Tico vereségével azért megnyugodhatunk. Remélem ez a teher mentesség egy jó eredményhez vezet,mert akkor csak előre kell tekinteni. Nagyon bízok a fiúkban.
18rol 9 a lehetőségekhez mérten egy jó teljesítmény Lewistol. Az azért riasztó,hogy a sérült Piastri ellen még csak támadást se sikerült intézni. McLaren pingpongozik a Ferrarival épp adott hetvegen melyik a második erő. Most a wokingi csapat Norrissal második hely,komoly hétvégi teljesítmény tőle. ...
Vissza a valósághoz. Sprintfutam második hely után, kiesés az időmérő Q1-ben. Kicsit pech is volt,de hiba is volt az elfekezessel. Sűrű a mezőny kis hiba már ebbe is kerülhet,hogy az első etapot se sikerül túlélni. Csalódás,de Lewis fel tud állni a padlóról.
Hoppá hoppá,nyilván speciális körülmények között,de Lewis masodik lett az esős sprint időmérőn Van még ott a tankban. Ha maradnak a körülmények még egy sikeres hétvége is kisulhet ebből. Szep volt Lewis
Damask írtam is, hogy a vezetés ellenére is baljós volt az alacsony labdabirtoklás. És pont amit írsz, speciális játékhoz speciális emberek vannak,akik simán elképzelhető máshol nem tudnak kiteljesedni. Ahogy egy Valverde pl nálunk meghalna,úgy Pedri pl Madridban. Csak hogy ne menjek messzire. Egyik...
Elfogadom az érvelést, de nyilván nem Iscora vagy Modricra gondoltam egyébként. A többi részében is van igazság. És szerintem az a jó összehasonlítás,hogy mi szorgalmasak vagyunk. És ez szerintem arra hajaz,hogy így is neveljük a fiatalokat. Tudnod kell mindig hol vannak a tarsaid,együtt kell mozogn...
Túl van idealizalva. Mi sohasem voltunk igazán kupacsapat a RM meg igen. Nem mentális dolgok miatt. Játék filozófia,játékos kiválasztás, játékos nevelés az oka. Úgy igazolnak hogy fizikálisan erős emberek, fizikai felkészítést is erre lövik be hogy Február-Majus. Nincs is ezzel gond,de az almát akar...
Nekünk ugyanúgy kulcsmeccs, és nagyon bízok a sracokban. A tegnapi jó lecke volt,mit kell csinálni ellenuk. Vegyük le hogy végül tovabbmentek,de a nyomást alig bírták. Ha nyerünk akkor szerintem utolsó fordulóban fog eldőlni. Ha veszítünk rájuk jönnek hátulról és mentálisan egy kiesés és utána veres...
Ha leveszem,hogy a gollovok mindig hendikeppel indulnak,nálam egyértelműen a legjobb játékos jelenleg a világon. Labdaszerzesek, iszonyat pontosan passzol, a jelenléte az egész csapatot felhuzza az hogy vele nem tud veszíteni a City,hihetetlen. Nélküle meg botlanak. Akkora érték,hogy soha nem fogják...
Legjobb angol tizi egy kapus rúgta,értem hogy Pepnel fontos a kapus lábbal,de na
Na továbbment a RM,ki gondolta volna hogy pont ok élik túl. Komoly teljesítmény, végére elfáradt a City,büntetok meg lutri,most a spanyoloknak dobta a gép. Fociban a City nagyot ment,de a szív győzött
Na vajon ki lesz fáradtabb vasárnap? Mi akik cca 70 percet toltunk emberhátrányban,vagy a RM akik labdanelkul játszottak le 120 percet és csak futottak. Remélem azért hogy mi Tizikig kibirtak,fel siker. Szerintem tovább is megy a RM,Lunin nagy colos és talán jobb büntető védő is, kiderül. Bárki nyer...
Nagyot védekezik a RM,de a City elképesztő focit rak le, másodpercekig sincs a labda a spanyoloknál. Remélem nézi a meccset tőlünk is akiknek kell,mert így be kell őket nyomni és bepattan.
Azért ha mindhárom spanyol kiesne, vezetesekrol,ikszrol. Nagyon csúnya lenne
Ha a megkezdett út továbbvitele a cél,akkor egyértelműen Marquez. Jó szezont fut a kicsikkel,ismer nem egy embert a felnőtt csapatból. Ha valami újdonság akkor Motta lenne érdekes. De továbbra is bízom benne,hogy szépen alakul meg a maradék 6 forduló,s mégha kicsi is az esély de egy bajnoki cím nagy...
Nyilván rossz két gólos előnyről kiesni,de az alap koncepció az volt a szezon előtt,hogy jussunk tovább a csoportból,és ezt sikerült is megfejelni. Azt gondolom így kell hozzaallni a dologhoz, kiestünk de szintet léptünk,ez pedig a jövőt tekintve fontos
Nagyon összetett egy meccs volt. A kiállítás nyilván döntő volt,de előtte is voltak vészjósló jelek,gyors labdavesztesek folyamatosan. Amiből a piros is lett végül. Onnantól pedig bedaraltak minket. És még így is voltak lehetőségek,de ennél bosszantobb a hátsó sor összeomlása, abszolút felelőtlen hi...
Sajnálatos,de eredménytől függetlenül,ma nem játszottuk a játékunkat még a kiallitasig se,sajnos. Olyan meccsben vagyunk,amiben mi nem vagyunk túl jók. Rohanas,párharcok,fizikalitas. Nem meglepő így az eredmény
Ez Anfield fele bealvas nálam szögletnél 3an kirohanunk 1 emberre, emberhátrányban és full üresen valaki a 16oson. Pontos lövés,így esélytelen is volt hárítani
Lee-t tuti hozni fogják,kevergetni. Ami egy olyan fegyver hogy elfog csúszni a védekezés. Nehéz ügy,mert kiállítás előtt is voltak bőven gondok. És ebből nehezen tudunk jól kijönni,hullák leszünk ha ki is bírjuk. De bőven benne lehet még egy piros is,Inigo hülye sárgája vészjósló
Yamal csere logikus volt, sárga miatt. De most bencevel fogok egyetérteni,hogy Lewat lekene hozni. Most nem lesz haszna. Kéne még egy kp. Így ha folyamat ok jönnek,és nincs meg a labda legalább fújni egyet,felorolnek. Lewa megtudja tartani,de kevesebben vagyunk,jobb lenne egy sokat mozgó kp,aki nem ...
Labda nélkül ez így nem a mi terepunk, emberhátrányban pláne. Olyan így a lefolyás ami nekik kedvez, párharcok,futás,erős labda befelé. Vitinha is másodpercekig huzogatta. Az volt a kulcs,nehéz lesz így
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]