Újraalkották a legendás képet!
Making history together pic.twitter.com/zIRPjawsLO
— FC Barcelona (@FCBarcelona) January 12, 2026
Ja, lehet nem írtam, csak a npxG-vel való összevetés miatt egyértelműnek gondoltam, akciógólokról van szó. Abban 7 százalékkal verte Mbappét is. Tudom, be kell lőni a tizit, nem akarom lebecsülni, de azért az mégiscsak más kategória, ha nem te vagy a rúgó, akkor ilyen összehasonlításokban óriási hátrányba kerülsz függetlenül a szintedtől.menczel írta: ↑2025.12.09. 00:56:10Semmiképpen ne hallgass a károgókra, a statok jöhetnek, szeretjük.
Viszont elszámoltad, nem Ferrán volt a legjobb, mindkét évben Kane előtte van pár százalékkal és tavaly Mbappé is.
Érdekes látni, hogy Haaland meglövi, amit megkell, nem sokkal van fölötte a várhatónak.
Amit nem ír a fáma (illetve az npxg), az hogy ki az, akit a csapat hoz helyzetbe és ki az, aki magának harcol ki lövőhelyzetet.
Semmiképpen ne hallgass a károgókra, a statok jöhetnek, szeretjük.
Francba, mivel válaszban volt, kb hónapok után megint elolvastam el az ez előtti kommentedet, és csak mondatok után jöttem rá, akkor meg már nem volt kedvem abbahagyni, nem jó ez az itteni tiltásos rendszer, de mondjuk ez az én hibám.csababarca írta: ↑2025.12.08. 23:31:56Jól van bence, még hozhatsz pár fiktív semmirekellő adatot, amiből levezetjük, hogy EG a világ leghatékonyabb khv-je ever, és kenterbe veri az általam szintén utált Busquetset vkp pozícióban eközben, semmit nem fog változtatni a valós dolgokon.
Lehet Ferrant a világ valahavolt leggólerősebb csatárja (nyilván), tedd a szívedre a kezed, és eléd dobnák, hogy válassz az Mbappé,Haaland,Ferran trióból egyet (ugyanaz a fizu, ffp teher mellett), és őszintén mond, hogy te Ferrant választanád, szívből, és belegondolva mindenbe.
Ha azt mondod, hogy igen a spanyolt, akkor hazudsz. Ha mást, akkor meg tök mindegy, hogy objektíve a legtöbb haja van egy embernek, senkit se érdekel.
És megint ki lehet forgatni, nekem az a véleményem, hogy FT egy remek csatár számunkra, ebben a szezonban még kezdő is lehet Lewy előtt, mert neki végleg lefőtt, de rá építenéd a jövő barcáját? Most ezt komolyan, rezzenéstelen arctal be tudod írni, hogy igen, ő a következőm 4-5 év barca kezdő centere?
Ha ezt komolyan fapofával beírod, többet nem jövök. (lehet megéri beírnod)
Kösz.
Amúgy tényleg nagyon komoly a gól/perc mutatója. Tavaly is erős volt neki a szezon második felében.csababarca írta: ↑2025.12.07. 18:17:31Az igaz Ferrannal kapcsolatban, hogy ő vagy nagyon jó és akkor minden bejön, vagy katasztrófálisan gyenge.
Ő ilyen szélsőségek között mozog folyamatosan.
Idén azért főleg inkább jó mint rossz, már most van annyi gólja mint tavaly, amikor már a világ leggólerősebb csatára volt vagy mittomén milyen jelzőket dobáltak rá, idén simán übereli.
Valahogy nála ezt Flicknek be kell lőnie, hogy mikor melyik arcát mutatja, egyelőre jól ráérez a német meg kell hagyni.
Barcaforever írta: ↑2025.12.07. 15:17:43Tudom, hogy az idő mindig szépít az emlékeken, de nekem inkább azon kell gondolkodnom, hogy mikor volt utoljára labdaügyes 9-esünk. Suareznél is téptük a hajunkat sokszor, 4 ziccerből 1-t lőtt be és volt bőven labda kezelèsi probléma is, csak Messi miatt mindez belefért.

