Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Nem nagyon követtem a B felkészülését, Moribaval mi a helyzet? Úgy rémlik Fati mellett neki is a B-vel kellett volna készülnie.palesz77 írta:Nem tudom, hogy ki ismeri itt, de hátha pár embert érdekel. Ansu Fati a nagyokkal edzett most 2 napon keresztül. Még a végén bekerül a keretbe is, ugyanis Rafinha is külön edzett a már.. Örülnék nagyon, jelenleg benne látok a legtöbbet a támadóink közül.
Aki nem ismeri, a támadóharmadban mindenhol tud játszani, nem egy Neymar, de azért jól cselez, labda nélkül nagyon jó, kis területen nagyon jó, védekezni se lusta, és gólerős is. 17 éves lesz még csak amúgy, még hivatalosan nem is B kerettag, az a terv vele elvileg, hogy ingázik a B és a Juvenil között, de az előszezon után szerintem fent fog ragadni teljesen a B-ben, rendre a legjobbjuk volt a meccseken, amiket lehetett követni. Van róla videóm is, akit érdekelne:
Ansumane Fati ● Full Season Show ● 2018/19
fcjoc írta:Most nagyon rá vagytok pörögve erre a CPerez gyerekre. 2 meccsen kapott ha jól tudom 2x1 félidőt.
Kérdés, hogy mennyire korrekt egész évben a játékosa fülébe sugdolózni, és erőltetni , hogy hosszabbítsanak nagyobb fizuért,, vagy igazoljanak el máshova hatalmas transzferdíjért, mert neki abból van a nagy bevétel.MatyiG írta:Igen, de Raiola jól teszi a dolgát, neki az a cél, hogy az ügyfelei minél több pénzt kapjanak, amivel egyenes arányban ő is.
Senkinek nem muszáj aláírni a PSG-be Raiola miatt.
Erről van szó, hogy nem tetszik... vagy nem értem, mert ez így elég semmitmondó. Bartomeu is csak a dolgát teszi, Valverde is. Mégis beszéd téma!MatyiG írta:Mondjuk Raiola csak a dolgát teszi, persze más kérdés, hogy ilyenkor ez nekünk nem tetszik.
Azért itt kicsit más a kettő. Egy olyan srácról beszélünk, akinek még 4 szintlépésre van a Barca első csapata. Mire odaér kapjon 6-7 milliót kezdő fizunak, vagy hogy? Nem mellesleg ezek a nagy fizetések azért veszélyesek, mert akkor a többi Masia növendék miért ne kérjen ennyit? Juvenil B-be mondjuk j9vőre lesz, aki jobban teljesít mint Xavi, de negyede ennyit kap. Akkor mi van? Mert írhatod az aranylabdákat, de az akadémiát követők beszámolói alapján Xavi nem emelkedik ki ennyire nagyon, még ha nyilván tehetséges is.drobika a Barca Igazolások topicban írta:Simons: 200 ezer Euro fizetést ígért neki a klub éves szinten.Nyilván elképesztő összeg Ft-ba számolva...16 éves gyerek.De ott van, hogy 4X aranylabdás, egy nagyon nagy tehetség. És simán elengedjük Raiola általa PSG !!!!-hez. Végül is Griez fizetése csak 20 millió Euró, azaz 100X-a !!!! a gyerekének.
Mondjuk engem a De Jong-féle igazolások, akik egyértelműen a kezdőbe jönnek, annyira nem zavarnak.recrea írta:A tendenciával van a probléma, nem azzal, h egy srác eligazol. Hanem, h sorban igazolnak el, nem kapnak lehetőséget, és rájuk igazolunk 75 millióért De Jongokat.
Egyetértek, majd meglátjuk hogy valóban nagyot buktunk e. Én még csak 15 éve nézek focit de már legalább 50 “új Ronaldinho”t láttam.Messithebest írta:Nehogy mar egy 16 eves kolyok miatt sirjunk, hogy elment... Lehet belole nagy jatekos, de ha inkabb a penzt valasztja akkor mehet Isten hirevel.. Neymar is azt valasztotta, aztan lattuk milyen jol erzi magat... Ha meg annyira lesz jo mint a Bojan-Deulofeu-Gai Assulin harmas akik pont ugyanigy agyon voltak sztarolva az ifiben, akkor meg plane nem ertem ezt a tomeghiszteriat.
Igazad van, viszont Ini 84-es születésű 2002-ben volt 18 éves és akkoriban, nem a BL serlegért harcoltunk, bajnokságok se a Barca győzelméről szóltak...recrea írta:A tendenciával van a probléma, nem azzal, h egy srác eligazol. Hanem, h sorban igazolnak el, nem kapnak lehetőséget, és rájuk igazolunk 75 millióért De Jongokat. Elhiszem, h ügyes meg klasszis lehet, de nekem senki ne mondja, h az akadémián 10 éve nincs hasonló tehetség, mert még elhiszem, amikor a világot járja gyerekek után a klub, és csak a fullos tehetségeket viszi a La Masiaba...adódik jelenleg a kérdés: mi a tökömért, ha elköltünk két év alatt 500 millió eurót?
Lehet mantrázni, h Xavi vagy Ini is kivárta a sorát, csakhogy mindketten a felnőtt keret tagjai voltak 18 éves korukra és rendre meg is kapták a lehetőséget a játékra, ezt pedig onnan tudom, h emlékszem rá. 10-15 éve ez a Simons fiú nálunk lenne klasszis, nem menne el egy Párizsba.