rendben, akkor maradj meg egy egysejtű szintjén, aki habzó szájjal veri az asztalt, amikor a madridot segítik, aztán amikor a te csapatod kapja meg ugyanazt, az természetes, sőt ha valaki megemlíti, az takarodjon. ez aztán felfogás. mindegy, páran azért egyetértettek, ennek örülök. Mégegyszer: Ha a...
Jól mondta soci, hogy megemlíti, hogy egyértelmű kezezés volt, és jogtalan kiállítás, és még ő a barom? Vicc amit pár ember leművel. Egyből megy a személyeskedés, a másik fikázása, csak azért, mert totál ellentétes véleményen van...És szerintem sem egészséges, hogy valaki tiszta szívéből tud örülni...
Ez az egész kiállítás szerintem borzalmasan gusztustalan volt részéről. Először odamegy emberkedni Medelhez, aztán szimplán összeütköznek (persze mivel Medel egy fejjel kisebb, ezért simán tűnhet úgy, hogy lefejelte), majd KINÉZ A BÍRÓRA és az arcához kap.... Most mondanám, hogy játékban tett volna...
Aki nem örül a mai győzelemnek, az gondolja át a csapathoz való viszonyát. én nem csak a győzelemnek, de a második, meg harmadik gólnak se örültem, akkor nem is vagyok igazi drukker, ugye? :( ugyanaz amit shutter mondott. rengetegszer mondják, hogy minket toltak olyan meccsekkel kapcsolatban is (re...
most erre megint mit lehetne írni?... Sajnos egyet kell, h értsek veled. Csakhogy ne pecsételj meg mindenkit, én, mint Barca szurkoló most azért inkább csöndben maradok és szégyenlem magam, h így nyertünk. Nagyon, de tényleg nagyon halványan jegyzem meg, h emlékszem egy Van de Vaart gólra pár éve, ...
Socio! az ilyen véleményeket mint amit most leírtál azt tartsd meg magadnak, szerintem senki sem kíváncsi rá. Mi örülünk ennek a győzelemnek is, SŐT talán jobban, mivel a nagy akarásnak egy bravúros fordítás lett a vége. hogy hogyan nyertünk? örömömben le is sz..om mint ahogy itt sokan mások is. Men...
daffy, ferni, stb...gratulálok nektek a bajnoki címhez, megérdemeltétek, ilyen idegenbeli mérleggel nem lehet bajnokságot nyerni. Gratulálok! Szánalmas hozzáállás. Úgy gondolom amíg matematikai esélyünk van ,addig nincs veszve semmi. Ahogy mi is, ők is képesek lesznek hibázni, akár a legvégén. Kapd...
Divat mostanság Hamiltont szidni. Nem tudom hogy mennyire nézel előzéseket, de általában nem szokás ilyenkor az előzni kívánó autóra ráhúzni a kormányt, vagy a támadó félnek rálépnie a fékpedálra. Ajánlom a youtube-ot, ahol rengeteg ilyen estet láthatsz... De szerintem csak szimplán elfogult vagy...
Egyesek viselkedése MINŐSÍTHETETLEN itt, úgy gondolom. Az hogy egy óriási hibát elkövet még nem jelenti azt hogy el kell hordani mindennek. A körülmények miatt robban fel itt 1-2 fórumozó feje, de nem szabad megfeledkezni arról hogy 2 gólnál miért álltunk le? A 1. gólnál mi volt a védelemmel? Pont r...
Úgy gondolom hogy a McLarennek teljesen mindegy ki van a 2. illetve 3. helyen. Button azért jött be mert tudták hogy a Pole nem lesz meg, mivel már látták a mögötte haladó Vettel részidejét.
Besz.arás hogy a TV2 lepasszolta a BL meccseket a PRO4-nek. Se digisportom, se PRO4-em... Fa.szom kivan, hogy neten kell nézegetni a meccseket, miközben szépen fizetek a szuper UPC-s digitális fullos csomagra. Digit kábelen be sem tudnám köttetni, de nem is tenném, mert fix hogy akkor 2 hónap múlva...
tényleg nem akarok antimagyarnak tűnni, de ebből is látszik, hogy felesleges lenne kijutnunk...azért, hogy kipofozzanak a spanyolok, németek, stb :lol: Úgy érzem hogy függetlenül attól ki és szerepel a csapatban, vagy akármelyik sportágban is, a magyaroknak szurkolni KELL! Nem is értem... Inkább az...
