Ameddig a múlt ábrándjai élnek, nem lesz megújulás. Az öregeket és a tikitakát el kell felejteni. Minthogy Koeman is belekompromittálódott ebbe és Xavi se lehet képes elfelejteni, kívülről kellene koncepciózus, erélyes, sikeres edzőt hozni.
Minthogy trófea nem néz ki idén a csapatnak, az egyetlen reális cél, hogy a bajnoki dobogón végezzünk. Ennek kéne a prioritásnak lenni. És mellesleg most játékoshiány van, ezért lehet cél az, hogy az utánpótlásban ne maradjanak rejtett értékek. Derüljön ki mindenkiről hogy van-e jövője a Barcanál.
Koeman az átmenet edzőjének bizonyult. Egy vezetés nélküli pénztelen csapatot kapott, ahol védett állatok is vannak. Neki kellett kipróbálni fiatalokat. Folyamatosan sujtotta a sok meccs és a sérülések. Ha a bajnokságban a csapat dobogón végez, akkor jó munkát végzett az utóda számára.
Nem értem, hogy a jelenlegi helyzetért felelős 27 személy közül miért pont a pár hónapja itt lévő edzőt kell folyamatosan okolni. Itt és most nincs az az edző a világon, aki gyors fordulatot tudna elérni.
Messi elküldése a Barcaból szóba se jöhet. De van egy ésszerű plafon, ami fölött nem szabad vele új szerződést kötni. Akkor se, ha ezért inkább elmegy.
Messi azzal, hogy vállalta a csk. karszalagot, a felelősséget is vállalta a szezonért. Az ő dolga, hogy ezután hogyan lép. De az új vezetőségnek sajnos először nem szakmai kérdésekben kell döntenie, hanem arról, hogy honnan mennyi pénzt tud szerezni és azt mire költi.
A mi franciáinknak - ha játszanak - nagyon fontos a mai meccs, mert sok polgártársuk nézi őket, nem különben a szöv.kap. Szerencsére náluk Neymar nem játszik, aki ellenünk akarna bizonyítani.
Hétfőn le kéne ülnie a szakvezetésnek Koemannal és Pimientával. Pimienta nevezze meg azokat, akikből jó Barca játékos lehet és utána beszéljék meg, hogy kit mikor visznek föl időlegesen az A keret edzéseire és mikor próbálják ki élesben. Ezzel mecseink érdekesebbé válnának, sem kellene úgy félni a s...
Van 2, kezdenek is kb mindig, mi kell még? Amióta őket felhozták, a B. védelme folyamatosan továbbra is jó teljesítményt nyújt - ellentétben a régóta mérsékelt támadókkal. Meg kéne velük ismerkedni, minthogy nem állapot, hogy a legjobb középpályást, De Jongot kelljen hátravinni. És ahogy halmozódik...
Eddig úgy nézett ki, hogy T. elhibázott igazolás volt. Vajon hozhat-e fordulatot tegnapi gólja? Ha ez meghozta az önbizalmát és a társak is másképp néznek rá mostantól, akkor talán igen.
El kéne engedni a régi öncélú labdabirtoklás-mániát és a védők túlzott feltolását. Az egyik okozza a meddő mezőfölényt, a másik a kontra-gólokat. A kiválasztásnál meg többet törődni a magas növésű, gyors, erőteljesen csinbe menő fiatalokkal.
Koeman tegnap egy nagyot húzott: lehozott egy belső védőt és támadót vitt be helyette. Ez kockázatos volt ugyan, de e nélkül nem lehetett volna győzni.
Folyik a háttérben egy birkózás, amit mi se akarunk észrevenni. Nyáron jött a hír, hogy Fati felmondott menedzserének, Messi tesójának, aki segített neki átugrani a B csapatot. Ősszel meg Konrad szegődött a tesóhoz. Ez eddig vajmi kevés játékpercet hozott neki. Hogy aztán mi mivel függ össze, azt cs...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.