Lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy baszkok agresszív játéka már kezdettől megfélemlítette a csapatot és ez fokozódott Frenkie vétlen sérülése után. Mintha a vereséget akarták volna elkerülni, nem a győzelmet megszerezni. De ha ezt Xavi is így érezte, akkor a győzelem orientált Roquet kellett volna...
10+ évig meg nem kellett. Én attól tartok, hogy több Cubarsi és Fort tűnt el a süllyesztőben. Azt már biztosan lehet tudni, hogy abból a 10 évből egyetlen La Masia növendékből se lesz nemzetközi klasszis. A mostani tizenévesek közül talán igen, de biztosat csak évek múlva lehet mondani. Yamal és Cu...
A La Masia Barca identitás kérdése is. Ha a sokat emlegetett titokzatos DNS hajszolása helyett leegyszerűsítjük a képletet a technikai képzettségre és a támadó focira és hozzáadjuk a saját utánpótlásra támaszkodást, akkor nem érheti szó a ház elejét. Jó esetben a saját nevelésű játékosok közül néhán...
Xavi számított arra, hogy mit fog játszatni Bordalos, ez ellen készítette fel a csapatot - ami nagyon bejött. Ezért megérdemli a dícséretetet. Ennek nem sok köze van a csapat jövőjéhez. Az most Laporta és választottjai kezében van.
Nem kell elsietni a döntést, 4 hónap múlva kezddne az új arc. Gondolom Ő már korábban tudott Xavi távozásáról, esetleg már azelőtt téma volt, hogy a következő idénynek már nem Xavi-val megyünk neki. Úgy is meg lehet kötni a szerződést az új edzővel, hogy csak június végén áll be. Addig megismerhetn...
Ez a Granada meccs is pénda volt a szokásosra: a csapat ráült az egygólos vezetésre és ezzel felkínálta az egyenlítést. Kinek a dolga, hogy ilyenkor közbelépjen? Ugyanígy látszott, hogy néhányan formán kívül vannak. Ilyenkor mikor kell cserélni? Egyenként kell cserélni, vagy csoportosan? Ez volt a p...
Nekem most a Chelsea jut eszembe, akiknek többször is bejött a tavaszi váltás a BL-ben. Elképzelhető, hogy továbbmegyünk a nem túl acélos Napoli ellen, aztán a Bayern ellen sokadszor is belefutunk a késbe ezzel a védekezéssel. Egy új edző viszont addigra akár össze is tákolhatná a védekezést, és ak...
Akárki akármit gondol, hogy mit hogy kellett volna, azt ép ésszel aligha lehet vitatni, hogy a Napoli ellen nem lehet más a kispadon, mint Xavi - és vele van a legnagyobb esély továbbjutásra. Siker esetén nincs ok később se szezon közben váltani, kudarc esetén meg új helyzet áll elő.
Ma kiderült Laporta egyéni taktikája. Ha ez a szezon további kudarcokat hoz, akkor azért ő nem felelős. Xavi féléves maradását nem helyesli, de Xavi személyére tekintettel fogadta el. A következő edzőért se felelős, annak kiválasztását albérletbe adta Deconak. Ő rendbe hozná a csapat deficitjét, ne...
Arról MAtS,Cubarsi,Inigo és Christensen tehet, hogy bakiztak, amikor még soha korábban nem játszottak együtt és ketten kihagyás után az első meccsüket játszották?
Kíváncsi lennék párhuzamosan Xavi és Rafa Marquez véleményére Bernalról,Mbackeról, Fayeról., Astralagaról, Pau Victorról és Darvichról. Látnak-e bennük jövőt a Barcaban és mikortól. Ez talán segítség lenne egyrészt az új edző számára, aki aligha ismerheti az Atletic játékosait, másrészt a nyári átig...
Ha a Sport értesülései helytállóak, Deco le akar ülni Frenkievel szerződéshosszabbításról tárgyalni. Ennek bármi lesz az eredménye, talán pontot tesz a keresetéről szóló vita végére.
Az anti - Frenkie brigádnak két sláger témája van. Az egyik, miszerint nem is olyan jó játékos. Ezt vita helyett az edzőre és a játékostársakra kellene bízni. A másik, hogy csillagászati a fizetése, amit nem érdemel. Meglepő számomra, hogy akik ezt hajtogatják, remekül tájékozottak különféle pénzügy...
roblémát. De Jong a hátán viszi a csapatot? Erről lemaradtam. Az idei szezonban eddig 1 gól, 0 (!!!) gólpassz. Persze lehet mondani, hogy a csatársor be van oltva gólok ellen, de De Jong az egyik legtúlérkeltebb játékos szerintem, a teljesítményéért pedig ez a fizetés vérlázító. [/quote] De gustibu...
Ma kiderült Laporta egyéni taktikája. Ha ez a szezon további kudarcokat hoz, akkor azért ő nem felelős. Xavi féléves maradását nem helyesli, de Xavi személyére tekintettel fogadta el. A következő edzőért se felelős, annak kiválasztását albérletbe adta Deconak. Ő rendbe hozná a csapat deficitjét, nem...
Xavi elég sok tini játékosunkat felhozta edzésre, egy részük be is mutatkozott a felnőtteknél. Ezt kéne folytatnia a hátralévő idejében, mert aligha valószínű, hogy egy érkező új edzőnek maradna ideje/energiája ilyesmire. Arra érdemes tini viszont feltehetőleg még akad a 15+-osok között.
Legyünk türelemmel. Az igazi próba majd akkor jön, ha nem Lewa árnyékában fog focizni. A mai belépője mindenesetre növeli az önbizalmát és az edző és a közönség bizalmát.
Xavi tobbek kozt ezert is volt nagyon megnyugtato nekem, egy jozan garanciat jelentett, kulonosen azt illetoen, hogy milyen jatekosok maradjanak meg a keretben feltetlenul. Most hogy mar nem szolhat bele, nagyon aggodom hogy Deco es Laporta kiket fog eladni a nyaron, hogy igazolhassanak kedvukre. N...
Nem értem, januártól Fermin miért nem lett felnőtt játékos. Azt sem, hogy Gavi sérülése miért nem juttatott neki több percet. De ha felfedezője, Xavi valamiért csalódott volna benne, akkor meg nyáron kölcsön kéne adni.
Mindenki leragadt annál, mintha Fort csecsemő volna. Viszont még a következő szezon kezdete előtt 18 éves lesz. Vagyis vagy új szerződést kell neki adni és teljesjogú játékos lesz, vagy gyakorlatilag keresztet vethetünk rá. Pedig ő nem olyan féltehetsg, mint Mingéza vagy Nico volt.
17 éves középpályás, idén debütált a svéd felnőtt válogatottban, nagy tehetségnek tartják. Mondjuk Balde kiesésével és a lyukas középpályánkkal akár jöhetett volna már télen is. Kiváncsi leszek, de csak nekem az az érzésem, hogy csak középpályás tehetségeket hozunk (Roque kivételével)? Mikor hoztun...
Hibás dolog úgy tekinteni Xavi tegnapi bejelentésére, mintha az az ő magánakciója lennie. Ilyet egy klub - alkalmazott nem tehet. De nem is tett: elmondta, hogy ezt megbeszélte Laportaval, Decoval és a többiekkel. Így ha nem szerencsés egy távozóban lévő edzőnek dolgozni az öltözőben, az edzőpályán ...
A hosszabbításban a vereség nem Xavi sara. De az újabb bekapott gól az első percben annál inkább, Ettől függetlenül Xavit csak az mentheti meg év végén, ha Laporta arra hangolódik át, hogy elnöksége alatt egy újabb La Masias korosztály vette át a stafétabotot a Barcaban.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]