Mondjuk azzal tényleg csináljunk valamit, hogy egyes játékosok még csapatot sem állítanak. Páran már írták, hogy szívesen beszállnának, adjuk meg nekik a lehetőséget. Úgy még tankolni sem lehet, ha a másiknál még a játékosai sem játszanak. Cumbee most nem azért, de nem fogadtál el egy második és egy...
A hétvégén letöltöttem az FM18-at az egyik leghíresebb torrent oldalról, és azt írták benne, hogy a telepítés után ki kell kapcsolni a vírusírtót, mert bejelez a cracknél és csak így lehet játszani rajta. Az lenne a kérdésem, hogy mivel sokat netbankolok, nem akarom, hogy valami trójait benyeljek és...
Ott is van Jimmy G-nek a valaha volt legnagyobb szerződés. Elég kemény, hogy 7 jó meccs után kiosztanak ekkora pénzt, de a mérleg másik serpenyőjébe mérjük oda, hogy a liga egyik legrosszabb csapatát vitte az állományhoz képest magasra. Plusz ugye elvileg nagyon komoly karakter, roppant erős vezető,...
Óriási mérkőzés volt, teljesen megérdemelte az Eagles, a szív győzőtt. A Patsen nagyon látszott, hogy ez már nekik szinte rutin, valahogy úgyis nyernek, Brady megoldja, de most ez nem jött össze. Bár Tom élete egyik legjobb mérkőzését hozta, ez ma nem rajta múlt. Matt Patricián és Belichicken inkább...
Egy teljesen új irányt fogok indítani jövőre, ezért a mai naptól várom az ajánlatokat Wallért. Tudom, hogy jelenleg sérült, de még így is jó lenne pár csapatnak. Elsősorban pickek érdekelnek.
Most a héten kell lépni igen, szerinted elindítsam a következő szintre is őket vagy mehet az átadás? 13-nál tartok és 18 éves 70 naposak. Válogatott szempontjából lenne nagyon fontos, mert számítanak az egyik emberemre. Az átadás megfelelőről indulna.
Kellene egy kis segítség srácok, a heten eleg meglepő dolog történt velem. Általában hétre pontosan kiszamolom az edzést, de most a heten nem dobta at a következő szintre ket játékosom, ami a későbbiekben visszaüthet a válogatott miatt. Erőnlétet es intenzitású nem állítottam, es megvolt a játék ide...
Közben megvan a Titans új HC, Mike Vrabel, korábbi Texans DC. Érdekes húzás, Mariota mellé inkább egy OC kellett volna szerintem, de ha már mindenképp DC, akkor miért nem Jim Schwartz? Kíváncsi vagyok mit sikerül alkotni az FA piacon, valamint, hogy a 27 helyről kit tud a csapat kihalászni.
Mit vártok a mai konferenciadöntőktől? Én úgy vélem, hogy Pats-Vikings SB lesz, Bortles ma legalább bemutat 3 pick6-et, a védelem szokás szerint elit lesz, de Brady rutinja sokat fog számítani. Másik ágon Eagles győzelmet várnék, ha Wentz játszana, de így úgy érzem egy nagyon szoros meccsen a Minny ...
Kaptam üzenetet már a kapitánytól, folytatom az edzést, ahogy eddig, vannak tervei a játékosommal, bízok benne sikerül is véghezvinni. Csak meg ne sérüljön! =D> Egyébként meg fogom őt tartani, meg a másik szélsőt is, aki még jobb is nála, de lengyel, oda pedig esélytelen bejuttatnom. Sokat tudnék ra...
Mularkeyt kivágta a Titans, mit szóltok ? Állítólag megunták, hogy Mariota alul van használva es hiányolták a látványos gameplant. Pedig kettő 9-7 es szezon utan, amiből egy ugye Divisonal Round volt talán nem kellene kívágni egy edzőt. Kíváncsian várom a fejleményeket.
Micsoda mérkőzéssel kezdődött az NFL PO, te jo eg! 21-0 rol fordított a Titans, volt itt minden, ami lehetett. Mariota óriásit jatszott a második félidőben, saját magának passzolt TD-t, a végen hatalmasat blokkolt, extra teljesítmény. Reid pedig ismét bukott 20 pluszrol, abszolút nem tudtak reagálni...
Azt nem ertem, hogy lehet valakinek Embiid szimpatikus? Meg nincs 60 meccs a lábában az NBA-ben, de annyira nagyképű, hogy meglátom es rosszul leszek. Nyomja ezt a Trust the Process dumát, aztán örülhet ha nem söprik ki őket a PO-ban, ha bejutnak. Nem rossz játékos, de meg sem közelit egy Antetokoum...
Kb 20 éves korára, ha nem sérül le a görög játékos lesz 14-es szélső, 10-es átadású meg 11-es pontrúgású, ugyanis megfelelőről indul. Emellett Gyors a spec képessége. Szerintetek van esélye vagy ez elég kevés oda?
Az U20-as csapatokba kb hány éves kortól van esélye bekerülni egy játékosnak? Most van egy görög srác nálam, aki jelenleg top 10-es a korosztályában, ezért érdekelne.
Mar régóta játszok a Hattrickel, több csapatom is volt, tudom, hogy szinte esélytelen feljutni az NB1-be. Nekem van egy saját stratégiám, amit követni fogok es meglátom, hogy meddig jutok el vele. Nem agyalok rajta órákat, meg elemzek, azt csak fantasy játékokban meg tippmixben szoktam. Jo buli vinn...
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]