Ennyi volt a BL - sajnos azt kell mondjam, hogy idegenben ezt a chelsea-t nem fogjuk tudni megszorítani. Erősek vagyunk,de az angolok sajnos még erősebbek, fizikálisan jobban állnak és a bajnokságuk elúszott, a 3. hely biztos ,így megtehetik,hogy tartalékolnak,amíg mi nem.Ráadásképpen pedig sokkal ...
azt azért még hozzátenném, hogy nagyon sok itt az olyan ember aki talán nem is szorít a Barcáért, csak úgy van. Nem tudom hogy lehet olyat irni, hogy a bajnokság még meglehet, a BL már úgyis elment, mert az angolok fizikálisan nagyon erősek? Kik az erősek? Azok akik mindegy merre állnak elrúgják az ...
A legszomorúbb az egészben hogy a retkes cselzi ezzel egyfajta útmutatást adott a többi csapatnak, ha nem akarják hogy kikapjanak, így kell pályára lépniük. Szándékosan nem írom, hogy így kell focizniuk, mert ez nem volt foci. Sajnálom, hogy ennek a gusztustalan, undorító dolognak amit a cselzi és a...
Igen, igazad van OvaMind , bár nézzük meg alaposabban! A mostani Barcára az a jellemző, hogy ők rúgják az első gólt, így lényegesebben könnyebb a dolguk, mint általában. Na mármost: ha én ellen lennék egy Bl. meccsen és egy ilyen formában lévő csapat jönne hozzám az egyenes kiesési rendszerben, kics...
Sokan írják, hogy a tavalyi MU volt ilyen, mint a mostani Barca, tehát nagyon jól ment nekik és mindent megnyertek. Ebben mindenkinek igaza van, de azért én megkérdezném, hogy a világon van olyan csapat, amelyik ennyire élvezi és valóban játssza a focit? A MU nem élvezte a focit, csak ment előre, cs...
Azért az mindent elmond a sportklubos elmeháborodott Világi Péterről,javascript:emoticon('=D>') hogy a meccs elején azt mondta, hogy telt ház van a Camp Nou-ban. Az egyik cikk szerint viszont 61.000 ezren voltak. Nem is értem, hogy pl. a játékosokat mikor akarja felismerni. Csodálkozom, hogy Messit ...
Én még itt nem szóltam semmit, de ezennel üdvözlöm a Barca híveket és egyben szeretném kifejezni a sajnálatomat, amiért Frank elmegy, de kell a váltás!!! FORZA BARCA!!
Lamine Yamal is a beautiful overkick Goal but can we talked about Dani Olmo trivela assist first,OMG ❤️❤️Visca Barca |Arsenal| |Man U| |Raphinha| pic.twitter.com/Ir815qgLyJ
Pedri a 2025/26-os szezonban 14 bajnokin 5 gólpasszt adott, az elmúlt szezont ugyanennyivel zárta (37 meccs), amely egyben pályafutása legjobb mutatója is volt ebből a szempontból. ✨ pic.twitter.com/OJVTvoxWSy
️ Raphinha: "Voltak pillanatok, amikor fel akartam adni. Az elején, amikor az ajtók folyamatosan bezárultak előttem, amikor a próbatételek nem mentek jól, amikor úgy éreztem, hogy a dolgok nem haladnak előre.” pic.twitter.com/ON7T3Ycdzw