2023.11.23. 23:34:50
Nagyon beletörődtél ebbe a "megy a levesbe" helyzetbe. Amúgy Gavi kiesésével van annyi elit középpályásunk, amennyi tavaly vele együtt volt. És tavaly megnyertük a Ligát. Raphinha meg tavaly novembertől a szezon végéig a legjobb támadónk volt góllövésben és helyzetkialakításban is, sőt, mellette még védekezésben is az egyik legjobb volt. Idén is azon a pár meccsen, mikor játszott a sérülése előtt, a liga legjobbjai közt volt. Ez most nem a szintjére érv, hanem hogy milyen nagyon-nagyon kellett, és nem tudom, mi lett volna nélküle, és nem is akarom megtudni, ha nem pótoljuk. Ha igen, akkor oké, menjen 100 misiért, ha ő is akar.
Egy középpályást kell pótolni, és erős keretünk lesz, ha nem is mély. Meg esetleg még egy cserét guberálni, aki jobb mint Romeu. Örülnék ha ez B-s lenne, de nem bízom ilyen téren Xaviban.
Ha meg télen elengedjük, lesz kb két-három támadónk, és ebben Torres is benne van, akire hol lehet számítani, hol nem - mostanság ninkább em - és az a Felix, aki majdnem 2,5-ször annyi játékperc alatt, teljes edzői bizalommal a háta mögött szerzett annyi gólpontot, mint a brazil (elmúlt 7 meccsén mindet kezdőként tolva 1 darabot), aki hol sérült volt, hol utána borzasztó formában, és igazából 3-4 meccsen játszott csak a sérülése előtt rendesen, és még ezzel is tartja a portugál közel teljes félszezonos teljesítményét. Ha valaki meg fogja menteni a sejhajunkat támadásban a második etapban, az inkább lesz ő, mint a portugál és a spanyol (meg nyilván Lewy, ha kap kiszolgálást, amiben megint csak a brazil a legjobb nem csak a csapatunkban, hanem majdnem az egész ligában). Plusz ha minden támadó egészséges épp, akkor komoly erőt képvisel támadóközéppályásként, igazából komolyabbat, mint szélsőként, és szerintem ez sem mindegy most. Ha jön is egy kp-s, szükség lehet ott rá. És mivel Xavi már meg is lépte ezt párszor, nem is gyenge eredménnyel, sokkal hihetőbb, mint Chris feltolása, ami még sosem történt meg.
Elengedhetjük ezt az egészet, nem jön kp, megy Raphinha, mittudomén, de akkor tényleg kaparni kell majd a BL helyekért is akár, ezt nem engedhetjük meg magunkat, főlényesen ott kell lenni minimum az 5. felett, de azért valamennyire lőtávban maradni a címért is. Fenn kell tartanunk a fejünk a víz felett. Eszetlen dolgokat emellett nyilván nem kell csinálni, nem kezdhet Pedri-Gündo-Frenkie minden meccsen csak azért, hogy nyerjünk, de a klasszisokkal teletűzdelt csapatunk el kell hogy bírja azt, hogy Pedri kevesebbet játszik, néha a német-törököt is kirotálják és Fermín vagy xy ugrik be helyette, ahol xy nem egyenlő Romeuval.
Nyilván ha kapunk érte egy 100 milliós komoly ajánlatot, akkor meg kell fontolni, de télen csak akkor, ha tuti hozunk helyette valakit már most. Mert ha nem jön senki, nagy baj lehet. Ha nem, akkor aki most akarja ennyiért, nyáron is fogja, főleg, hogy most van a legrosszabb formában évek óta, és még így is érdeklődnek iránta. De kizártnak tartom, hogy egy ilyen ember, aki minden percben meghal a pályán kb a csapatáért, elmenjen CR-ékhez lötyögni. Kb mintha Gaviről gondolnád ezt, majdnem ugyanaz a mentalitás.
Ez már nagyon off, de azért ne felejtsük el, hogy 1, azaz 1 darab lényegi sérültünk van jelenleg, nem annyira értem, mi ez a világvége hangulat. Oké, TS és DJ még kb 1 meccsig talán, SR-t meg nem számolom, évek óta nem bevethető, nem oszt, nem szoroz. De lassan ő is fel fog épülni. Igazából rég álltunk már olyan jól, mint most. Gavi a csapatunk húzóembere volt, de azért egy egészséges trió mögött ő még mindig csak a 4. legjobb kp-s, és ez nem kritika rá nézve, két világklasszis játékosról, és egy Pedriről beszélünk, aki ha játszik, szintén klasszis szintet tud(na)
Semmi okunk elengedni semmit, csak el kell kezdeni okosabban rotálni, hogy megelőzzük a további sérüléseket, és pótolni kell Gavit.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy