Azért az kicsit volt csak gusztustalan, ahogy körbemászkáltak a pályán a meccs után, és mutogatták a mezüket, hergelve a szurkolókat. A Barca ilyet sosem csinált. Példás volt a szurkolók hozzáállása: nem fütyülték ki a fiúkat, hanem énekeltek, éltették a csapatot a vereség ellenére is. Bezzeg madrid...
Barcaman Nem az örömről írtam, az nyilvánvaló, hanem a ramos-kezdte erőltetett integetésről (pápá nektek a bajnoki cím) a pepe-féle kapjátok be mozdulatra és a CR-féle szerény gólörömről bár ez utóbbi még elcsúszik nálam, hisz tudom, hogy egyébként ő egy nagyon szerény srác... mindegy is, hagyjuk, ...
Gyerekek nem volt jogos a tizi? A csókának volt lapja kapott egy másikat, ilyen a szabály. A másik mint kiderül elvették egy gólunkat, minket tolnak a bírók. Arról van szó aki tesz érte annak lesz is szerencséje míg mi idén mindent megteszünk, addig ti lazáztok,csak időszakokra pörögtök fel. Ez nem ...
Gratulálok előre is ! Én eddig hittem ebben Morinho féle projektben , de ma bekel látnom hogy ez nem mehet így tovább. Az életem a real madrid , de szánalmas arcok alkotják, nem lehet nem látni. Ez csapat ezt érdemli mert ilyen edzője van. Akik amúgy normális játékosok voltak meghülyülnek és barommá...
Nem arra hogy rengeteg passzal eljutnak egy ziccerig ? Nézd meg hogy a beadás előtt milyen passzok voltak és hogy nullára volt játszva a beadásig . Csak nekem ellentmondásos? :roll: Nem hiszem hogy az lenne, tudom ti a barcelona vagytok..,de nálam az már eléggé ziccer gyanús amikor a jobb hátvédünk...
ugye milyen rossz hallgatni ezeket a barmokat, amikor a másik csapatnak nyalnak be tövig? :lol: na, mi ezt éltük át az egész tavalyi szezonban :D A különbség az,hogy ez enyhe túlzás... A Real játszik igen... De ne vicceljetek már,hogy emberemlékezet óta nem láttatok ilyen Realt? A kombinatív játék,...
Csababarca te miről beszélsz hogy végigrugdossuk? Tavasz folyamán még igazad is lenne, de most gondolom nem arról van szó. A mostani meccsek alkalmával mindkétszer futballoztunk és volt hogy felül is múltunk titeket. szal nem kell ez degradáló hülyeség.. Az hogy mourinhót fikázzátok az jogos, tényle...
Antifoci! utóbbi hozzám intézett hszedre (nem erre az utolsóra, mert ezt nem én írtam) válaszoltam lentebb, vmint mindenki a színészkedésről beszél? olvasgattad a világsajtót? :) Javaslom vess egy pillantást nagy országok, nagy netes portáljaira, mi a vélemény. Igaz, színészkedést elítélik ők is, n...
A játékvezető (mert hát ugye biztos ő is tehet a vereségről ezúttal is) hasonmásai óvakodjanak![/quote] Egy tök tét nélküli meccsbe kötsz bele senki nem bírózik, ez egy moderátor.. Nem értem, erre jön majd a sok válasz .. [/quote] Most úgy csinálsz antifoci, mintha nem tudnád, hogy ez a hozzászólás ...
Nah ha minden jól megy, a következő fordulóban, hazai pályán bajnokavatás 8) A játékvezető (mert hát ugye biztos ő is tehet a vereségről ezúttal is) hasonmásai óvakodjanak! Egy tök tét nélküli meccsbe kötsz bele senki nem bírózik, ez egy moderátor.. Nem értem, erre jön majd a sok válasz .. Erre mi ...
Azt nem értem,hogy állítólag van ott egy elnök Perez személyében.Nem veszi észre,hogy José barátunk,nem egész egy év alatt tönkre vágja a madrid megítélését?Miért gondolják azt,hogy szembe mehetnek mindenkivel?Miből fakad ekkora ego?Nem csak az edző,hanem játékosok,vezetőség,sőt egy egész madridi k...
Vito ! Ez szép jó, csak azt mondod nem tetszik hogy színészkednek mégis úgy állítod be hogy ez is a mi hibánk... Sztd nem vicces már arról is a madrid tehet hogy színészkednek ... Alves és busketsz csak : a real , inter , cselzi ellen csinálja ezt? Én nem így látom. Márpedig a ti hibátok, eltelt ké...
Vito ! Ez szép jó, csak azt mondod nem tetszik hogy színészkednek mégis úgy állítod be hogy ez is a mi hibánk...
Sztd nem vicces már arról is a madrid tehet hogy színészkednek ...
Alves és busketsz csak : a real , inter , cselzi ellen csinálja ezt?
Szerintem mindegyikünk beismerte és leírta, hogy nem volt jó dolog a színészkedés és járt volna a sárga. Mindenesetre őket nem fenyegette kiállítás veszély..... Ettől függetlenül nem akarok tőlük ilyet látni többet. Pedrotól eddig nem is láttam, remélem az első és utolsó volt.[/quote] Ezért kérdezem...
a szándékért is jár a piros, gondolom nem ez az első meccs amit látsz, ez esetben ezt tudnod kellene. Ütési,és hasonló szándékért is egyből mehet a piros. Itt pedig nem Pepén múlt,hogy nem törte szét Alves lábát, vagy jobb lett volna ha így történik,és könnyebb lélekkel fogadjátok el a pirosat? jah ...
Tehát ha valakire rálő az a szent ember és nem találja el akkor semmi nem történt?
Érdekes figura vagy te. Szerinted tényleg csak akkor ért volna kiállítást, ha Alves sípcsontja a tarkójáig felcsúszik és dől a lábából a vér_
De figyelj én feltettem egy kérdést hozzá ér vagy sem, és mért van az hogy te erre azzal jössz hogy: -Találó a nevem.. -megérdemelte mert ...ez és ez.. -kupa döntő. Persze hogy jogosnak találod bejutottak vele a bl döntőbe , de ha nem találja el.. Akkor mért egyből piros? Ezek a kérdések. Könnyű a m...
Stark meghúzta. Ez itt a lényeg: tökös volt a bíró, nem pedig gyáva takonypóc aki nem mer pirosat adni. mint pl a királykupa döntőn... ott is villanthatott volna a piros. azért be szeretnék oltani Sergionak és Pedronak: Szánalmasak voltak amit produkáltak. Tényleg szánalmasak voltak. Nem értem miér...
1:Miért is nem volt az kiállítás???Mert esetleg nem találta el Alves lábát???Attól még szándékosan le akarta rúgni...Egy ilyet 10-ből 5 bíró pirossal büntet,Stark benne van az 5-ben! 2:Mi az hogy ha nem állítják ki Pepét akkor Adebayor meg Marcelo nem csinálja ezt???Mr.Alvaro Arbeloa papa a kupadönt...
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025