Tudom, hogy az idő mindig szépít az emlékeken, de nekem inkább azon kell gondolkodom, hogy mikor volt utoljára labdaügyes 9-esünk. Suareznél is téptük a hajunkat sokszor, 4 ziccerből 1-t lőtt be és volt bőven labda kezelèsi probléma is, csak Messi miatt mindez belefért.

Ja, egyszerű a dolog pszichológiája. Mindenki emlékszik a CFC ellen kihagyott ziccerre (szerintem amúgy akkor is kikapunk, de oké, tényleg borzasztó volt), Haaland hasonlójára meg Barca drukkerként senki, mert vagy nem is láttuk, vagy esetleg láttuk, de nem fűzödött hozzá érzelmi kapocs, nem érdekelt különösebben, és már egy perc múlva elfelejtettük, hacsak nem egy BL döntő utolsó perce volt 0-1-nél. De ettől még létezik.
Fals stat, mert ebből jópárat csereként töltött, ahol nyilván több meccs kell egy gólhoz, mert kevés percet játszk. Kezdőként ugyanolyanok az arányai, mint Haalandnak. Ha ő nyomna közben többször 10-20 perceket, neki is sokkal több gól nélküli meccse lenne, értelemszerűen. Ugyanúgy ha Ferrán többször kezdene, kevesebb meccsen lenne gól nélküli. Igy meg sok az a "gól nélküli" meccse a statodban, ahol néhány percet játszott, ami finoman szólva sem igazságos, persze, hogy ezeken nem feltétlenül lő gólt, vagy cak néha.Chino írta: ↑2025.12.07. 10:41:09Ha a góljait nézzük, a 11 góljából hetet 3 meccs alatt hozott 15 mérkőzésen. A játéka is ilyen. Ebből a 15-ből legalább öt olyan, hogy nem csak gyengébb a meccse, hanem a hajunkat tépjük, hogy mit csinál. Én tényleg bírom, mert ha elkapja a fonalat, iszonyatos mit tud művelni a kapu előtt, főleg ha nem tököl vagy próbálja átvenni hanem egy érintésből küldi kapura.
Ha a góljait nézzük, a 11 góljából hetet 3 meccs alatt hozott 15 mérkőzésen. A játéka is ilyen. Ebből a 15-ből legalább öt olyan, hogy nem csak gyengébb a meccse, hanem a hajunkat tépjük, hogy mit csinál. Én tényleg bírom, mert ha elkapja a fonalat, iszonyatos mit tud művelni a kapu előtt, főleg ha nem tököl vagy próbálja átvenni hanem egy érintésből küldi kapura.bence0330 írta: ↑2025.12.07. 09:43:42Én ezt egyáltalán nem hívnám hullámzónak, még klasszis mércével sem. Még Haaland is kihagy ziccereket 2-3 meccses sorozatokban. Mbappé is, Nincs az a top center, akinek nincs néha 1-2 meccs üresjárata. Szerintem ennél Ferránnak nincs több. De nézzük meg a számokat, Haalanddal összevetve, ne adjuk alább egy elismerten világklasszis centernél.
Helyzetkihasználás:
Jobban felüllövi az xG-jét, mind Haaland. Ezt ízlelgessük, az idei és a tavalyi Haalandnál is jobban használja ki a helyzeteit, nem tudom, ennél már hová akarunk többet. Nem használja ki a helyzeteit rosszabbul, mint ő.
"Hullámzás"
A norvég a ligában15 kezdőként töltött meccsén 5 alkalommal nem szerzett gólt. Ferrán 12 kezdőként töltött meccsén 4 alkalommal. Mindkettő pontosan a meccsek harmadán nem szerzett gólt.
(BL-ben kicsit jobb a helyzet, ott Haaland mindegyik ilyen meccsén lőtt, Ferrán egy alkalommal nem járt sikerrel, de a Citynek nagyságrendekkel gyengébb csapatokkal kellett játszania, mint a CFC meg a PSG... de még ezzel együtt is pariban vannak kiegyensúlyozottságban, de így Haaland 1 db meccsel jobban áll)
És ismétlem, Ferrán néhány meccsen szélsőként kezdett tavaly és idén is, elképesztő, hogy így tudja verni Haalandot, meg tartani vele a lépést.
Szóval nem hullámzóbb, mint Haaland, vagy más top centerek, csak túlzóak az elvárásaink a Messi/CR korszak után.
Pusztán gólrúgásban Ferrán igenis egy legfelső polcos klasszis, aki nem is hullámzóbb legfelsőbb polcos klasszisoknál.
Remek hozzászólás, tényszerű és logikus. A szurkolók hajlamosak megérzésekre hagyatkozva ítéletet mondani, isteni szerencse, hogy a mai világban már minden statot mérnek.bence0330 írta: ↑2025.12.07. 09:43:42Én ezt egyáltalán nem hívnám hullámzónak, még klasszis mércével sem. Még Haaland is kihagy ziccereket 2-3 meccses sorozatokban. Mbappé is, Nincs az a top center, akinek nincs néha 1-2 meccs üresjárata. Szerintem ennél Ferránnak nincs több. De nézzük meg a számokat, Haalanddal összevetve, ne adjuk alább egy elismerten világklasszis centernél.
FT-nek és Lewynek is jobb a gól perc átlaga.bence0330 írta: ↑2025.12.06. 23:24:31A büntetőket nem számolva Ferrán idén egyelőre gólerősebb a ligában, mint Mbappé.0,86 vs 0,83/90perc.
Remélhetőleg tartja idén is a tavalyi, góllövésben világklasszis formáját, és év végre mondjuk csak egy Haaland-Kane-Mbappé trió előzi gólerősségre. Egy (bűnrossz) CFC meccs nem a világ vége.
Lewyhez képest is jobban áll, neki 0,74 van, bőven vezeti szerintem a versenyt a kezdőért, kevesebb a rossz meccse is, jobban illik a játékunkba, akkor is, ha nem a tökéletes center, a koránál fogva jobban presszingel (9-esben mindenképp), és gólerősebb is, pedig azért párszor szélsőként lépett pályára, ami miatt elvileg romlania kell a statnak, ott jellemzően rosszebb meccseket is hozott. Ezeket levéve, és csak centerként nézve még nagyobb a különbség.
Egy kis érdekesség: Ferrán 5 alkalommal szerzett mesterhármast (klub és válogatott meccseket is számolva), ebből 1 még a Cityben volt, 1 már nálunk a Valencia ellen, a maradék 3 pedig mind a Betis stadionjában.2 Barca színekben, mindkétszer idegenben, egy pedig a németek ellen, mikor pont a Benito Villamarínban játszották a meccset.
Nekem objektíven az a véleményem a fórum adta lehetőségekről, hogy az kifejezetten a szubjektív vélemények helye.
Valid.
A te véleményedre ebben a topikban azóta nem figyelek amióta előjöttél azzal a megnyilvánulással hogy nem is emlékszel arra hogy Torres itt játszik.Peter írta: ↑2025.07.16. 21:52:59Senki sem állította az ellenkezőjét, sőt mi több, gittet reszelve még drukkolni is lehet majd Torresnek, max lesznek akik nem bírózni, nem szerencsét emlegetni, nem sérülésekre és hiányzókra fognak hivatkozni, nem fognak minden mögötti összeesküvéseket kreálni, ha megérkezik a csapat az elhasalás olyan fájó pillanatához, amit optimális vagy normális körülmények között magától értetődően átugrott volna.....![]()
Objektívan elmondható hogy nincs igazotok. A legtöbb Kezdő szintű csatár nem rúgott ennyi gólt fontos meccsen idén tavasszal mint ő. Ez tény.Peter írta: ↑2025.07.15. 00:47:05Számomra mindent elmond a srácról, hogy nagyon hosszú idő után csak és kizárólag arról jutott eszembe egyáltalán a barcelonai létezése is, amikor itt és most megláttam a topicját.....![]()
Gyorsan bele is néztem a topicba, miközben azonnal - sajnos kicsit elhamarkodottan - az villant be, na végre túladtunk rajta.....de sajna csalódnom kellett.
