Dembélé kb. azt hozza, amit vártam tőle. Bár én is belelkesedtem kicsit, mikor hirtelen veszélyesen kezdett játszani, de ez nem tudta feledtetni velem a korábbi bénázásait, én végig reménykedtem abban, hogy hagyják végre elmenni. Az a baj vele, hogy néha villan egyet-egyet, és akkor elhisszük, hogy ...
Valverde idején úgy tűnt, lesz itt jövője, aztán lassan, de biztosan egyre periférikusabb szerepe lett. Tán nem véletlen, hogy Koemannál már lényegében semmilyen szerepet nem kapott, jobban tette volna, ha megfogadja a tanácsát, és idejében elszerződik innét egy kisebb csapathoz. Xavi egyáltalán nem...
Sziasztok. Ilyen lesz az oldal ezután? A reklámokat lassan unom bezárogatni, és van amit nem is lehet... Inkább dobjatok be tagdíjat.... Ajánlom az Opera browsert, vagy az Oprea GX-et, mindkettőben van beépített reklámblokkoló, melyet egy kattintással be lehet kapcsolni. Pc-n és Androidon is elérhe...
Xavi ha BL-t akar nyerni, akkor sürgősen fel kell iratkoznia az eurobarca fórumra, hogy tudja mit kell tennie, mert ahogy látom sajnos eddig eléggé tévúton jár. [-o< Koeman, Setien, Valverde, Tata és még sorolhatnám. Egyikük se volt regisztrált tagunk... Akkor végre semmi akadálya, hogy most BL-t n...
A fő gondom az ilyen típusú igazolásokkal, hogy előre megmondható, hogy ha egyszer elmegy, az ingyen fog történni. A Barca temérdek pénzt öntött ki olyan játékosokra, akikről előre tudni lehetett, hogy bevételt semmiképp nem generálnak, mikor majd elmennek (Mathieu, Turan, Pjanic, Braithwaite,Verma...
Én azok táborát erősítem, akik nem örülnek Dembélé "hosszabbításának". Nem az elmúlt öt hónap, hanem az összes itt töltött szezonja alapján kell megítélni a teljesítményét - semmi, de semmi garancia nincs arra, hogy következő két évben 90%-ban nem a padon fog-e ülni sérülések miatt! Vagy nem otthon ...
Amikor Suárezt 0€-ért elajándékoztuk az Atletinek, akkor pont egy évvel volt fiatalabb, mint a most 50 millió €-ért idehozott Lewandowski. Annyit jegyeznék meg mindenféle él nélkül, hogy korából adódóan azért ő sem a jövő embere, hisz Messi sem volt az, mikor pont ugyanennyi idősen az új menedzsment...
Számomra a legidegesítőbb játékosok egyike marad örökre :). Megmozdulásaiban néha tényleg ott volt a gól lehetősége, de az is, hogy kirúgja a stadionból a labdát, vagy egy teljesen veszélytelen helyzetben egyszerűen eladja az ellenfélnek. Teljesítménye csak az utóbbi fél évben volt elfogadható szin...
Számomra a legidegesítőbb játékosok egyike marad örökre :). Megmozdulásaiban néha tényleg ott volt a gól lehetősége, de az is, hogy kirúgja a stadionból a labdát, vagy egy teljesen veszélytelen helyzetben egyszerűen eladja az ellenfélnek. Teljesítménye csak az utóbbi fél évben volt elfogadható szint...
Fájó, hogy ez a szerencsétlen Dembélé ma a legveszélyesebb játékosunk . Eddig nagyon impotens a csapat, mintha a Frankfurt meccs folytatását látnánk...
Nincs még vége, ne keseredjünk el. Frankfurtban jól felkészültek a Barcából, ezzel együtt ciki, hogy otthon 0:2-re égünk egy német középcsapat ellen. Nehogy Xavi is olyan legyen, mint Guardiola, hogy túltaktikázza a tétmeccseket... szerintem csak behúzzuk ezt a meccset a második félidőben, még ha ne...
Egy ilyen kiesőhelyen álló csapatot nagyon meg kellene verni, ehelyett kapjuk itt sorban a büntetőket.... nem Lenglet hibája ez, már 2-3 góllal kellene vezetnünk.
A sz@r gyep meg a szabálytalanságokat toleráló bíró csak hab a tortán, ha nem játszhatjuk a saját játékunkat, agresszíven, magasan letámadnak minket, megint nincs "B" terv. Extra bónusz, hogy kemény a frankfurti közönség is, és ez nem hat jól mentálisan erre az alakuló, ebben a felállásban még semmi...
Csodaszép meccs volt, minden pillanata izgalmas és látványos volt - még ha a gólzápor el is maradt ma, Xavi vitathatatlanul csodát tett ezzel a csapattal! Felidézem az elmúlt évek szenvedős meccseit, amiket csak Messi zsenialitása tett egyedül élvezetessé, óriási a változás, végre igazi barcás játék...
Mint Barca szurkoló természetesen nem szimpatizálok vele, a pokolba kívánom, de valahol a játékos oldaláról nézve érthető ez. Itt eurómilliókról beszélünk, amiből még az unokái is király módon élhetnek akkor is, ha Dembélé soha többé nem lép pályára sehol, és holnap kihajítja a stoplist. Ne felejts...
Mint Barca szurkoló természetesen nem szimpatizálok vele, a pokolba kívánom, de valahol a játékos oldaláról nézve érthető ez. Itt eurómilliókról beszélünk, amiből még az unokái is király módon élhetnek akkor is, ha Dembélé soha többé nem lép pályára sehol, és holnap kihajítja a stoplist. Ne felejtsü...
Javaslom, be kellene építeni Disqus kommentrendszerét, a jelenlegi rettenetesen gyenge, kár polírozni, alapvetően rossz és idejétmúlt szerkezet. Értelmes párbeszédet gyakorlatilag nem lehet folytatni a jelenlegin, cserébe idegesítően lassú, gyakran lefagy és még áttekinthetetlen is! Ha az átállásnak...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]