Sajnálom, hogy ilyen hamar lecsúszott, alapjában véve egy tipikus Ronaldinho sztori. Fiatalon a Barcában csúcson volt, 30 körül meg már nem kell senkinek. Ronaldinho ha jól emlékszem 28 volt, amikor elment tőlünk és már akkor sem volt topon, a Milanban még el volt nagyjából, ahogy utóbbi 1-2 évben N...
Csak a szokásos. A PSG elviszi egy fontos játékosunkat. Felkészül Koundé.... Ne sírjunk már Dembelé után. 6 év alatt jó ha a meccsek felén játszott. Többet volt sérült, mint egészséges és ha csak az egészséges időszakát nézzük, akkor is a meccsek kb. harmadán volt kiemelkedő. Azt az évi 15 meccset ...
Egyetértek! A Ter Stégen, Kondé, Araujo, Christensen, Baldé, De Jong, Pedri, Gündogan,, Gavi, Lewa, Raphi sor mondható bárminek, de nem szrnak. De hasonlítsuk össze a Madriddal. Mitől jobb az Alaba, Rüdiger, Militao, Carvajal védő sor? Semmivel, sőt! A kp: Tchuameni, Camavinga, Valverde, Belligham n...
Koeman az egyik legrosszabb edző, akit valaha láttam, Van Gaal akart lenni, de még Gattuso szintjét sem ütötte meg. Xavi egy fokkal jobb, de alapvetően az a baj vele, hogy olyan, mint ha nem tudná, mit akar csinálni. Araujo jobbszélen, Koundé középen, Frenki Busi helyén, Romeu Frenki helyén, Gündo G...
"Ha valaki érti, hogy Xavi tegnap mit akart játszani, legyen szíves, magyarázza el." Pontosan ugyanezt akartam írni!! Esküszöm nem értem, mit akar játszani Xavi. Baldé.és Abde összefutnak a balszélen egymás nyakán, vkp. DeJong, Romeu meg 8-asban. Balszélsőnk nincs, Gündo lépeget ki oda, amolyan Gavi...
Cancelo-t még a Valenciai időszaka alatt mondtam, hogy el kéne hozni, szerintem nagyon jó játékos (volt legalábbis). Nem tudom ez a Cityből kirúgás.mennyire viselte meg a karrierjét, kicsit azért aggódom, milyen állapotban van. A Bayern-nél azért nem lett alap kezdő valamiért. Ha sikerülne összeszed...
Mostmár hivatalos. Köszönünk mindent, különösen az alábbi mozzanatot: https://pbs.twimg.com/media/F3UV0ERWsAAVuxw?format=jpg&name=medium Najó, azért törlesztett valamennyit a világfutballnak azzal hogy összehozott egy tizit Messiéknek :D Hálistennek! Lehet, voltak jó meccsei, de alapvetően egy prob...
Nem láttam még itteni meccsen, de ismételgetnek LaLiga meccseket, elkaptam párat, amióta ideigazolt, de valahogy olyan semmi extra. Sokáig eltűnik, majd van 1 jó megmozdulása. Nem vesz részt úgy a játékban, mint Busi. Tegnap pont a RM elleni Girona meccset adták, 10-15 percenként volt egy jó megmozd...
Ritkán néztem Milan meccset, de nekem az jött le 20/21 körül, amikor láttam Kessiét, hogy baromi nagyot megy. Előtte nem emlékszem. Valszeg igazad van.
"Kessié egy igazi régivágású romboló vkp, akinél 100%-os biztonságban van a labda, és aki mellett nem sűrűn mennek el." Nem láttál soha Milan meccset gondolom. Kessié a Milan egyik legjobb játékosa volt. Igazi mindenes. Mint Rakitic, végig robotolta a pályát, jól védekezett, kapuhoz is felért, még a...
Ez egy igazán szép karrier. A bajnok Milántól, ahol meghatározó játékos volt, a bajnok Barcelona után az arabokhoz 26 évesen. Ebben azért sztem több lehetett volna.... Nem volt idevaló, de a Serie A-ban sztem magára talált volna. Ősszel nem volt rossz, pl. az Inter ellen még jól játszott, aztán szez...
Dembele várhatóan a délután aláír a PSG-hez, jelenleg is Párizsban tartózkodik, privát géppel érkezett, Barcelona 25m eurot fog érte kapni. @FabriceHawkins [rmc] Mindeközben Laporta, Alemany és Deco a Ciutat Esportiva-ban meetingel, vizsgálják a jelenlegi szituációt és elemzik a piac adta lehetőség...
