Össze kellene fognunk, és kezdeményezni az UEFA-nál, hogy az XG-t vegyék már be az egyenletbe amikor kupákat, helyezéseket osztanak, sőt a nemzeti bajnokságokban is. Csányi úr magas beosztást tölt ott be, hátha, ki tudja... Aztán, hogy a valóságban ki hány gólt rúg, az amúgy meg kit érdekel? Az az é...
Valaki tud mondani EGY érvet amellett, hogy miért is Xavi a legjobb megoldás edzőként? Konkrétan minden top bajnokságban van legalább egy "noname" edző, akik törpe csapatokat futtatnak fel, miért nem lehet Xavit elküldeni és hozni helyette valakit?? Az emberünknek 61% százalékos!!! győzelmi rátája ...
Egyáltalán nem csoda, ha a haverok közt is elégedetlenek Xavi nyilatkozatával kapcsolatban, amit a Girona meccs után tett. A nem méltó jelzőt simán alsóhangon lehet rá alkalmazni. Azt, hogy taktikailag, megtalálva a súlyos hibáinkat a Girona mindenféle XG ellenére megtalálta ( megjegyzem nem volt ne...
Bajnoki címre hajtó Barcelonát láttak vajon a szurkolók vasárnap? Ahhoz fordított játéknak és főképpen fordított eredménynek kellett volna, hogy szülessen. Egyik sem teljesült a kettőből. Igen. Ha a csapat úgy játszana 38 fordulón át, mint vasárnap, akkor vagy 15 ponttal lennénk bajnokok. Alsó hang...
Akkor mindenki hiteles forrásként tekintett rá, legalábbis aki valamilyen módon igazolni akarta, hogy a csapatunk rossz, vagy szerencsével nyert csak. Nyilván amúgy az is félig téves volt, mivel a szezon legjobb kapusával az xGA-nkat alul is kellett, hogy kapjuk (mint ahogy egy top csapatnak felül ...
Ez a nyilatkozat nekem annyira jellemző... Nyerhettünk volna, nincsenek meg a játékosaink hogy előre-hátra menjünk, nincs kész a csapat, ha rajtam múlik EG. marad stb. Folyamat kifogások olyasmikért, amikért a stábnak igen igen nagy felelőssége van. Olyan hárítás ez, gyenge dolog ez. Amellett, hogy ...
statisztikai átlag játékos. Én ezt a kifejezést ajánlom az év játékos jelzőjének. Na. Szóval vegyük a tizenegyest, mert az a legegyszerűbben kikalkulálható adat. 0,76-os az xG-je. Ez azt jelenti, hogy az adatbázisban lévő 11-esekből 100 alkalommal 76-szor lőtték be. Ergo 76% esély van egy tizi érté...
Mit is szoktunk hangoztatni a fórumon, amikor a Real helyzet nélkül nyeri meg a BL-t? Hogy fejben és mentálisan teljesen egyben vannak, fejben ők a legerősebbek..... A továbbiakat minden kedves olvasó saját gondolataira bízom, üdvözlettel, Peter A Reallal kapcsolatban annyiban egyetértek, hogy fejb...
,, Ezek arra reakciók, hogy mennyire bénák, ötlettelenek vagyunk, és milyen gyatrán támadunk, ami egyszerűen nem igaz.,, Ok. Van, ahol fel kell adni, mert a tényeket elmondva sem azok számítanak, akkor az már meddő vita. Továbbra sem nézem vissza 10 évnél a rúgott góljaink számát. Most a legkevesebb...
100%, hogy kitölti a szerződését. Laporta, Deco, Xavi. Haverok. buli Fanta. Azt azért szeretném látni, hogy ha nincs is kész a csapat, hogy mi a terv. S nem azt a sablon dumát, hogy vissza a nemzetközi élmezőnybe... Ilyeneket az 50-es években mondtak...Más konteksztusban. Szeretném látni a posztokat...
Márpedig amig a játékrendszerből adódó hiányosságok nincsenek megoldva, addig számolhatunk XG-t meg mindent, amíg a fejekben nincs rend detto, addig valóban csak az XG táblázatot vezethetjük. Nekem az a meglátásom, hogy az UEFA-nál kezdeményezzük, hogy gól helyett erre osszanak lapot. Meg XG-vel , c...