Senki sem állította az ellenkezőjét, sőt mi több, gittet reszelve még drukkolni is lehet majd Torresnek, max lesznek akik nem bírózni, nem szerencsét emlegetni, nem sérülésekre és hiányzókra fognak hivatkozni, nem fognak minden mögötti összeesküvéseket kreálni, ha megérkezik a csapat az elhasalás olyan fájó pillanatához, amit optimális vagy normális körülmények között magától értetődően átugrott volna.....
- Tisztában vagyok vele, hogy Lewy és Torres lesz a szezonban, ahogy szélsőhátvéd sem érkezik, maximum valami outlet árú, vagy kiebrudalt játékos
Semmit nem adnak ingyen.
Nem, nem az. Igaz, áprilisi cikk, lehet, hogy utána beelőzte valaki, de na. Részemről ez elég minőségi jelzés, hogy áprilisban még ő volt az.Troym írta: ↑2025.07.16. 20:13:10Európa leggólerősebb csatára? Ez hogy jön ki? Jó szezonja volt, de ez azért túlzás.
Ha valahogy viszont Ferrant most a "csúcson" értelmes pénzért eladnánk és tennénk mellé 40-50 milliót, akkor kijönne egy kezdő szintű center, a csere meg lehet valami low-budget idősebb játékos.
Jövőre centire ugyanitt leszünk FFP / FSR / akármi kategóriákban, hogy pótoljuk Lewyt?
A teljesítményével (Bence felül, te alulértékeled, nem olyan rossz), árával, fizetésével kapcsolatban nagyjából egyetértek veled. Amúgy őt a mindenki által elismert Alemany hozta ennyiért, ilyen fizetéssel, szóval nem egyszerű ez, ahogy a helyzetünk sem, amit ez is bizonyít.Troym írta: ↑2025.07.16. 20:13:10Azt egy szóval nem állította senki, hogy egyszerű.
Bitang nehéz egy ilyen üzletet összehozni, az 100%.
Viszont, ha meg sem próbáljuk, akkor az is 100%, hogy nem sikerül.
Maradhatunk a könnyebb úton, Deco általában ennek a híve, de az Atma például többször akarta vinni Torrest, 50-60m körül adtak volna érte, tehát tárgyalni lehetett volna egy cseréről ráfizetéssel, közel sem biztos, hogy sikerül, de egy próbát miért nem ér meg?
Azt egy szóval nem állította senki, hogy egyszerű.
Európa leggólerősebb csatára? Ez hogy jön ki? Jó szezonja volt, de ez azért túlzás.
Zozzy 5 írta: ↑2025.07.16. 19:04:34ez egy jó közhely gyűjtemény volt, nullát reflektálva a klub alkupozíciójára, Torres eladhatóságára és piaci értékére, 1:1 dilemmára, meg úgy bármire, amiket egyébként az utóbbi napban már többen is leírtak arról, hogy miért nem olyan egyszerű sztori ez. eddig egy noname nagy ígéret svéd gyereket tudtunk beregisztrálhatóan leigazolni, de biztos némi utánajárással könnyedén lehetne találni padot tűrő klasszis csatárt, okplusz látom magam előtt, ahogyan az a Lewandowski, aki épp nemrég csinált világi hisztériát a válogatottban abból, hogy elvették tőle a CSK szalagot, milyen jól reagál egy kis versenyhelyzetre a kezdő center posztért.
na mind1, inkább hagyjuk is, mert ezek az érvek meg Isaak és Alvarez emlegetése egy tök jó football manager fantáziálás, de a valóságos lehetőségeinkhez nem sok közük van, én meg azt hittem, hogy arról beszélünk.