Andris tökéletesen összefoglalta az én gondolataimat is, kár lenne újból hasonlót produkálni, így csak írnék egy klasszikus +1-t. Annyit hozzá téve, ha nem vele tervezünk, miért nem lehetne ezt szépen intézni? Tett ő annyit a klubért, hogy ne tegyük már közellenséggé, egy egykori kedvencet.
Egy olyan játékos, aki nyár elején megkeresi a Barcát, hogy szeretne átigazolni, egy hétre rá aláír 10 éves szerződést a klubjával, az nem hogy nem Barca szint de emberileg is egy nulla az én szememben. Annak örülök ez nem húzódott augusztusig, ahogy tavaly.
Sajnálom Fatit, nagyon akart bizonyítani, de borzasztóan rosszul volt menedzselve ez a kapcsolat, ahogy Torre is, 11m vételi opciót pedig inkább nem kommentelem, kész vicc az egész. Hajrá Fati, remélem bizalmat kap és mutat egyet Flicknek..
Tavaly volt egy borzasztóan szerencsétlen sérülése, máig előttem a kép ahogy a földre érkezik, majd elfekszik.. Ebből a súlyos sérülésből kitartóan felépült, visszajött és játékra jelentkezett. Egyik legjobb kapus a világon, de most ő a "soros" a Barcánál akit el kell üldözni. Továbbra sem értem és ...
"Langlé" hát kalapom emelem, bár emeltem volna tavaly is, de jobb később mint soha. Talán az egyik utolsó botrányos szerződés, amitől sikerült végre megszabadulni.
Komoly szezon van a háta mögött, bár nem szurkoltam egyik csapatnak sem, de azért élmény volt nézni a feketét, hihetetlen nagy érték, mindenféle kutyaütőnek el lett mondva, és lám, bl-t nyert a srác. Piszok módon sajnáltam, hogy elment, de LE keze alatt beért igazán és úgy ez az egész psg a teknősbé...
Szerintem azért kapusposzton baj van. Legalábbis baj volt idén. Ezen kívül igazán kell még egy balszélső és esetleg egy védő. De az csak akkor jöhet, ha Araujo megy. Christensen meg lehet, hogy új igazolás lesz. Szerintem a csatárposzt ennél is égetőbb, Lewa ennyi idősen már nem tudja egy szezonon ...
Bár mennyire is döbbenetes, de 18 éves a srác, ha Yamalt mentesíti a kora a kihagyott helyzetekért, vagy olykor hogy nem tényező, akkor ne várjuk már el egy ennyi idős hátvédtől, hogy világklasszis legyen. Cubarsi hatalmas értékünk, óriási játéktudása van már most, kell mellé egy olyan védelem, fix ...
Részemről gondolkodás nélkül deal ez az üzlet. Fermin fele annyiból hozza ezeket a számokat, Olmonak szerintem ez a szint magas, hozzá rettentő sérülékeny is, én nyugodt szívvel engedném útjára, ő és Araujo eladásából szép kis zsugánk lenne erősíteni.
A rossz passzok kicsit becsapósak, mert többségük olyan volt, ami ha eljut a címzetthez tiszta ziccer. Raphinha nyilván nem adott el annyi labdát vagy Pedri (de sorolhatnám a neveket) mert nem "célratörően" támadtak. De ennek ellenére is egyértelműen a legveszélyesebb játékosunk volt, pedig rendre ...
Szerintem nála valami eltört tavaly, vagy tavaly előtt, azért Xavi alatt nagyot focizott még, öröm volt nézni ahogy megette vinicust a klasszikusokon, aztán jött a bl piros amivel kinyírta a csapatot, bevágta a durcát és ment a bayern udvarlás. Ott már rég eltörött ez a kapcsolat és teljesen kivesze...
Tavaly elintézett minket egy idétlen piros lappal, majd bevágta a durcát, idén elintézett minket 2 góllal, lélektelen fos játékkal, az a tűz ami Inigoban megvan, benne már teljesen elaludt. Remélem többet nem látom Barca mezben, a tegnapi volt az utolsó csepp a pohárban.
Istenem az a Yamal kapufa.. de lehetne mondani az utolsó helyzetet, nagy kár Gm hibáért de Araujo is könnyelmű volt, menni kell tovább az utolsó szusszal is.
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025