Azért kéne, mertha Eto'o lesérül, akkor csak Maxi lenne a helyettese, ha még a csapatban lesz, mert Larsson elmegy a szezon végén, Ezquerrót meg úgy néz ki eladjuk. Szóval kell csatár, de hogy ki, azt én sem tudom...
Nyugodt játék igen, az első félidő néhol még unalmas is volt, de a második már tetszett, főleg az a tili-toli, amit van Bommelék csináltak a második gól előtt.
És ebből az ügyből csakis Maxi jön ki vesztesen, ha nem játszik, pedig ő maga mondta a télen, hogy nem akar elmenni, szeretne maradni, ezek szerint jó neki a kispad, vagy néha még az sem.
Tegnap összeszedte magát nagyon VV, remélem a továbbiakban is ilyen jó teljesítményt nyújt majd és meggyőz engem arról, hogy ne kelljen arról beszélnem, hogy új kapus kell a nyáron. :wink: Amúgy tényleg úgy volt Márk González lövésénél, hogy beleért Valdés és ettől lett kapufa, amúgy mellé ment volna.
Nagyon úgy néz ki, hogy egyik játékos se jön, Forlánnak idén nincs jó idénye a Villarrealban, Henry meg maga jelentette ki, hogy ez csak egy játék az angol és a spanyol sajtó között, nem hajlandó eljönni Londonból és maradni akar, így más csatár(ok) után kell nézni.
Puyolt nem említik a sérültek mellett, csak a bal karja húzódhatott meg tegnap este, de tudta folytatni a játékot, szerintem a Benfica ellen és a Real ellen is fog játszani!
Sajnos minden jel arra mutat, hogy személyes félreértések vannak a két fél között, amit ezzel torol meg az edző, csak nem tudom mi lehet a dolgok mögött.
Szerintem jó kapus Leo Franco, a mostani Atléticonak egyik kulcsfigurája Torres mellett, elég kevés gólt kap, ráadásul a válogatott szűkebb keretében is rendre ott van, elég jó vélemények vannak róla.
Végülis a Chelsea és a Depor ellen már betalált Eto'o, igaz ez az ő szintjén már-már kevésnek (...) tekinthető, de szerintem 1-2 hét és újra belelendül, eddig Larsson volt a gólzsák, amíg Eto'o odahaza volt, ráadásul csereként is gólerős Henke, ami nagyon jó dolog, tehát a gólokkal semmi baj szerint...
Azért amilyen bombaformában van idén Henry, azt nem nevezném levezetésnek, ha idejönne, mindenestre Maxinak is kell a játéklehetőség, ami a Barçában nem kap meg, ezért vissza kell adni a Riverbe, legalább kölcsönbe!
Szó mi szó, már Messi hivatalos oldalán is megjelent a hír, miszerint a Benfica elleni (valamelyik) meccsre már visszatérhet, azaz nem lehet olyan súlyos a sérülése, ha kb. 2.5-3 hét múlva visszatérhet! [/i]
Akkor se ment jól Valdésnek, amikor Zamora-díjat kapott, de akkor nem voltak olyan meccsei, hogy 3 pontot vesztettünk rajta, hanem rúgott még 1-2 gólt a csapat és akkor tudtunk nyerni, de már akkor is voltak vészjósló hangok, hogy mi lesz később, ha majd a csatárok már nem lesznek képesek kijavítani...
Inkább echte szélső hátvéd kell, Puyol már inkább középső, bár ott is megállná a helyét szerintem, néha még belső védőként is szokott cselezgetni, ami nagyon tetszik, de a csapat rovására ez nem mehet, de tudja ezt ő is. Bellettinek még egy esélyt adnék, aztán ha nem válik be, akkor jövőre igazolnék...
Ilyen volt Beckham esete is, aki úgy játszott egy Depor elleni meccsen, hogy előtte kiállították a bírók. Mindenesetre nekünk Motta és Edmílson nélkül is jónak kell lennünk a középpályán, valószínűleg Márquez lesz hosszú idő után a szűrő Edmílson helyén, a mellette két oldalt talán Iniesta és Deco l...
Remélem csak kölcsönbe megy a Riverbe Maxi és majd a nyáron talán visszajön Barcelonába, bár nem tudom, akkor mi változik azon kívül csatárposzton a csapatnál azon kívül, hogy valószínűleg Ezquerro elmegy. De hát ő nem alapember, mint pl. Eto'o, szóval akkor sem garantált az állandó játéklehetőség M...
Mint olvashattad a hírt, Pereát a Milan vinné, azaz Chivura már nem lenne keret az olaszoknak, mert gondolom nem csak védőt akarnak igazolni, a másik, meg hogy Chivu tényleg jó lenne, ráadásul 8 millióért egyenesen maga a kánaán lenne! :lol: Egyébként Puyol, Márquez és Chivu egyszerre is lehetne a p...
Azért az mégis túlzás, hogy a Benfica ellen játszhat, ennyire nem kell siettetni a visszatérését, mert kiújulhat a sérülése, ami senkinek nem lenne jó. Az viszont bíztató, hogy nem kell majd 6 hetet az ágyat nyomnia és talán előbb visszatérhetne.
engem még a 11es dühit fel nagyon.úgy megbüntetném az olyanokat mint az a maki milosevics.simán átugorta volna edmilson-t, de esik!!!!! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: mondjuk mindenki ezt csinálta volna, de akkor is jó lenne már erre is valami szabályozás.megböntetni jó sok pénzel v eltílt...
Szerintem nincs szükség Fabregas szolgálataira, és oda megy, ahova akar, a középpálya úgy gondolom rendben van, hátha még felépül Xavi is, és talán van Bommel is elkapja a fonalat. Védelem, védelem, védelem. Itt egyedül a védelemmel van baj, kéne egy jó bal- és jobbhátvéd meg egy remek kapus. Még cs...
Damiá most gólt lőtt a hétvégén az Atlético ellen, szerintem jól játszott, ráadásul saját nevelés, bár nem tudom, hogy Frankito majd pont vele fog számolni a jövőben, vagy inkább egy nevesebb focistát vesz.
Hildebrandnak nincsen jó szezonja a Stuttgartban, ő is csak szenved, ahogy az egész csapat, ráadásul a válogatottnál se veszik figyelembe, inkább Kahnnak és Lehmannak szavaz bizalmat Klinsmann. Ez azért figyelemre méltó, mert ha olyan jó lenne Hilde, akkor már régóta ő lenne az első számú kapus. Sze...
Hiába, nem lehet mindig Valdés hibáját kijavítania a támadóknak, ezúttal ráfizettünk a kényelmeskedésre, az Osa nagyon motivált volt, Valdés nagyon gyenge volt megint, de nem mondom azt, hogy kapust kell igazolni a nyáron, mert úgyse fogunk. Amíg Valdés a kapus nálunk, addig lesznek ilyen meccsek.
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025