Az én véleményem az hogy míg Messi középen egyedüliként érinthetetlen addig a két szélső posztunkra van 2-2 kiváló játékosunk. Az utóbbi meccseken sem tolta fel Init Messi mellé, maradt középpályán. 3 játékost rotált/cserélgetett a jobb illetve bal szélen, méghozzá Pedro-Villa-Alexis hármast. Ebből ...
Szinte csak annyit kell tudni, hogy ki melyik pilótának szurkol, és egyből tudható, hogy látta a Maldonado -Hamilton esetet. Aki Hamilton-ellenes egyértelműen őt látta hibásnak, mert ugye Lewis biztosan arra gondolt, hogy most megbosszulom, hogy feltartottál, habár így is simán bejutottam, kit érde...
http://focitipp.hu/?content=hirek&id=13780 Abszolút egyetértek Luis Enriquevel, a 30 feletti játékosaik már korántsem olyanok mint 4-5 éve, igenis el kell kezdeni a fiatalítást, ebben az esetben minél korábban. Jó kis csapat lehet ebből a Romából 2-3 év múlva mire összeforrnak. Most még nyugtalankod...
Nem hittem hogy el kell magyarázni a látottakat :D Először is amikor jobbra húz Hamilton látja hogy mellette van Maldonado, ezért visszahúz balra a kocsival és követi az ideális ívet, ami enyhe jobbos irányvétel mivel egy hosszú jobb kanyarba értek. Majd Maldonado jóformán egyenesen halad a pálya k...
Nézd meg újra a videót, ha melletted van egy autó hiába igyekszel az ideális ívre, kocc lesz a vége. Nem beszélve arról hogy már leintették a Q2-t tehát nem lehett gyors körön MAldonado... Majd akkor mellőzöm ha itt egyesek normális hangnemet ütnek meg a versenyzőkkel kapcsolatban is... "Nem vártam...
Ahelyett hogy egyből nekiesnétek Hamiltonnak nézzétek meg normálisan a videót hogy ki mit is csinált? http://www.youtube.com/watch?v=uC8SOVCfuyw Nehogymár ez az ostoba Czollner félrevezessen titeket, egyértelműen látszik hogy Maldonado is húz ki a szélre, a BBC kommentátor is erről beszél. gyors kö...
Ahelyett hogy egyből nekiesnétek Hamiltonnak nézzétek meg normálisan a videót hogy ki mit is csinált? http://www.youtube.com/watch?v=uC8SOVCfuyw Nehogymár ez az ostoba Czollner félrevezessen titeket, egyértelműen látszik hogy Maldonado is húz ki a szélre, a BBC kommentátor is erről beszél. Láss, maj...
Mellélőttem?? Mondj már egy olyan játékost Puyol mellett aki egy ilyen neves átadón edzőpólóban ,rövidnadrágban,sportcipőben jelenik meg. Értem én ,hogy véditek... Na ,de objektívan ha lehet.. Segítek....:nem illik..ennyi nem kell ezt túlragozni... Szerinted érdekel valakit is az hogy hogy jelent m...
as roma - slovan bratislavahoz tud vki egy roma kezdot m ondani? hihetetlen h sehol nincs... 24 Maarten Stekelenburg (GK) 2 Cicinho 3 José Ángel 10 Francesco Totti (C) 14 Bojan Krkić 20 Simone Perrotta 29 Nicolás Burdisso 30 Fábio Simplício 47 Gianluca Caprari 77 Marco Cassetti 92 Federico Viviani ...
Vigyorogj csak... Szerintem ezen ledöbbeni kéne... Edzőpóló,rövidnadrág... BARCA....Nálatok mindent lehet...... Csapatkapitányi szinten.....ARCULÁS!!! Te ostoba kisfiú! Mivel nem tudod az okokat ne ítélkezz előre... Mi van ha ez egy fogadás része volt amit Piquevel vagy Fabreval kötött? Ne gyere id...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]