, ...megvertek. Fel gőzzel, fáradtan akkor pörögtek, amikor kellett. Nekik a Bayern meccs a fontos. Azért nevetségesek ne legyünk már. Minden volt ez, csak nem félgőzzel, lazázva. Az pl. a Ronnie féle 0-3 volt, Madridban. Lassan olyan érzése van az embernek, mintha csak komplexusos szemüveggel lehe...
Casemiro jó példa, Vini előtt ő volt az, akinek elfeljtettek a bírók lapot adni a BL-ben, maximum a 3-4. alapvetően lapot érő megmozdulásra kapta az elsőt. A Ligában szerintem változó a dolog, hol ellenük, hol nekik fújnak a bírok. A BL-ben azonban konstans kapják a segítséget. És szerintem ezért k...
Masik oldal ugyanezt latja csak forditva,raadasul mi ellenunk folyik nyomozas. És ezzel mit akarsz mondani? Ennek vannak fokozatai, odaát akkor kezdenek kiabálni, ha nem kapnak segítséget, és az nem ugyanaz. A nyomozás is, amikor van 2-3 testület, melyekben javarészt Madrid szimpatizánsok a döntnök...
Laporta-nak lassan érdemes lenne elgondolkodnia, ebből a hullámvölgyből már nem biztos, hogy van kiút. Továbbra se értem, hogy a 16 éves, teljesen súlytalan Yamalt miért lehet nyomatni, Guiu-t, akinek talán már több gólja is van, illetve olyan posztra jönne, ahol csak küszködünk, őt meg nem lehet b...
Remélem a második félidőre sikerül Xavinak összekapnia a csapatot, mert ez eddig elég szomorú amit részéről letett az asztalra. A taktika ma is homály, nem látszik hogy csapatszinten tudnák a srácok mi a teendő. Várunk az egyéni villanásokra egy jól védekező Reál ellen. A srácokon sem látom, hogy v...
bence0330: Elsősorban a spoiler részére reagálnék. A Chelsea párhuzam nem megfelelő. Kepa problémás ember volt a csapatnál (elég csak a Sarri vs Kepára gondolni), de azért az, hogy utána ilyen párhuzamot vonsz, miszerint érkezett Mendy és minden rendben lett, eléggé erős. Én követem a francia bajno...
100%ig biztos voltam, hogy tovább mennek , Pep csak azért volt nagy császár anno mert a kezében volt minden idők egyik legjobb csapata amúgy nemzetközi szinten egy büdös nagy nulla. A Real meg egy félig kiöregedett B csapattal behúzza a BL-t. Nagy tisztelet nekik ezért. A Barca meg süllyedjen el sz...
Értem, hogy itthon Puskás miatt, meg a dagadt kormányzati nso-s "újságíró", (akinek a neve nem jut eszembe) miatt fényezni kell a madridot. De azért az, hogy a tv közvetítést nézve, az volt az érzésem, ahogy Hajdúbé előadta, mintha a margit vezetne, és csinálta volna a focit, az nonszensz. A ténysz...
Ezek a Levante elleni idegenbeli meccsek lehoznak az életről. Remélem kiesnek a francba. :evil: Nico, Alves, Lenglet #-o Kész kabaré az egész. Nico - Alves párost úgy 25-30 perc után simán le lehetett volna szedni. Nem is értem nem Gavi kezdett. Dembi - Auba duó jól muzsikál, jó az összhang. Ami mé...
Szerintem a legtöbben nem a védekezéséről ismerik, de nekem még mindig az van az emlékeimben, hogy a prime Ronaldot 1v1-ben fogta azokon a parázs classicokon - sikerrel. A legjobb Alveshez képest (amit valószínüleg már sajnos nem fogunk látni, túl idős hozzá) még Alba is kispályás támadásban. Az én...
Agyon kellett volna verni ezt a roncs realt, ehelyett cumi. Koeman remélem már csomagol. Csak a szunrtig sima hármast kellett volna szórni. Nem vagyok nagy Koeman fun, de Ő nem rúgta be Dest ziccerét Ő fejelte mellé Pique helyzetét Ő rúgta a védőbe Fati helyzetét? Volt lehetőségünk, akár nyerni is....
... én is nyár eleje óta sírok egy 9-esért, meg kreatív kp-ért is :D Kb én voltam a leghangosabb aki szerint elől vagyunk a leggyengébbek. de ahogy Subinho is leírta, Depay, Aguero, BW az 3 középen is bevethető ember + Fati is elvileg szóba jöhet ott vég esetén + ifik akár a csávó akit elküldtünk d...
Emellé hiába írjátok le 1000x hogy gyenge és alacsony. Barcelonában ez soha nem számított, kivéve az utóbbi pár évet amikor a Paulinhókat erőltettük. Puig akaratos a pályán is, és remekül érzi mikor kell odalépni, valamint a passzsávokat is jól ellálja. Labdát szerezni nem csak úgy lehet hogy fellö...
Én másként látom ezt a Pedri gyereket. Szerintem ennyi idősen igenis vannak erényei. Rengeteget dolgozik a pályán, voltak azért gyönyörű ütempasszai, utolsó emberes mentései a szezon folyamán, ahogyan csapnivaló meccsei is. 18 évesen nyilván nem tud stabil teljesítményt nyújtani, normális, hogy ing...
Amíg sokan egy új sztárcsapat összehozásáról ábrándoznak, jelenleg a 22-ben lejáró szerződésű Pedri megtartása vált problémává. Nem lehet probléma, két okból. (És a mi szempontunkból) Jobb, mint a korosztálya adott poszton, és ez a lehetőség csak itt áll neki. Hamarabb lesz ő SR 2.0,mint novemberbe...
Engem De Jong arra a Fabregasra emlékeztet, akit szerettünk volna látni, de nem jött össze. Puig meg egyelőre nem több Halilovicnál. De Jong esetében egyet értek. Puig esetében nem. Sokkal több annál amit írsz, kvalitásait alapul véve, ugyanakkor, pontosan ugyanaz az eljárás.... Igaz, Halilovic kap...
Ha lett volna terve Laportának, akkor azt elindította volna. Koeman történet Laportára nézve is bizonyítvány. Komolyan tervező elnök úgy indul el a választáson, hogy nagyon pontosan tisztában kell lennie azzal, ha nyer, akkor milyen emberekkel fog dolgozni. Komoly elnök a választás előtt felkészül ...
TS konkrétan 2 bajnoki címet hozott a jó öreg Ernestónak, Messi meg Suarez meglőtték a gólokat de hányszor húzta ki Ernőt a szarból a német mikor a nagyvezír piké-roberto moziztak a 35 éves támadók ellen. Pont TS az utolsó Messi mellett akit elő lehet venni. Az a top15 meredek, az öreg VV valóban t...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.