Véleményem szerint pont ez a probléma a kritikák kritikájával. Ha Koundé nem lő öngólt, ha nem kapunk négyet, ha belőttünk volna még kettőt. Pont ugyanolyan megalapozott feltételezés, mint az, hogy az akkori Bayerntől ma is 8-at kapnánk. Vagy igen, vagy nem. Ne legyen kettős mérce. Nem sok értelmét...
Most pont a szakmámba illőt példát hoztál :) ( az egyikből) Nos, hogy egy autóban az olajszint magassága miért annyi amennyi, az tökéletesen nem jó példa ide. Egyébként az olajszintnek pont az a jó belövése, ha félig, vagy kicsit afelett a nívópálca szerint egy motorban. Nem szeretnék erről vitát n...
Semmilyen adatelemző, vagy XG elemző nem tud előre jósolni semmit sem. Helyesebben tud, csak épp értelmetlenül, ha a számítás módja nincs megalapozva valamelyest. Ez minden szakmára igaz. Hektikus, kiszámíthatatlan környezetben, alaptalan adatokra alapozni, számolni, tervezni nem több egyszerű felel...
Légyszíves, mutasd meg nekem, hogy az általad oly fontosnak ítélt XG alapján hol osztanak pontokat, amit aztán felírnak egy tabellán a csapat neve mellé. Egyben ajánlom olvasásra a főoldalt, ahol XG-t elemezve is az jön ki, hogy az alapján nekünk kellett volna nyerni. A vége pedig 2:4 a szemszögünk...
De valamièrt senki nem akarja elfogadni, hogy ha a csapatjátèk, taktika megfelelő lenne, nem nyelnènk be minden meccsen a gólokat, ès valószínűleg minden játèkosunk is jobban játszana, ès nem az egyèni teljesítmènyek hoznák az eredmènyeket, mint pl. a Porto ellen Cancelo. Tudnánk csapatkènt teljesí...
Na megnèztem a hosszú összefoglalót, hogy nekem van e a kèszülèkben a hiba. Girona 4 gólja, Pena vèdèse szögletre, mikor a csávó keresztbe lőtte a labdát. Savio ziccere, Pena második óriási vèdèse, fejbe lőtte, 10+ mèterről Savio visszagurításánál mellè, szintèn a hosszú mellè egy visszagurításnál,...
Ők jobban használták ki a helyzeteket. Ennyi. A helyzetkihasználás sok tényezőből áll. Ha egy csapatnak átjáróház a középpályája, és az ellenfél simán átzúdul rajta, akkor az ellenfélnek nagyobb esélye van kihasználnia a helyzeteit. Főleg, ha egy teljesen széteső, szedett-vedett hátsó alakzatra vez...
Na megnèztem a hosszú összefoglalót, hogy nekem van e a kèszülèkben a hiba. Girona 4 gólja, Pena vèdèse szögletre, mikor a csávó keresztbe lőtte a labdát. Savio ziccere, Pena második óriási vèdèse, fejbe lőtte, 10+ mèterről Savio visszagurításánál mellè, szintèn a hosszú mellè egy visszagurításnál,...
Kizárólag a helyzetkihasználáshoz kellene felnőni? Mindenben fel kellene nőni ennek a csapatnak, ha eredményeket akar elérni, amiket szeretne, szeretnénk. Volt itt középpályás védekezés? Jelentkezzen, és mutasson egy példát valaki, aki látott. Volt itt védelem? Mert össze vissza rohangálnak a játéko...
Egyértelműen a középpályás védekezésen, illetve annak hiányán ment el a meccs. Képtelenek voltunk ott feltartóztatni őket, simán átjátszották/átrúgták a középpályánkat, egy az egyben mehettek a tökig feltolt védősorunkra. Meg is lett az eredménye. A sok kihagyott helyzet nem feltétlen, de ez viszon...
Télen igazoljuk át a teljes Girona-t.... Vicc, hányadék ez az egész. (Ki is tilthattok miatta). De aki ebbe bármi pozitívat lát, hát gratulálok neki. Jöhet itt akármilyen statisztika, pont nem érdekel. A focit gólra játszák. És pont. Falusi kiscsapat lehúzott bennünket a wc-n.... Taps. Taps. Xavi s...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.