb…
Ennek ellenére nem elvetélt ötlet az ott játszatása, csak nálam a kettejük közül inkább Alba illene oda, ha már dönteni kellene. Több gólpassz jönne tőle.
Nem biztos, hogy lesz még rá alkalom, pedig talán érdemes lenne próbálgatni, de 4 pont elvesztegetése után szerintem most nemigen lesz kísérletezgetés.
Én nem vagyok jó a számokban, statisztikákban, de megnéznék egy olyan adatot, hogy a játékperceikkel arányosan melyiküknek volt hatékonyabb a támadójátéka.
Válasz küldése