Sok dologban egyetértünk, de a kora is -akárki akármit mond- bőven befolyásolja. Szét van hajtva, olyan fizikai megterhelést kapott a szezonban, ami nem egy 17-18 éves kölyöknek való, főleg, hogy alsóbb osztályból érkezett. És nem lehet elvárni tőle, hogy majd ő fogja irányítani a csapatot és megteremteni a különbséget. Xavi pl. az első tétmeccsén a válogatottban 21-22 évesen debütált kiegészítő emberként és az se egy bivaly csapat volt. (pedig akkor már bőven játszott a klubcsapatban is) Szerintem sokan elmékszünk arra a VB-re is. (bár legalább ott voltak gólvágók)bence0330 írta: ↑2021.06.15. 11:49:01A vagányság nem tudom mennyire függ a fiatalságától (sőt, fiatalon kifejezetten jellemző vonás már általában), szerintem ez sokkal inkább személyiségbeli kérdés. Egy Foden, Sancho, Fati, és akár alacsonyabb szinten Puig ésatöbbi nem érdeklődik a másik hogyléte felől, hanem kőkeményen lecselezi az ellenfelét/megindul/elllövi, ésatöbbi, nyilván amiben épp jók. Azért tettem be 1-2 Barcás nevet is, hogy látszódjon, hogy hiába van ott Messi, azért attól még lehet vagánynak lenni. Szerintem látszik a Messihez való hozzáállásán is, messze ő passzol neki a legtöbbet feleslegesen, visszahúzódó típusnak tűnik, aki alkalmazkodik inkább a környezetéhez, semmint aktívan irányítja azt. Én így láttam eddig, persze simán lehet egy későn érő cserebogár.Chino írta: ↑2021.06.15. 11:09:51Azért nem mondanám hogy annyira eltűnt. Tény, hogy nem ő volt aki pörgette a csapatot és néhányszor nagyon eltűnt, de voltak klasszis megoldásai. A védelem mögé is belöbbölt két olyan labdát, amit Xavi is jobb napjain csinált. Az egyiket (tévesen) behúzták lesnek, a másikból pedig helyzet lett. Viszont látszott, hogy amikor előre játszott/megindult szinte mindig felpörgött a csapat, nem is nagyon vesztett labdát. Lehet hogy az a jó értelemben vett vagányság, önbizalom hiányzik, ami ennyi idősen valljuk be érthető.
Ha valaki látta látt a Portugália elleni meccset, szembetűnő volt, hogyx mit jelentett Pedri beállása. Úgy felpörgette a csapatot, hogy csak a vak nem látta a kontrasztot.
Mondjuk az ő és a többi játékos megítélése is más lenne ha a tiszta ziccerek felét bevarrták volna Moratáék. Félidőben már nyugodtan mehettek volna 3-4 góllal. Egy Villa/Torres nagyon hiányzik abból a csapatból, bár ha elkezdené Gerard Morenot játszatni Lucho,biztos előrébb lennének.
Továbbá a Messivel való szereplése tuti, hogy ilyen téren nem tett jót neki, lehet, hogy ennél vagányabb lenne, ha nem lenne folyamatosan alárendelt szerepben - kétoldalú, mert nem kéne ennyire alárendelni magát, de akkor is, más csapatból lehet, hogy jobban érkezett volna ide - és akkor még meg sem említem, hogy miattunk van ennyire kifulladva. Szóval összességében mi nagyon nem tettünk neki jót, és sajna 21-ben már ő sem tett nekünk jót szerintem.
A többiben egyetértek, ki is emeltem a korábbi hozzászólásomban is, hogy az az 1-2 remek bellöbbölt labdája megvolt, ami mutatja az ígéretet, de amit az átlag labdaérintéseivel kezd, illetve amennyire bevonja magát a játékba, az szerintem még mindig bőven kevés egy spanyol válogatott/Barca szinten. Értsd, lassan beépíteni mindkét helyen rendben van szintre, de nem elsőszámú stabil kezdőnek a posztján, mert túl kevés így a hatása a meccsre, vannak jobbak nálunk is, és spanyolországban is. A Portugál meccset pont nem láttam, a barátságosak annyira nem érdekeltek, de miután pár napja említetted, megnéztem, és tényleg kifejezetten jól szállt be, volt hatása a meccsre. A márciusi selejtezőket láttam, azokon siralmas volt úgy mindenestől az egész spanyol támadójáték Olmón kívül, és Pedri maga is nagyon gyenge volt - de akkor szerintem még fáradtabb állapotban volt amúgy, és rohadtul nem lenne fair pálcát törni emiatt felette, mint inkább azok felett, akik ennyit nyomatják.
Az teljesen jogos, hogy nagyon nagy terhet helyeztek a vállára, de szerintem sikerült ezt a lécet megugrani. Amíg bírt mozogni a pályán komoly teljesítményt rakott le és egy ilyen fiatal srác, első szezonjában Messi mellett természetes, hogy nem vállal annyit és többnyire inkább a biztosra megy. Fati ilyen szempontból más tészta és kb. 10-ből 1 ember vállalkozna így.
Mindenesetre ha tükrözte volna a játék az eredményt neki is más lenne most a megítélése. Most is csak a portugál meccsre tudok hivatkozni a spanyolok szempontjából, ahol Morata egymaga eltehetett volna 3-4 gólt. Ennek a válogatottnak ez lesz a veszte és amíg Lucho Moratát erőlteti nem lesz máshogy. Nem tudom miért nem kap Moreno esélyt, aki bomba szezont ment, ez az önfejűség vezet majd a kieséshez.