Semmi ujdonsag vele kapcsolatban? Valahogy ugy erzem, olyan lesz ez is, mint a tavalyi mese. Itt fog maradni , aztan jovore elhuz ingyen... Bedobtak ezt a "jaj ajanlatunk van Parizsbol, megyunk haza", hatha jobb fizut tud igy kialkudni, aztan annyi... Pont ezért én már tavaly se adtam volna neki új...
Tavaly is lépni akart, csak nem vitte senki, pedig ingyen volt. Most kapunk.érte pénzt. Menjen. Azt a 15 meccset, amikor nem sérült és jól is játszik, megoldjuk valahogy.
Nagy igazság van ebben: "Ha lesz egyszer majd karaktere, stílusa, arculata, életerős játéka a Xavi féle Barcának, akkor majd észre fogjuk venni a fórumon is, hogy kevesebb magyarázatra, kifogásra és védőbeszédre lesz szükség.... " Amikor Xavi olyat nyilatkozik, mint múltkor az Arsenal ellen. Nem gon...
Vmelyik nap néztem az A.Villa-Newcastle felkészülési meccset, hát igazi jó hajtós meccs volt. Ezeknek az a lényege, hogy formába lendüljön a csapat a szezonkezdetre, megmutassák a játékosok, kire lehet számítani. Ahogy olvasom Xavi szavait (amin azért kikerekedett a szemem), ő egy ilyen USA haknira ...
Ez a fehér mez csak az én szememet bántja??? Értem én, hogy a 70-es évekig játszottunk fehérben, de mikor volt már az... Az utóbbi évtizedekben a fehér egyértelműen a Real Madriddal azonosult, sok csapat játszik fehérben, de ha bárkit megkérdezel, a fehér kinek a meze, akkor az a MAdrid, így nem ért...
Durva nagyon DJ bére, azért közel 38 misi évente, de nem is ő szúrt szemet igazán, hanem, hogy Fati mirefel tesz el 14 milliót? Baldé bére meg 160 ezer EUR. Na azért az a szép.... Nettóban az havi 3M Ft lehet Még Pena is hazavisz 3,2 misit.
Sztem hátul és a kp-n is vannak bőven fiatalok. Baldé, Araujo, Koundé fiatal és Chris se öreg a maga 27 évével, ide jött egy 32 éves rutinos csere, sztem teljesen jól van ez. Papíron a 22 éves Garcia helyett, de azért nem hinném, hogy ezzel így rosszabbul járunk. Pedri, Gavi, DeJong, Torre, mind fia...
Araujo és Chris baromi jók, a legjobb védő párosunk nagyon hosszú idő óta, de kell nekik a csere, főleg a dánnak és nem lehet Garciát vagy Alonsot oda betenni, láttuk mi történik. Inigo jó, már évekkel ezelőtt szó volt róla, meg asszem Garcia előtt is. Az idei sérülése kicsit aggasztó, de remélem ki...
...frenkivel meg pedrivel atom kp-nk lesz, csak ne essen ki egyik se hónapokra, mert akkor jon eg, meg sr és végünk is. Most talán az van, hogy ha egyikük kiesik, akkor még nem lesz világvége. :) Azért a 2 8-as posztra egy Gündogan-Pedri-Frenkie-Gavi 4-es nagyon jól néz ki. Oké, FDJ remélem hátul l...
Ezzel én is így vagyok! Nem értem miért is fordul meg bárkinek a fejében Raphi eladása??? Melózik, asszisztokat ad, gólok is jöttek, az egyik legjobbunk volt. Voltak gyengébb meccsei, de szerintem első szezonjában egy elég jó teljesítményt lerakott a pályára. Persze ilyenkor jön az, hogy Dembelével ...
Üres kasszával én sem igazán értem, hogy akarunk 60-80 milliós igazolásokat (Kimmich mondjuk inkább 100 lenne). Cancelonak nagyon tudnék örülni, mert Koundé nem jobbhátvéd, Cancelo meg baromi jó játékos, de kérdés, hogy ideadják-e mondjuk 30 milláért, mert hogy 60-at nem fogunk adni érte, ez tuti. A...
Nem igazán értem ezt a Dembelé vs.Raphinha kérdést, miért kellene a brazilnak mennie és a franciának maradnia?? Dembelé gyors, jól cselez, csak.épp a szezon felében állandóan sérült. Egy ilyen emberre építeni, aki nagy valószínűséggel esik ki 2-3 hónapra, sztem felelőtlenség. A brazil ezzel szemben ...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]