3. Aki nem latja a fejlodest Xavi alatt, az tovabbra is vak. Sok hianyossaga van a csapatnak, meg mindig, nagyon, de ez ket egymastol teljesen fuggetlen dolog egyelore. Ezzel teljesen egyetértek. Nagyon Haaland párti vagyok, de erős felindulásból ugyan, de abból a pénzből az öreg tengelyt cserélném...
Persze nincs mit tenni jelenleg, de nagyon nem egészséges ez a csapat így.
Fiatalokkal sem lesz könnyű rendezni a sorokat, de az öregek borzasztó nehezékei a csapatnak.
Körülményesek, lassúk, szenvednek
Ter Stégen és a szerencse miatt vagyunk még meccsben
Ez tényleg már "mesébe illő"....frankón a nyakunkon marad és mivel Lenglet lepasszolása önmagában kevés lenne, így már esélytelennek tűnik, hogy legyen egy normális ballábas belső védőnk....
Már, ha egyáltalán gondolkodott volna ilyesmiben bárki is a csapat körül....
Nem jó ez a kérdés a szavazásnál. Másképpen oldanám meg Haaland leigazolását. Összekötném valami szponzorral vagy a nike-kal együtt próbálnám meg összehozni. Umtiti - Lenglet duo eladásáért mindent bevetnék, helyettük egy ballábas belső védőt a föld alol is kerítenék. Robival pedig teljesen értelmet...
Amikor megvettük egy csiszolatlan gyémántnak tűnt, de sajnos az is maradt. Valami hasonlóra gondoltam annó én is amikor idejött. Bár a vételára túl volt tolva, de Neymar után mindenki ceruzája vastagon fogott volna barcelonai érdeklődés esetén. Aztán, hogy mennyit volt vele foglalkozva, mint fiatal...
Ha valaki edzőségre adja a fejét, számolnia kell azzal, hogy sok - emberileg - kellemetlen döntést is meg kell lépnie. Lelkizős edzőkből nem sokan szoktak csúcsra érni. Bízzunk abban, hogy Xavi jól tudja, hol van Busi helye és ahogy rendeződnek a viszonyok, Busi is egyre inkább háttérbe kerül. Ha a ...
Xavi első lépése az öltöző morális rendjének helyreállítását célozta. Ennyit a kamu öltözői fétisről annyi kiegészítéssel, hogy Pepnek is voltak problémái Pikével, valamint sosem "sikerült" senkinek megfelelő versenytársat hozni a posztjára. Az élsport csúcsa példához annyit még, hogy Benzema a vál...
Nyilván van hozzá magával hozott képessége, de edző is kell, akinek a kezei között fejlődik, alakul stb stb.
Edző tekintetében legalább ez már nálunk is adott.
FDJ még izgalmas lehetne Xavi kezei között, szerintem.
Milyen komoly változás lenne a csapaton, ha Piqué helyett Eric játszana, Busi helyett meg mondjuk FdJ? Ettől megújulna a játékunk? Ezt Xavi dolga összerakni, de sajnos egyikükben sincs jövő. Valamennyire a jelenben képesek vegetálni, ez oké, de ez napról napra sajnos csak kevesebb lesz erőnlétben, ...
Na mondjuk De Jong minden, csak nem vezér. Szándékosan írtam én is azt, hogy "talán egy megújuló fiatal csapat vezére". A holland válogatottban nem tűnik olyan határozatlan gyereknek, mint itt. Gondolj bele azért abba, hogy milyen lehet az öltöző a katalán maggal, főleg Pikével. Milyen szava lehet ...
Frekie 25 éves lesz nyáron, tehát - bárhol is játszon a világban - mindenképpen a jelen és a jövő labdarúgójaként lehet vele számolni. Tudását, képességeit jól ismerjük, ráadásul azt is láthattuk, hogy szükség esetén jolly jokerként is helytáll. Xavi emlékei frissek a saját múltját illetően. 35 éves...
Kevesebbet vártam a meccstől vagy fogalmazhatok úgy is, nem lepődtem volna meg, ha simán és könnyedén kikapunk. Ehhez képest lett, ami lett. Nagyon sok munka vár tavasszal a csapatra. Annak ellenére, hogy még a fiatalok sem teljesen hadra foghatók egytől egyig, valamint közel sem tudjuk, hogy mikre ...
Végre van egy edzőnk. Egyáltalán nem vagyok türelmetlen. Azt is tudom, hogy ez a szezon kuka, meg örülüni kell, ha van kit a pályára küldeni egyáltalán, hogy legyen ki a kezdő ..... Na meg azt is, hogy Xavi jól tudja, hogy mit csinál. Ősztől nagyon remélem úgy tud majd kezdőt kiállítani és a keret i...
Nem egészen értem miért fog így könnyebben új klubot találni, mert ha beleállt a fizucsökkentésbe most, akkor a hosszabbítás előtt is beleállt volna mikor az esetleges új klubjával tárgyalt. Valaki elmagyarázná esetleg? Csak egy jóindulatú feltételezés. Annak a lehetősége illetve annak a valószínűs...
Fiatalok állóképességén lehetne szezon közben is javítgatni megfelelő rotáció mellett, de itt ez a mondat véget is ért..... Ezt meg lehet még fejelni azzal, hogy a Piké - Busi - Alba - Alves vonal fizikai állóképességén már a jóisten sem tudna javítani. Lehet bármelyikről bármennyit áradozni, illetv...
Laporta tevékenységét hitelesen sajnos nem igazán tudjuk megítélni. Vagy bízik valaki benne vagy nem. Kirakatban van viszont Xavi tevékenysége, amivel naponta szembesülünk. Szerintem Ő látványosan próbálkozik nem belefulladni abba, amire vállalkozott, hogy megtalálja a kiutat. Ugyanakkor ezen a kife...
Pont ezen gondolkoztam a 30. Perc környékén, amikor közben itt olvastam az ajnározó kommenteket. Többet látunk bele nagyon sok fiatalba, Hát ez a mai kezdő éppenséggel fejnehéz régi garnitúra volt. Garcia, Gavi, Nico, Jutga vs Alba, Piké, Busi, Alves, LDJ, Dembi Egyébként az öregek MÁR nem tudnak n...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]