Inter meccs közben írtam, de ez már nagyon rég óta elmondható a csapatról. Az óriási különbség a Barca és a Madrid között, hogy a fehérek hitvány játékkal, óriási szerencsékkel, bírói hibákkal is képesek BL-t nyerni, míg ez nekünk csak és kizárólag akkor jöhet össze, ha toronymagasan a világ legjobb...
Ez is milyen gól volt Te jó ég! Viszont ami utána jött az még nagyon de nagyon korai és nem az első, második vagy harmadik eset ami vészjósló. 17 évesen úgy hogy igazán jelentős dolgot semmit nem ért még el, akár mennyire tehetséges, akkor is csak egy golden boy még, talán nincs még itt az ideje an...
Sajnos azt el kell fogadni, hogy A Barca és pl a Real között az az óriási kulönbség, hogy az egyik a semmiből is képes BL-t nyerni, a másik pedig ha toronymagasan is a legjobb Európában, akkor is 50-50. Most a “legjobbnak” pedig a közelében sem vagyunk. Ez is egy csoda, hogy májusban így áll a csapa...
Na Gündogan nagy fogás lesz. Végre lesz egy értelmes kp Frenkie mellé, nem kell majd nézni a két gyerek szenvedését, ahogy egy közepesen komoly csapat is szétgyalulja őket.
Nagy gáz ez, hogy nem jön vissza. Egyszerűen még ennyi idősen is mérföldekkel mindenki felett áll. Businak örülök, hogy elment, az egyetlen pozitívum a szezonban Piqué visszavonulása mellett. Viszont sajnos ilyen kp-val az életben nem kerülünk vissza az elitbe. Egyszerűen a Pedri-Gavi duót egy kicsi...
Ma asszem pezsgőt bontok. Egyedül azt sajnálom, hogy ezt nem 2 évvel előbb jelentette be. A maradék két legnagyobb fék közül már csak Buszkecc van hátra. Örülnék, ha felbátorodna Ő is és még a héten lécelne.
Valaki lemer irni meg olyat, hogy Messi fek volt a csapatban vagy barmi hasonlo? Hat nelkule az egesz garda egy nulla spanyol kozep csapat. Elkapja az embert a hanyinger amikor ezeket kell nezni az otlettelen jatekkal.
Szerintem nagyon jól teszi, hogy elmegy, bármi is legyen az oka. A világ legjobb játékosaként megérdemel még pár címet, ebben a bohóc társulatban erre semmi esélye nem lenne. Azon csodálkozom, hogy eddig várt, miközben 6 éve égünk Európában. Sok sikert neki, bárhova is igazol. Itt marad a Robi, piké...
Az is meger egy miset, hogy itt hatalmos lorol valakik szemrebbenes nelkul lehulyeznek valakit aki nem az O allaspontjukon van. Nekem is elegem van mar a Fideszbol, de nyilvanvalo, hogy azert vannak 10+ eve hatalmon, mert a vilagon kb. nalunk van a legelb*szottab ellenzek.
Úgy tűnik sajnos, igaz, amit sejtettünk a brit mutánsról: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/na-tessek-ezert-annyira-veszelyes-a-brit-mutans-az-emberre.1112256.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator&r=melleklet A másik szomorú dolog, amit már szintén sejt...
Voltak jo megmozdulasai, de az utobbi evek kozel nulla. Utolsó 3 éve: 31-25-21 gól. A szezon végén jelentkezzél már, hogy ki rúgott többet a csapatban. Érdeklődve várom, mert ez a gólmennyiség ezek szerint "közel nulla". Ha nem latod, hogy regi onmagahoz kepest mar kozel nem hozta magat, akkor nem ...
Meg kell koszonni amit a csapatert tett, aztan gyorsan bucsut mondani neki, nehogy vegul itt maradjon. Voltak jo megmozdulasai, de az utobbi evek kozel nulla. Varom a hivatalos bejelentest, piros betus unnep lesz amikor elhuz innen szamomra. Csak huzna el Buszkecc is es en mar elegedett lennek. Ezze...
En nagyon remelem, hogy elmegy innen minel hamarabb. Nagyon megerdemelne, hogy utolso eveiben meg begyujtson par serleget es tudatositsa az emberekben, hogy mekkora spiler meg mindig. Ezzel a toketlen csapattal viszont ez nem fog menni. Nagyon remelem, hogy uj alapokra helyezve egy uj csapat epul it...
Az iskolabezárás mellett a lehető legjobb döntés a távoktatás. Kitudja mennyi ideig fog ez elhúzódni, nyáron úgy sem működött volna a tanítás, az évismétlés pedig botrányos lett volna. Az érettségi miatt nem kell aggódni, akinek van esze az minimum hármasra megcsinálja. Továbbtanuláshoz meg valószín...
Jó nagy marhaság lenne, ha nyáron pótoltatnák be az oktatást. Így is 10 hónapra le vannak terhelve a diákok, és a maradék két hónapot sem adnák meg önhibájukon kívül. Azt hiszem lenne felháborodás rendesen, jogosan.
Az a baj, hogy johetne ide Van dijk, Mbappe, Neymar meg mindenki akkor is gyenge lenne ez igy. Akarmekkora nev jon ide mostanaban senki sem tudja hozni azt, mint az elozo klubjaiban. Harom embert sajnalok, Messi, Vidal meg Mats. Evek mennek kulaba a vilag legjobbjanak, Vidal BL-ert jott ide, de a le...
Nagyon sajnálatos:( Nyugodjon békében! Róla egyébként van valami hír? Pár hónapja azt hozták le az újságok, hogy leukémiás. Azt nem hozta le semmilyen hiteles forras, sot, alig par kamulap szelloztette meg, mint ok arra, hogy felallt a spanyol valogatottol. Most olvastam utana, en sem talaltam semm...
Siralmas volt szokas szerint. Sajnos egyaltalan nem elvezetes leulni nezni ennek a csapatnak a meccset. Felidoben ki is kapcsoltam. Vérbeli szurkoló vagy ,ilyenekből kéne sokkal kevesebb. Egyet értek! Az ilyen szurkolók csak akkor szurkolnak ha nyerünk! Igen. Ha valaki élvezi a meccseink 90 százalé...
Siralmas volt szokas szerint. Sajnos egyaltalan nem elvezetes leulni nezni ennek a csapatnak a meccset. Felidoben ki is kapcsoltam. Mats, Messi, De jong, Vidal. Oket sajnalom, a tobbi megerdemelne egymast.
A vilag legnagyobb marhasaga lenne Messit hatrebb tolni. Egyetlen veszelyes tamado volt tavaly a csapatban, plusz a vilag legjobb jatekosa. Badarsag lenne kp-t faragni még belole. Van meg benne szerintem 2-3 ev elol. Na meg a fogas csillogasat sem szeretnem nezni, imadkozom mindennap, hogy menjen a ...
Alap esetben en sem hoznek vissza olyas valakit aki igy lepett le, de szerintem a tamado szekcioba ugy kene, mint egy falat kenyer. Cou 0, Dembeleben bizni egy egesz szezonban meleg, Suareznek annyi esze van, hogy reklamalja amiert a kapus megfogja a labdat, plusz Messi is oregedett mar egy evet. Ha...
Pedig az az ev vicce lenne, ha nem Messi nyerne meg az aranylasztit iden. Tekjesitmenyben a kozeleben sem volt senki iden, CR meg szerintem top5-ben sem.
Sajnos manapsag nem olyan csabito ide igazolni. Amig a teherhajo sebesseggel biro Buszkecc meg a tobbet ordibalo mint hasznos megmozdulast produkalo Suarez kirobbanthatatlan addig hiaba minden. Harom embert sajnalok a csapatbol, Messi, TS meg Vidal azok. Alba szerencsetlen egesz evben szoszerint vil...
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025