2025.07.17. 02:21:35
Szegényemről olvasgatom a főoldali cikkeket, de nagyon "cringe" az egész. Én örülök, hogy ő élvezi, meg az álmát éli, meg szerinte az Inter elleni volt a legjobb meccse (ez mindent elmond a szezonjáról, két tényleg szép gólpasszon kívül megint nem csak hibázott, de a meccs 70%-ban úgyanúgy, mint az egész szezonban mágusként tüntette el az egész baloldalunkat azzal, hogy tényleg egy 5 méteres passzal bajai vannak), de tényleg nem tudom elképzelni azt az első osztályú csapatot, ahol ő akár csere is lehetne. Amúgy nem érdekelne az előszezon annyira, mert a tavalyi is kicsit szenvedés volt ahhoz képest, mi történt utána, ráadásul releváns sem volt, hiszen pl. egy Pau Victor mekkora előszezont tolt, aztán jegelés, de szerintem konkrétan Torrents miatt végignézem az összes meccset, ahol pályára kerül, hogy szurkoljak neki, mert még csak akkora tehetségnek sem kéne lennie, mint aminek beharangoznák, csak legyen egy spanyol első osztályú kiesőjelölt csapat kategória, és akkor már szinteket javultunk, azt már elbírná a Flick csapat ereje, de egy tavaly még a harmadosztályból is inkább lefelé kilógó játékost nem, úgy meg pláne nem, ha idén is igazi szélső nélkül megyünk azon az oldalon, mert szegény Raphinhát is eltünteti a jelenléte.
Imádom Flicket, és az érdekesebb döntései közül is alapvetően meg tudok érteni és magyarázni mindent, kivéve őt, rá se mentség, se indok, se semmi nincs. Ha harmadik számú csere lesz, akkor még csak-csak meg tudnék barátkozni a jelenlétével, bár szerintem még annak is kevés, még a mostani anyagi helyzetünkben is. Ő tipikusan az, akinek a negyedosztály teljesen jó lett volna, ott kiteljesedhetett volna, és szerintem nem is panaszkodott volna, sokáig lehetett rajta látni itt is, hogy tudja ő, hogy ez nem az ő szintje. Aztán Flick lehet hogy elhitette vele, hogy mégis, de azért az a varázslat nincs, ami a gyakorlatban is megvalósította volna ezt.
És ha 16 lett volna, akkor azt mondom, még legalább fejlődhetne egy másodosztály-elsőosztály alja szintre, de hát 23 évesen már nem lehet elvárni tőle, hogy megtanuljon alapszinten passzolni, elbírja a stresszt, gyorsabb legyen, vagy akármi.
Mondanám, hogy hátha eladjuk, és szerintem a kézsérülése ezt nem is akadályozná annyira, de a nyilatkozata alapján vasvillával sem lehetne elkergetni őt sem, neki aztán soha még egyszer ilyen esélye nem lesz, hasonló sem. Tegnapi interjújában erősen cáfolta is a Wolves-os híreket, állítólag vele senki nem beszélt semmilyen távozásról.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy