Ha már itt marad a nyakunkon, próbálok szurkolni neki, hogy tovább fejlődjön. Szerintem fog is, de a nagy meccses témát nem fogja megugrani, ez a "bármit teszünk, úgyis kikapunk valahogy" madrid inverz téma már kezd beleivódni az új generációba is. Ami pozitív volt, az az utolsó nyilatkozatában az a...
Hű, az ESPN-nél elemzik Roque mellőzését, és az egyik szaki azt magyarázza épp, hogy Xavi remekül felismerte, hogy neki több idő kell beilleszkedni, Barcelonában meg nincs idő, és ott van Lewy, Torres, aki most azonnal képes szállítani a gólokat... Lewy oké, még ha erősen kérdéses is, de Torres... t...
Bravó fiúk, elég jót játszott a csapat, maga a meccs nem volt túl jó, mert annyira megfojtottuk a Socit. Amennyit kritizálom Xavit, ezért bőven jár a piros, persze eddig sem ezekkel a meccsekkel volt a fő gond. Fura módon a támadóhármasunk volt talán a legjobb, még akkor is, ha kihagytunk pár helyze...
Ááá, volt előtte még egy kéz, ez így korrekt. Raphinhának hogy adhatták oda a tizit... kb a 18. lehetőségem lett volna a 11 emberből. De mindegy, elrakta. Így szerencsével, de tartja a bő két hónapja tartó szériáját, minden kezdő meccsén gólponttal. Megérdemelte a gólt azért.
Jön Romeu! Legalább izgi lesz a meccs. Bár off, de szerintem az ilyen helyzetek előtt meg lehetne nézni a lest, ha ilyenből gólt rúgunk, és előtte az volt, az kellemetlen. És a lest nagyon gyorsan meg lehet nézni. Itt meg legalább jól alkalmazták a kézszabályt. Na akkor mégsem, vagy rosszul láttam, ...
Túlkombináljuk sokszor, elbénázzuk az utolsó mozzanatokat, amikor meg nem, akkor ma szerencsénk sincs. A meccs összképével amúgy elégedett vagyok, azért nem olyan rossz ez a Soci, meg kellett tudni fojtani a játékukat. 3 gólt meg simán kellett volna lőnünk.
Hát igen. Remélem nem lesz akkora klasszis, hogy a falba verjük a fejünket 1-2 év múlva nála is.
Asszem rájöttem Ara padoztatásának okára, ilyen hajjal egyszerűen nem pályára engedhető.
Eddig az utolsó pillanatokban nem is tudom melyik támadónk a bénább. Yamal eltotojázta, Lewy elvitte Raphinha elől aztán elbénázta, Raphinha meg elbénázott csúnyán egy passzt ígéretes helyzetben.
Ter Stegen, Kounde, Cubarsi, Iñigo Martínez, Cancelo, Christensen, Gündogan, Pedri, Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha Araujo kimaradása vajon jelnek vehető? Akár. Vagy van az a formahanyatlás, ami megüti még Xavi ingerküszöbét is. Pedri helyett én lazán Fermínt tettem volna el, nagyon rosszul sül...
Greenwood pro: két oldalon ténylegesen bevethető, kétlábas, remek játékos, top lövőkével. Nincs marketingértéke, szóval biztos, hogy olcsó lenne, plusz már volt egy évet spanyolban.
Kontra: Alves asszociációt épphogy megúsztuk, nem biztos, hogy a klub törékeny imázsának ez most nagyon kellene.
Én tartom, hogy Araujo a világ legjobb védője képességileg, és így a 100 millión sokan el fognak gondolkodni. Tavaly megvették volna ennyiért, az idei formahanyatlásával nem biztos.
Nézem a MU-Arsenal meccset. Hááát. Azért örülök, hogy nem Ten Hag a barca edzője. Az egész MU egy nagy rakás szerencsétlenség . Eszméletlen sok labdavesztés a befejezéseknél. Futnak, elesnek. Nincs összhang. Nem véletlen, hogy ott van a csapat, ahol. Mi lett ebből a csapatból!?!?! És ez még nem is ...
Sőt, a normális játék még hagyján, azzal erőset mondtam. Lehetne épp csúnya játék is, túl lehetne élni. A legfőbb gond az, hogy egy gombnyomásra omlunk össze szinte minden nagyobb meccsen. Na ez színtiszta edzői felelősség, és még egy Alaves kerettel is el lehetne kerülni, nemhogy a mienkkel. Nem gy...
Na jó, de ezzel mit érünk? Elmehetne innen a fórumról is valaki, és nem irányít 30 éve topcsapatokat, akkor az mitől jobb? A mostani Xavit kell sajnos Ancelottihoz hasonlítani. Meg ahogy írták, ő már fiatalon eredményeket ért azért el. Több edző is van jelenleg is, aki pályakezdőként szebb és/vagy e...
Csak érdekességképp: 7 millió a különbség a 2. és a 3. hely között pusztán a díjazásban, ehhez jönne ugye a szuperkupa. Illetve ha Lewy rúg még két gólt, 1,25M jár a BM-nek. Nem hiszem, hogy nagyon fennáll a veszély, de ki tudja. Ez gondolom nem lesz olyan fontos, mint Roque esetében, hogy padozzon.
Felsorolsz három fontos különbséget Ancelotti és Xavi között, de két nagyon fontosat nem, pedig azok részben megmagyarázhatják az előző hármat: egyrészt, Ancelotti idősebb, másrészt ugyanennyivel tapasztaltabb is, többek között tíz évig volt szövetségi kapitány. Van még egy óriási különbség, de azt...
De gólpontban sem jobb, a gólpont/perc mutatója jobb kicsit. Szerintem ő semmilyen szinten nem lenne előrelépés Lewához képest, akármilyen rossz a lengyel, nem gondolom, hogy Nunez a megoldás. De nem fogok a kardomba dőlni ha jön, félreértés ne essék. Viszont szerintem továbbra is az lenne a célsze...
+ amit az egyénekből kihoz, elsősorban a támadókból. Nyilván elkerülhetetlen, hogy legyen néha valakinek formaingadozása, de ez nála minimális. És nem csak a jól tűzben tartott, jól rotált keret miatt. Nincs ilyen, hogy a támadóik mindent mellélőnek, meg görcsölnek a kapu előtt, vagy kb évente egysz...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.