Ezt a meccset a Bilbao megérdemelten nyerte, összességében elég béna focit produkáltunk, kár tagadni. A kezdeti lendület, ami Xavi érkezésével megjelent, mintha kezdene kifulladni. Van egy-két jó momentumunk, de még mindig nagyon messze vagyunk a korábban megszokott szinttől. Én látok fejlődést, de ...
Az ilyen veszélytelennek tűnő rögzített helyzeteket nem tudjuk levédekezni már évek óta, támadásban meg továbbra is impotensek és körülményesek vagyunk .
El kell hajtani a klubtól, mielőbb. A rá kifizetett hihetetlen pénzek ellenére semmit nem tett hozzá a Barca játékához, pár villanásán kívül csak a buta megoldásai, eladott labdái, kihagyott ziccerei maradnak emlékezetesek. Sose bírtam, az ostobaságával halára idegesített, rohadtul nem volt idevaló....
Összességében nem volt ez rossz meccs, egy alakuló csapatot láttunk egy jól összeszokott együttessel szemben. Az utóbbi idők legjobb Clásicója volt, végig meccsben voltunk. Persze, messze vagyunk még attól, hogy világverő csapat legyünk, őszintén szólva erre a közeljövőben sincs sok esély, de ezt az...
Sokszor mondtam már, szenzációs játékos. Én kb. a Vidi UEFA döntője, illetve még inkább a 86os mexikói vb óta vagyok képben a futballal. Láttam jó pár klasszist, de ennyire intelligens játékost sosem. Szerencsére nem a fakezű faterja-aki a Barca történetének egyik leggyengébb kapusa, komolyan, nézz...
Hát ez a srác tényleg egy 0, csak dédelgeti a labdát, oldal és hátrapasszok, random labdaeladások, szegény a nyomába se ér Gavinak vagy Pedrinek, pedig ők se kigyúrt, 190 centis gyerekek. Löni, passzolni nem tud, fizikálisan harmatgyenge, lassú, és különösebben technikásnak se mondanám, csak a cuki ...
Elvileg ma lesz egy végső megbeszélés, ha ma sem sikerül megegyezni, akkor a klub megpróbálja már januárban eladni. Kíváncsi leszek, nekem mindegy marad vagy megy, de tegyünk pontot a végére végre, mert már megint bohózatba illik ez a sztori. A világ vicce h mit ossze nem kinlodunk ezzel kozepkateg...
Amikor Valverde átvette a csapatot, az amerikai felkészülési meccseken valóban itt volt még Neymar, de a szezon kezdetére már a PSG játékosa volt. Az érte kapott pénzből olyan csodaigazolásokat vettünk, mint a szuper képességű és gólerős Dembelé és a még jobban teljesítő Coutinho :). Ma mindkettő ba...
Irgalmatlan sz@r volt a második félidő :(. Rossz néni ezt a szerencsétlenkedést, egy Vasas meccsen szebb az összkép. Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna. A 60. perctől már csak Mingu, Riqui meg Alves volt fent az A-csapatból, de egész meccsen is alig-alig játszotta...
Irgalmatlan sz@r volt a második félidő . Rossz néni ezt a szerencsétlenkedést, egy Vasas meccsen szebb az összkép.
Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna.
Igen, kifejezetten tetszetős a játék, mindenki teker, a gyerekek is, és a 39 éves Alves is :). Kár, hogy tétmeccseken nem ez megy :(. Nagyon várom, hogy Dani Alves a bajnokikon is pályára léphessen, az ő mentalitása nagyon kell ebbe a hitehagyott csapatba. Annak viszont örülök, hogy most mennyire l...
http://thecyclingentertainment.com/novo/events/14-barca/ spanyol kommentárral. Köszi! Itt legalább a mezszámokat is lehet látni. :D Egész jó a tempó, látszik, hogy nem hulla emberek játszanak, hanem friss, bizonyítani akaró játékosok. Gyönyörűen jár a labda helyenként. Puig eddig meglepően nagyot j...
Olvasni ezeket a híreket, hogy kit akar eladni Xavi - kb. annyira lehet ezeknek hitelt adni, mint a nyár végén, hogy "Messi marad" :). A futballkacsák korát éljük, én azt is olvastam pár hete a Daily Mirrorban, hogy Ernesto Valverdét akarják a MU edzőjének Solksjaer után, meg hogy jövőre Ronaldo is ...
Valljuk meg, nem oszt-nem szoroz, hogy játszik-e, a kapura gyakorlatilag totál veszélytelen. Azon túl, hogy fizikálisabb, mint a mai Barca játékosok többsége, nem sok érvet lehet felhozni mellette, ő is az a játékos, aki biztos nem fért volna be a korábbi Barcelonába. Ha meglátom, nekem mindig a MU...
Valljuk meg, nem oszt-nem szoroz, hogy játszik-e, a kapura gyakorlatilag totál veszélytelen. Azon túl, hogy fizikálisabb, mint a mai Barca játékosok többsége, nem sok érvet lehet felhozni mellette, ő is az a játékos, aki biztos nem fért volna be a korábbi Barcelonába. Ha meglátom, nekem mindig a MU-...
Nem jó nézni, hogy simán átjátszanak minket, de imponáló az a könnyedség, ahogy a Bayern focizik. Lehet ezt ragozni a végtelenségig, de a jó focihoz mindenek előtt jó játékosok kellenek. A keretünkben ma senki nem képvisel világklasszis szintet, Busquets, Alba és talán Arujo kivételével az európai k...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]